Pánikbeteg vagyok, a párom meg nem érti meg, mit tegyek?

21:55-ös

"Keress egy normális párt"

Gondolod talál? Suba subához dilinyós, dilinyóshoz illik.

Mit tegyél? Mondd el neki mi a helyzet és gyorsan szedd össze magad. Szerinted más elnézte volna neked, hogy 3 éve csak vegetálsz és sajnáltatod magad? Szerinted csak neked volt rossz gyerekkorod? Gondolom mindkettőre tudod a választ.

Ez az idén fogok járni terápiára pedig mese. A lehető leghamarabb el kell menni. De megmondom neked, hogy egy terápia sem fog segíteni, amíg nem próbálsz magadtól kitörni. Ha csak minden nap annyit csinálnál, hogy pár percet tovább vagy kint emberek között pár hét után pedig szóba állnál másokkal, már semmi bajod nem lenne.

Tökéletesen megértem ezt a betegséget, mivel én is pánikbeteg vagyok.

Viszont sajnos úgy látom, tényleg bele vagy süppedve az önsajnálatba. Tényleg naplopó vagy, ha nem csinálsz semmit, azzal csak rontasz a betegségeden. Tapasztalatból beszélek...

Nem természetgyógyász kellene neked (orbitális KAMU, kuruzslás), hanem egy normális pszichológus, kemény sport, egészséges étrend, és valami elfoglaltság (munka vagy iskola, az mind1).

Nem baj ha lelép.

Elég zűrös ember ezzel az eredetével, ezzel a taplósággal meg főleg:

"szerinte a pánik hülyeség, gyenge embereken fog ki, blabla. "

Az emberek nagy része iylen. Sötét, buta paraszt, csak a lábtörésről hiszik csak el, hogy probléma... ez van.

Rá nem nagyon számíthatsz.

16-os válaszolóval egyet értek.

Nekem szerencsére csak enyhe pánikbetegségem van (ettől függetlenül volt olyan, hogy napokig szúrt a szívem, hónapokig minden nap befulladtam, légszomjam volt, vagy épp bizonyos szituációkban rohanhattam a wc-re hányni a roham miatt). Ellenben sok mindent nem értek a sztoridban.

Az első, hogy miért jöttél össze olyannal, aki nem érti, mi bajod van, elutasító ezzel kapcsolatban emiatt csak fokozza az egészet, akarva akaratlanul is? Mivel nem konkrétan neked szegezte a kijelentést, ezért beszélned kéne vele, elmondanod a saját szemszögedből az egész betegséget, hogy értse. Ha nem fogadja el, továbbra is negatív irányba húz, akkor viszontlátás. Ellenben az is lehet, hogy mivel rólad van szó, szeret, értékelni fogja, hogy megnyílsz, és végre érti a problémád.

Másrészt, én sose tapasztaltam ezt a "nem merek felszállni a buszra" dolgot. Speciel szinte semmi félelmet nem érzek, a rohamokat leszámítva. De ha az épp nincs rajtam, nem érzem normálisan a stresszt sem, semmit. Csak random 39 fokos lázam lesz, összeesek a fájdalomtól, befulladok, felfordul a gyomrom ezek után jön a halálfélelem, végül elájulok. Tudom, ez mindenkinél más, de úgy gondolom, akik már az egyszerű, hétköznapi dolgoktól is félnek, azok totálisan belehergelték magukat ebbe, és ennek kell véget vetni.

A sport pedig nagyon jó erre, illetve bármi, amit szenvedéllyel csinálsz. Az egyetemet szerintem rossz ötlet volt visszamondani, bár valahol megértem, de találnod kell helyette mást, és nem azután, hogy anyukád elköltözött, hiszen addig hónapok vannak, és nem ücsöröghetsz egész nap tétlenül... Én legalábbis ezt sose bírtam elviselni, ez nyomasztott mindig a legjobban. Ki kell törnöd ebből a saját magát gerjesztő spirálból, amiben nem a természetgyógyász fog segíteni... Pszichológus segíthet, de sokat kell tenned neked is, és ezt tudatosítsd is magadban. Nem a pszichológus fog meggyógyítani, ő csak segít, hogy te megtehesd.

Én magamtól jutottam el oda, hogy már csak néha szorongok, rohamaim meg szinte már nincsenek, holott annak idején heti rendszerességgel voltak, a mélypontomon pedig naponta. Nem kellett se gyógyszer (erről igazából én le is beszélnélek, hacsak nem nagyon súlyos az eseted), se pszichológus, szóval meg lehet csinálni. Ellenben ha neked segítség kell, az sem baj, csak tényleg tegyél te is érte.

15-ös vagyok megint.

Ez azért egy elég sokrétű probléma. Függ a dolog attól,hogy mióta tart,milyen súlyos. Ha nem mersz/tudsz utazni, az már nem a leggyengébb fázis.

Nálam például sosem volt ilyen.

Még mindig arra biztatlak, hogy ültest le a párod nyugodt körülmények között (akár egy üveg borral, hogy "lazább" legyen a hangulat) és nyugodt hangnemben, őszintén beszélj neki a problémádról és az érzéseidről.

Mondd el neki, hogy megérted, hogy ő nemérzi át a dolgot, de téged nagyon bánt, hogy elbagatellizálja és hisztinek minősíti.

Sajnos tényleg vannak még olyan szűklátókörű, ostoba emberek,akik a mentális problémákat nem tartják igazi "betegségnek" és azt gondolják, hogy akiket ez érint, azok "dilinyósok" (ahogy az egyik nagyon okos hozzászóló is jellemzett téged).

Ez fakad abból,hogy ők tényleg neméltek át hasonlót,na meg az empátia/intelligencia hiányából.

Én is hallgattam végig nagyon "okos" tanácsokat, hogymit kéne tennem (összeszedni magam, pozitívan gondolkodni stb.)...De ezek az emberek nemértik,hogymikorbenne vagy ebben a spirálban,ez szinte lehetetlen.

Amúgy vannakkiváló technikák,amik segítenek túllendülni.

A megfelelő légzéstechnika már önmagában is hatásos lehet egy-egy rohamnál. Nekem is 2-3 évbe telt,míg tudatosítottam, hogy ez csak egy roham, egy állapot,nem fogok meghalni, vagy örökké úgy maradni. Ha ezeket tudatosítodmagadban,akkormárnemtud legyűrni a pánik.