Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez normális elfogadható?

Figyelt kérdés
A párommal 5 éve vagyunk együtt közös jövőt terveztünk. Bár jelenleg nem éltünk egy városban de tervben volt fél éven belül az összeköltözés. Ő nagyon sokat van a barátaival. Állandóan mindennap hol az egyikkel hol a másikkal hol a harmadikkal és még sorolhatnám éppen aki ráér. Együtt mennek bevásárolni, enni meg ami épp van minden munkahelyi vagy épp magánéleti vagy kettőnkkel kapcsolatos dolgot is velük beszél meg. Úgy éreztem nem vagyok fontos már ezt többször szóvá tettem de szerinte túlreagálom. Pár hete is hívtam délután épp valamelyik barátjával volt mondom nem zavarom majd hívom később. Este fél 11kor se hívott gondoltam rácsörgök majd amikor rákérdeztem rámförmedt hogy épp egy másik haverjával beültek valahová miért talán tilos? Nem kocsmázik nem iszik csak ide-oda járkálnak kajálnak ilyesmi. És a szememre vetette azért csinálja ezt mert egyedül van nem vagyok ott. Hát szerintem kutyából nem lesz szalonna. Előző párja ott lakott mégis haverozott és még amikor megromlott a kapcsolatuk akkor is a haverokkal beszélte meg. Szetintetek ez mennyire normális ti hogy látjátok?
2016. dec. 28. 01:51
 1/2 anonim ***** válasza:

Ez abban az esetben lenne elfogadható, ha ezek miatt a haverok miatt nem szorítana téged háttérbe.

Ha te úgy érzed, több energiát fektet a haverokba, mint a kettőtök kapcsolatába, akkor ezt nem érdemes tovább erőltetni.

Mégis milyen közös jövő az, ahol a haver az első?

2016. dec. 28. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Reális a félelmed.

Természetesen ne üljön otthon minden este csak azért, mert te nem vagy ott. De akinek ennyire fontosak a haverjai, aki ennyi időt tölt velük, az egyszerűen nem tud majd változtatni ezen. Legalábbis általában így van.

2016. dec. 28. 02:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!