Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek baj az, ha a páromat anyagi szempontból egyenlő félként kezelem?

Figyelt kérdés
21 éves srác vagyok, és van egy 19 éves párom. Mind a ketten dolgozunk és tanulunk, és még nem lakunk együtt, de ennek ellenére elég sokmindent tervezünk közösen. Szeretünk éttermekbe járni, vásárolgatni, pici utazásokat tartani, élni a fiatal életünket, ha hónap végére marad egy kis aprópénzünk miután félreraktunk egy kis lóvét. Viszont nekem van egy olyan tulajdonságom, hogy nőknek nem fizetek. Soha. Semmit. Csak és kizárólag akkor, ha alkalom van, pl. születésnap, vagy évforduló, vagy ehhez hasonlóak, a hétköznapokban elvárom tőle, hogy sarkosan, minden Forintot kifizessen maga után. Akár ha elmentünk enni, vagy vásárolni, vagy bárhova, ahol pénzt kell költenünk. Amíg randizgattam vele, addig sem fizettem neki semmit, sőt. Inkább felhoztam magamhoz, és főztem neki vacsorát. Szerintetek bunkóság, hogy ezt így látom? Volt aki megszólt már érte, ugyanis állítólag ha valamit én találok ki (pl. étterembe menjünk), akkor fizessem is ki én. De akkor a nőnek csak annyi dolga lenne, hogy üljön, és várja ahogy a párja halálra unja magát. Én abban hiszek, hogy közösen megdumáljuk hogy mikor mit, és ha egyezik az ízlés, mindenki fizeti a magáét, még akkor is ha jópár tízezer Forinttal többet keresek havonta. Ti mit gondoltok erről a felfogásról?

2017. nov. 7. 13:50
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
83%
Azt, hogy túlságosan anyagias vagy és nem értél még férfivá.
2017. nov. 7. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
38%
Jó nektek.
2017. nov. 7. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
91%
Ez nem egyenloen kezeles, hanem szimplan fillerba-szosag, ami nemtol fuggetlenul egy szanalmas tulajdonsag.
2017. nov. 7. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
94%
Még sokat kell fejlődnöd, kicsit gyerekes vagy.
2017. nov. 7. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 A kérdező kommentje:
Kedves #1! Abból indultam ki, hogy a szüleim ugyan így vannak az anyagiakkal, és lassan 30 éve együtt vannak. Egyikőjük sem használja ki a másikat anyagilag, még akkor sem, ha lovagiasnak számít a férfi oldaláról biztosítani dolgokat egy nőnek. Sőt, anyám világ életében jobban keresett mint apám, de ez sem volt sohasem probléma.
2017. nov. 7. 13:58
 6/53 anonim ***** válasza:
92%

Szerintem elég beteges.

Mikor te főztél neki, akkor kifizettetted a hozzávalók felét, a gázt/villanyt, a mosogatószert, meg a vizet?


"De akkor a nőnek csak annyi dolga lenne, hogy üljön, és várja ahogy a párja halálra unja magát."

??

Nő vagyok, hívtam már meg nem egyszer a páromat étterembe, vagy programokra, vagy valamire, nem abból állt, hogy ült ls várta hogy unjam magam... vagy ez nálatok hogy működik? Ha felezitek a számlát, akkor tudtok beszélgetni, szórakozni, ha meg egyikőtök fizet, az megakadályoz a beszélgetésben? Vagy mi? :D


Úristen, soha nem lennék ilyen kapcsolatban. És nem, nem azért, mert én vagyok a nő és nekem fizessen mindent a pasi... Az exem csóróbb volt nálam, sokszor felajánlottam, hogy fizetek neki ezt-azt, de nem volt hajlandó elfogadni, azt se bírtam sokáig tolerálni.

Hányingert kapok, ha egy kapcsolatban itt tart a két fél, hogy egy tetves kávén is filléreskednek.

Számomra az a normális, ha nagyságrendileg egyenlően szállunk be anyagilag, és ennyi, nem számolgatjuk.

Meg mondjuk nekem kifejezetten örömet okoz, ha a páromnak pl megveszem a kedvenc csokiját csak úgy, alkalom nélkül, és látom, hogy örül neki. Ha valakinek az ilyesmi nem okoz örömet, azt érzelmileg sivár embernek tartom.


VISZONT!!

Ha nektek így jó, és a párodnak is oké ez az egész, akkor nyomjátok ezerrel. Felőlem aztán mindenki annyit kotlik a pénzén, amennyit akar. Nincs baj ezzel, amíg nem bántasz meg vele mást.

2017. nov. 7. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 A kérdező kommentje:

#6

Nem, nem fizettettem ki... Én inkább olyan módon próbáltam közeledni hozzá, amihez nem anyagi javak kellenek, hanem más. Például megmasszíroztam ahelyett hogy elvittem volna egy drága bárba borozgatni.

2017. nov. 7. 14:02
 8/53 anonim ***** válasza:
74%
Én nem tudnék egy olyan párkapcsolatban élni, ahol havi szinten kéne pironkodva, szégyellve magamat bevallanom, hogy ezen a hétvégén sem megyünk sehová miattam, mert épp nem tudom kifizetni a 8535 forintos étteremi vacsoránk 4265 forintját és 50 fillérjét. Ez nem partnerség, egymással való jó bánásmód csak egy fix partnerrel dugás hosszabb ideig. Ha gyereket lesz, akkor is mindennek a felét állja majd szerencsétlen párod a 100 ezres max GYED-ből...?
2017. nov. 7. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 A kérdező kommentje:
Annyit ehhez hozzátennék, hogy a múltbéli negatív élményeim miatt nem merek "elkapatni" egy nőt, ugyanis nem egyszer fordult elő hogy megpróbáltak kihasználni. Előttem jópofizott a hölgy, aztán mögöttem meg kibeszélte, hogy milyen király kis kincsesláda vagyok... A mostani párom biztosan nem tenné ezt velem, de ettől függetlenül is félek, ugyanis alig 1 éves a kapcsolat.
2017. nov. 7. 14:07
 10/53 anonim ***** válasza:
100%
Nekem nem tetszik. Egyik héten ő hív meg, másik héten én őt, és ha 200 ft-tal többet fizetek, verjem az asztalt? Le is köpném magam. És nő vagyok.
2017. nov. 7. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!