Szerintetek ha valakit túlzott alázatosságra nevelnek gyermekkorában, az később milyen formában nyilvánul meg egy párkapcsolatban?

Adott egy kislány. A szülei mindig azt sulykolták belé, hogy neki egész életen át meg kell alázkodnia mindenki előtt, legyen az épp a tanára, diákja, barátja/férje, főnöke, beosztottjai, barátnői, munkatársai, ismerősei, szomszédai, akárki, de talán még az utolsó csöves is idesorolható. Őt mindig alázni fogják a főnökei, mindig szívatni fogják a munkatársai. A barátja/barátnője, férje/felesége el fogja hagyni, ha nem alkalmazkodik a partnerhez, viszont arról sosem tájékoztatták, hogy hozzá is alkalmazkodnia kell a partnernek, másoknak. Lehetőleg sose nyissa ki a száját, sose álljon ki magáért, mert abból csak baj származik.

Leegyszerűsített példával élve olyan típusú "kioktatásban" részesült, hogy például sose hallgasson a panellakásban hangosan zenét, mert rá fogják verni az ajtót, fel fogják jelenteni, és akkor bizony nagyon-nagyon nagy baj lesz, viszont ő mindenáron legyen toleráns, türelmes az összes szomszédjával, ha éppenséggel fentről, lentről, balról, jobbról is üvölt a zene, s húzza csak be fülét-farkát, s békességből senkinek ne merjen szólni. Szóval bele próbálták nevelni a túlzott alárendeltséget mindenkivel szemben.

Szerintetek akit ilyen módszerekkel nevelnek, abból mi lesz később? Egyáltalán lesz valaha párkapcsolata, vagy a párkapcsolatban neki jut a diktátorszerep, elkerülvén a szülők jajveszékelését?