Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 4-es szex után tönkrement a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

4-es szex után tönkrement a párkapcsolatom, hogy hozhatnám helyre?

Figyelt kérdés
A barátommal 2 éve együtt vagyunk, nagyon jó, szoros volt a kapcsolatunk, szeretjük is egymást. Aztán úgy döntöttünk kipróbáljuk egy másik párral 4-esben a szexet. Közös ötlet volt, izgalmasnak tűnt és igazából nagyon jól sikerült. Pár csere is volt közben, tehát a barátom a másik lánnyal, én a másik fiúval is csináltam. Persze egymás előtt,mellett. Utána viszont mintha megváltozott volna köztünk valami, úgy érzem elhidegült és mikor szeretkezünk akkor is valahogy más. Ezt nehéz elmagyarázni. Kérdeztem tőle hogy van-e valami baj és azt mondta nincs semmi, minden rendben. Pedig nem olyan mint eddig, nincs velem annyit, nem olyan jókedvű mint előtte. Most mit csináljak?

2016. jún. 12. 19:58
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
51%
Próbálom elképzelni a szituációt. Szerintem nem számoltatok azzal, hogy abban a helyzetben mi fog bennetek lejátszódni, nem is lehet előre megmondani. Talán az egymáshoztartozás érzete inoghatott meg benne/bennetek tudat alatt. Hiába őszinte a kapcsolatotok, tudtatok a dolog előtt egyeztetni mindent, ez az érzelmeken nem segít. Bár amúgysem értem, miért volt szükség ilyen "újitásra, igalomra", pláne egy 2 éves kapcsolatban.
2016. jún. 12. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
71%
Latta ahogyan egy masik pasi farkal teged epp, es kerdezed hogy miert hidegult el? Ez onkentelen reakcio. Legkozelebbi kapcsolatodban majd ne csinalj ilyen undorito dolgokat.
2016. jún. 12. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
8%
B4szasd meg magad megint. Erre vágysz, ez kell neked.
2016. jún. 12. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
78%
Lehet azt gondolja,hogy a másik pasival jobb volt,mint vele,vagy azt,hogy a másik csajjal jobb volt,mint veled.Ha netán egyszer vége lesz,ilyet soha többet.
2016. jún. 12. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
25%
Meg is érdemlitek h tönkrement
2016. jún. 12. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
85%
Sose fogom megérteni, hogy egy jól működő, őszinte kapcsolatban hogy fordulhat elő ilyesmi... :D Nyilván nem egy jól működő, őszinte kapcsolat a tieteket, azért történhetett ez meg.
2016. jún. 12. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
85%

Ezt már sehogy!

De cserélhettek párt megint, de akkor már véglegesen!

2016. jún. 12. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
89%

Ezek a történetekk csak nyitott szexkapcsolazban működbej, ha igazán együtt vagy valakivel, igazán a párod akkor nem!

Tanulópénz...nem pornófilm az élet..

2016. jún. 12. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
85%

A legjobb barátnőm kapcsolata erre ment rá.

Megbeszélték, hogy egyszeri alkalom lesz és kész.

Csak onnantól a srác úgy érezte, hogy ez nekik jár. Meg miért ne kehetne más lánnyal is, hisz előfordult korábban a barátnőm tudtával is, akkor me"már mindegy"alapon miért ne lehetne máskor is?

Szóval ilyenek miatt szakítottak végül.

2016. jún. 12. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
91%
A mi házasságunk nem nagy szerelmen alapult,nekünk nem ártott a hármas semmit. (Egy négyes sem ártott volna.) De őszinte szrelmi kapcsolatot tönkretehet.A szerelmemmel már ilyenben nem lennék benne.
2016. jún. 12. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!