Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti ezért szakítanátok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A párommal lassan 2 éve vagyunk együtt, én a nő (28), ő a férfi (31). Minden jó és szép, egy kivétellel. Nem ismerem a családját. Ő az én családomat fél év után megismerhette, én az övét azóta sem (kivétel a testvérét, de csak mert egy helyen dolgoztunk). Más kultúrából származunk, én magyar vagyok, ő török. Az anyjáéknak be akart mutatni (elvileg, bár lehet csak kamu,mert én erősködtem) kb szeptemberben, amikor (elvileg), az anyja azt mondta,hogy majd ha az apja jobban lesz (mert beteg,de nem is lehet jobban,csak rosszabbul), szóval majd ha az apjának jobb napja lesz. Januárban (elvileg) megint szólt,hogy most már ideje lenne megismerkedni,persze ugyanaz a válasz. 3 hete meghívtam őket,hogy akkor legalább ők jöjjenek el hozzánk, főzök egy ebédet. Múlt héten balhé volt,mert párom azzal jött haza,hogy az anyja azt üzeni,inkább jövő héten. Erre ma azt mondta,hogy most megint nem jó, "nincs olyan kedve, hogy most vendégségbe menjen". Persze jött a kifogás,hogy az apja miatt. De persze mikor Törökországban vannak,képesek este 8kor meg még később vendégségbe menni. Elviekben nincs kifogásuk ellene,hogy magyar vagyok,mert a tesójának a felesége amerikai,csak hogy ott volt lóvé a családnak. Nem vagyok földönfutó,normális családom van normális keresettel,nem éhezünk,nem kell minden krajcárt a fogunkhoz verni,ha akarunk valamit. Szerintem akkor is az a bajuk,hogy magyar vagyok (ja,nem magyarból írok). Ém mondtam a páromnak,hogy köszönöm szépen az eddigieket,de ilyen családhoz nem akarok tartozni,ahol úgy ítélnek meg (fogalmam sincs,mi alapján), hogy nem is ismernek. Szerintetek? Túlreagálom?

Kérlek,ne olyanokat írjatok,hogy mit várok,merthogy török. Nem olyan a mentalitása. Köszi



2016. febr. 27. 16:02
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
39%
Nincs elég magyar férfi,neked a bunkó,igénytelen török kell???
2016. febr. 27. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
56%

"Kérlek,ne olyanokat írjatok,hogy mit várok,merthogy török. Nem olyan a mentalitása. Köszi"


de, ezek szerint olyan.

nem tudom, szerintem már fél év után be kéne mutatni egymást... engem zavarna, a hazudozás is, meg az, hogy nem áll ki értem. én szakítanék, de ez a te döntésed

2016. febr. 27. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
Dolgoztam olyan helyen,ahol többféle nemzetiségű ember fordult meg,köztük török is. Amit itt leírsz,az a részéről hárítás. Lehet a szülei nem is tudnak rólad és ő kamuzik össze vissza. De az is lehet hogy ellenzik a kapcsolatot csak ő nem meri neked elmondani. Ő muzulmán vallású nem? Te pedig? Keresztény vagy nem? Akkor ez is egy ok,és még sok van. Egy töröknek csak akkor nem gond más nemzetbe nősülni ha nincsenek szülők neki pedig letelepedési vagy ilyesmi kell. Amúgy meg nem érdeke. Beszéld meg vele. Ha nem megy ne erőltesd. Nem tudom hogy öltözködsz,viselkedsz,stb,de náluk ez is számít. Rám is rám szóltak pedig én nem párt kerestem szimplán dolgoztam egy étteremben.
2016. febr. 27. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
3 as vagyok. Olvastam hogy 2 éve vagy vele. Náluk nem divat az ilyen. Feleség kell nekik,aki gyereket szül. Náluk a nő nem dolgozik,csak otthon van,pláne ha tehetős a család. Minek akarsz ilyen családot? Hidd el,kaptam én is ajánlatot nem is egyet,de soha nem élnék ott,nem követném azt a vallást,meg semmi ilyen. Olvass utána milyenek arra az emberek,az élet mielőtt ebbe bele ugrasz.
2016. febr. 27. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

1 évesrk voltunk, amikor a szintén török barátom bemutatott a szüleinek.

Nem tudom szakítanék e, viszont elég gerinctelen dolog így húzni az agyad. Biztos, hogy tudnak rólad? Mondjuk skypeon beszéltetek már?

2016. febr. 27. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
En eltem Torokorszagban, ket torok parom is volt. Ha ennyi ido utan nem mutat be akkor te nem vagy komoly kapcsolat szamara, illetve biztos hogy nem fog teged elvenni. Csak azt mutathatjak be. A tobbure a csalad sem kivancsi, az csak a fiuk nemi elete. Azzal meg nem torodnek. Ezt anno egyik paron fogalmazta meg igy.
2016. febr. 27. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, Ausztriában élünk, a szülei is. Senkinek nem áll szándékában Törökországba költözni vagy megtéríteni. A tesója felesége is katolikus. Nem öltözködök kirívóan,semmi figyelemfelkeltő. Átlagosan farmer és póló,nem is kivágott. Inkább a sportos. Az anyukája sem hord fejkendőt, csak ha Törökországban vannak,és ez tuti,mert egyszer láttam,mikor vártam a páromra kicsit arrébb a kocsiban,akkor ért haza a vásárlásból. A ramadant sem csinálják, szóval nem olyan fanatikusok,vagy ilyenek. A párom azt mondja,azért nem akart bemutatni,mert akkor az anyja mindenbe beleszólna, és csesztetné,hogy vagy hagyjon el,vagy vegyen feleségül,de ez az ő élete, majd ő akarja eldönteni...
2016. febr. 28. 10:03
 8/19 anonim ***** válasza:
Tehát nem vagy komoly kapcsolat...
2016. febr. 28. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:

Leírtad a lényeget a kommentben.

" a párom azért nem akar bemutatni"

Szóval nem akar.

Előtte azt írtad be akar,de a család halogatja

Szóval akkor melyik verzió az igaz?

Nem kell ahhoz fanatikusnak lenni hogy ne akarják a ti kapcsolatotokat.

Ha nem mutat be hogy ne szóljon bele a család akkor nem is gondolja komolyan.

Ez a te dolgod. Szerintem írhatunk mi bármit úgy is azt teszed amit akarsz. Szóval beszéld meg vele ne itt kérj tanácsot hiszen egyik szavaddal ütöd a másikat.

2016. febr. 28. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Nem ragaszkodik hozzá,hogy bemutasson, csak azért tenné,mert én akarom. Szóval ez az akarom nem akarom nem ilyen egyszerű. Van,hogy én sem akarok valamit, de megteszem, mert neki mondjuk tudom, hogy jól esne.
2016. febr. 28. 12:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!