Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » S. O. S valaki bántotta a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

S. O. S valaki bántotta a barátnőmet?

Figyelt kérdés

A barátnőmnek van az arcàn egy lilás vörös folt és a bal szemében egy piros karmolàs van. Már 2 napja. Dolgozni volt négy órakor végzett úgy tudom utána elment kaját venni és bekelett mennie egy üzlet boltba is. Még telefonáltam is vele amikor még a városban járkált. Haza pedig úgy érkezett,hogy tökre maga alatt volt, ledobta a cuccokat az ajtóba a másik felét a konyhába és beviharzott a szobába. Végig kérdeztem tőle mi történt,megakartam nyugtatni is,mert zaklatott lelkiállapotban volt. De szószerint rám födmedt,hogy ne érjek hozzá, menjek az útjából! Elment fürödni,gondoltam addígra lenyugszik és elmondja mi történt vele. De nem tudtam kihúzni belőle semmit,megse szólalt. Ott ültünk egymás mellett az àgyon és bármit mondhattam neki csak nézett maga elé és annyit mondott nem történt "semmi". Még a szemébe is könnyek gyűltek. Nagyon aggódom érte, nem tudom mit higgyjek, vajon mi történt,ki bántotta? Mi a f%%%t csináljak???? Nagyon kiborultam, hiába kérdezem akarok vele beszélni, nem figyel rám olyankor vagy azt mondja hagyjam békén, ő jól van, nincs baj. :( De valaki bántotta. Hogy húzzam belőle ki? Mit tegyek?


24F



2017. júl. 18. 18:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
61%
Válts vissza normális hétköznapi üzemmódba. Adj neki pár napot, hogy magától kibökje, hogy mi történt. Ha nem teszi meg, újra kérdezz rá. A lényeg, hogy érezze, hogy érdekel téged, ha valami baja van, de ettől még nem ő diktál és hisztivel meg duzzogással semmit nem ér el. Ne faggasd, viselkedj higgadtan, normálisan és hétköznapian. Legyél vele kedves. Nem az a cél, hogy büntesd. Ne duzzogj. Egyébként lehet, hogy csak rávetette magát egy bekólázott félőrült macska az egyik fáról, szóval nem kell egyből rémeket látni.
2017. júl. 18. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
70%

Az is lehet, hogy megerőszakolták és ezért se akar róla beszélni.

Ha normális vagy adsz neki időt, kedveskedsz neki, támogatod még ígyis és nem nyúzod azzal, hogy mondjon el mindent...

2017. júl. 18. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
7%
Dom Daddy túlzásba esett...nem tudom barát mellett is miért gerjednek a fiatal csajok a Dom Daddy játékokra. Kérdezz rá erre nyugodtan.
2017. júl. 18. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Nem macska bántotta. Ez kb úgy nézki mintha valaki behúzott volna neki. És belekaptak a szemébe. Aggódom érte csak ennyi.
2017. júl. 18. 18:20
 5/14 anonim ***** válasza:
19%
Kérdező, tudod te, hogy mire képes egy durván behaluzott macska? Durvábban elbánik veled, mint egy ember. Egyébként a kérdésedre megkaptad a tökéletes választ tőlem, úgyhogy már nem kell aggódnod.
2017. júl. 18. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Egy ge**i macska miatt nem fog könnyes szemekkel leülni elém. De kössz a válaszokat azért!
2017. júl. 18. 18:35
 7/14 anonim ***** válasza:
25%
Kérdező, úgy látom, hogy te továbbra is alábecsülöd a macskákat. Jobban aggódok érted, mint a barátnődért, mert ez a fene nagy magabiztosság bizony visszaüthet. Emlékezz majd a szavaimra, amikor egyszer gyanútlanul sétálsz haza és senki nem lesz ott, hogy segítsen, amikor szemben állsz majd egy macskagyökeret dúladagolt kóbormacskával. Imádkozom majd a lelkedért, mert ami a testedből maradni fog, azt gyufásdobozban fogják eltemetni.
2017. júl. 18. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
62%
Lehet egy csaj tepte meg mert nem nezte jo szemmel hogy a baratnod ra van allva a pasijara. Igy ertheto lenne miert nem akarja elmondani.
2017. júl. 18. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Zaklatott, most csak el akarja felejteni az egeszet! Ma hagyd beken evvel a temaval, majd holnap elmondja... tuti, hogy most semmi masra nem vagyik csak biztonsagra, nyugalomra es arra, hogy hagyja beken mindenki, hogy elfelejtse egy kicsit, ami tortent. Barmi is az. Ma ne cseszegesd ezzel, majd holnap kerdezz ra, de nyugodt, bizalmas hangnemben, ne ilyen idegbeteg stilusban.
2017. júl. 18. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim válasza:
69%

Egyedül nekem jutott csak az a variáció is eszembe, hogy férfivel is lehetett előtte, és nem akart elhagyni, és esetleg ő volt ekkora pszicho?


Vagy aki mondta, hogy barátnőd valaki pasijára rá volt állva, és a lány kente ki.

2017. júl. 18. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!