Nem vagyunk boldogok, hogyan tovább?

Már nagyon sokszor nekiálltam leírni,megfogalmazni ezt a kérdést vagy történetet nem is tudom hogy mondjam.

Tiszta szívemből szerettem a párom a kapcsolatunk elején mára odáig jutottunk, hogy már nem akarom, hogy hozzám érjen.

Sajnos nagyon eltávolodtunk sokszor megbeszéltük már, hogy változtatunk a rigojáinkon, nekem menne ha lenne egy olyan fél aki ugyanúgy akarja ezt az egész kapcsolatot jobbá tenni mint én.

Én mikor változtattam jobban éreztem magam neki ez nem megy, nem tud egy picit sem más lenni, pedig csak annyi kellene, hogy nőnek érezhessem magam mellette, hogy egy kicsit kedvesebb legyen vagy legyen hozzám kedves szava.

Én úgy érzem, hogy a tőlem telhetőt megtettem ezért a kapcsolatért ő ezt nem látja.

Ha én nem szólok hozzá, ő nem szól hozzám, jó minden úgy ahogy van.

Már próbálkoztam nemegyszer a fenyegetéssel is, hogy elhagyom elmondtam miért, kiment elszívott egy cigit visszajött összevesztünk.

Mindenen veszekszünk, egyszerűen nem érti meg, hogy ha egy kicsit kedvesebb lenne akkor én is máshogy tudnék hozzá állni mindenhez. Miért van ez így?

Elrontottuk de nagyon.

Gyereket szeretne és miközben mondja csak az jár a fejemben, hogy nem akarok tőle gyereket.

Ha ezt elolvasná azon is kiakadna pedig már évek óta ezzel küszködünk.

Most is itthon lesz egy hétig szabin mondtam neki, hogy próbálhatnánk egy kicsit javítani a dolgokon...jó oké rendben, meghívta a szüleit 3 napra hozzánk most mit mondjak erre? Ez nem javít semmin csak ront, tegyem hozzá hogy nagyon kicsi a lakásunk.

Szerintem már csak azért vagyunk együtt mert ez így kényelmes mindenkinek...sajnos.

Áh annyira el vagyok keseredve, főleg mikor megkérdezi mi a baj?

Sokszor már addig sem jutunk el hogy megkérdezze,mert tudja, hogy mi a baj, csak már unja, hogy mindig erről kell beszélni.

Ha rámtör a sírás akkor is bemegy és nézi a tv-t mikor elmondom miért sírok.

11 éve vagyunk együtt kb. 8-9 éve ez megy.

Nem ő az igazi ugye?

Kavarognak az érzések bennem csak nem a jók sajnos, csak tönkre tesszük egymást idegileg is meg mindenhogyan.

Azt hittem ez nem lesz majd olyan kapcsolat mint a legtöbb, pedig sajnos ugyan az a sablon nálunk is.

Élni sincs kedvem miatta sokszor munkából hazafelé azon gondolkodom, hogy becsukom a szemem és letudom az egészet én már nem leszek soha boldog.

Ennyi jutott nekem? Én nem akarok ő miatta depis lenni.

Ilyenkor eszembe jut néha mikor lány koromban mondták az öregebbek, hogy ne menj férjhez lányom...vajon miért mondhatták?