Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meg akart csalni, de nem tette. Nálatok ez szakítóok?

Figyelt kérdés

A kapcsolatunk elején még beszélt az exbarátnőjével és megbeszélték, hogy a barátom érte megy este a munkahelyére és együtt alszanak.Gondolom nem csak alvás lett volna, de közben a lány visszalépett, mert nem akart bekavarni nekünk így . Elolvastam az egész beszélgetést és elég kitartóan győzködte, konkrétan szerelmet vallott neki. Akkor már 4 hónapja velem volt együtt, de még jelét sem láttam annak, hogy hiányozna neki a volt barátnője, viszont tisztán emlékszem, hogy akkoriban kicsit magába volt fordulva és nem is tudta pontosan, hogy mit érez irántam.

Azzal védekezik, hogy ez már régen volt, összezavarodott és ő sem akarta igazán. Viszont nem ő lépett vissza, hanem a lány és láthatóan ennek ő nem örült.

Így hiába nem történt semmi elköltöztem és nem szeretném folytatni, mert ismerem és tudom, hogy kanyar nélkül megcsalt volna akkor éjjel.


2017. máj. 18. 20:58
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
89%

most mit érzel?

azért bakker 4 hónap után félrement volna...én tuti kidobnám


24F

2017. máj. 18. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
84%
Csatlakozom az #1-hez.
2017. máj. 18. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Hát jó kérdés. Lehet, hogy még nem volt túl az exén, azért csalt volna meg, de közben már megszeretett téged, és már nem tenné meg.

De persze ott a másik véglet is, hogy ha már akkor megcsalt volna, akkor később ez még inkább igaz lesz. Ezt nehéz így megmondani.

2017. máj. 18. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
79%

Igen.

4 hónap után erre nincs mentség.

2017. máj. 18. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 Carragher_x ***** válasza:
0%

És ez az affér egy hónapja volt vagy épp három éve? Ha előbbi, akkor tényleg nem túl stabil ez a történet és lehet jobb lenne továbbállni, ha utóbbi, akkor meg hülye vagy, ha eldobsz egy jól működő kapcsolatot azért, mert az elején bizonytalan volt érzelmileg.


"Elolvastam az egész beszélgetést"

Amúgy ez speciel tényleg szakító ok, csak mondom. A párod beszélgetéseit ellenőrizgetni, kutatni utána, az azonnali útilapu.

2017. máj. 18. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Nem stabil kapcsolat az, ahol egyik a másik felet meg akarja csalni. És az sem, ahol az egyik olvassa a másik üzeneteit....


Ez a srác megcsalt. Fizikailag nem, de érzelmileg igen. Az érzelmi megcsalás létező fogalom. Nem szeret annyira,hogy ne akarná megdu.gni az exét.

2017. máj. 18. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
76%
Mivel nem épp rajta múlt a dolog, felőlem is mehetne a levesbe.
2017. máj. 18. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
A kérdés alapján azt gondoltam, hogy lett volna rá lehetősége de (akár az utolsó pillanatban) visszalépett mert rájött, hogy nem ér annyit. Ez esetben megbocsátanék, talán. Bár szerintem ez is necces azért már néhány hónap után. Még ha évekig hűséges van egy majdnembotlás... De az, hogy csak azért nem ment fére mert a csajban van egy minimális tartás, hát kösz..... A f.acom bocsátaná meg.
2017. máj. 19. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Ti hol olvastatok olyat, hogy a barátom telefonjában olvastam?? Nyilván nem hülye, valószínűleg még aznap este törölte, és amúgy sem nézem át a telefonját/gépét soha.

A lány mutatta meg, mert valószínűleg bűntudta volt, vagy egyszerűen csak azt akarta, hogy szakítsunk.

Tavaly decemberben történt.

2017. máj. 19. 16:18
 10/13 anonim ***** válasza:
Mégis miért lettem lepontozva?
2017. máj. 20. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!