Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Illene minden alkalommal megkínálnom a barátomat?

Figyelt kérdés
4 éve vagyunk együtt, mindketten egyetemisták, közös albérletben élünk. Nem mondanám a szó szoros értelmében együttélésnek, rajtunk kívül még két egyetemista lakik a lakásban, mindenki hazamegy hétvégére, és külön kasszán is vagyunk. Ma rákérdezett a nagymamám, hogy mikor visszamegyek az albiba, és viszem a következő hétre az anyukám által elkészített ebédemet lefagyasztva, szoktam-e adni belőle a barátomnak. Azt feleltem, hogy két évig én etettem, de most eljött az a pont, mikor besokalltam. Leginkább azért, mert ő soha meg nem hívna cserébe egy menüre, vagy venne számomra valami apróságot vagy köszönné meg egyáltalán, amiért etetem. Erre teljesen kiakadt mamám, hogy ez micsoda dolog a részemről, elnézem, ahogy éhezik? Mondom nem éhezik, egyébként is van egy anyukája, aki ráér főzni, miért én szállítsam neki is az ebédet? Erre leteremtett és jól összevesztünk így az év utolsó napján, ami nagyon rosszul esett, mert egyébként tényleg a kezdetben lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem kínálom már meg belőle. Bunkó vagyok, és tényleg az lenne a szép tőlem, ha ezentúl is adnék neki? Azt még megjegyezném, hogy anyagilag sokkal jobban áll mint én, szóval van pénze menüre, szimplán csak lusta minden nap beszerezni egy adagot. Számomra meg nem spórolás ez az egész így, ennyi erővel mehetnék menüt enni én is, ugyanannyiba kerülne.
2017. dec. 31. 17:56
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
Az előző kissé nyers volt de minden benne van.
2017. dec. 31. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Nem sajnálom tőle azt a pár falatot, csak abból a szempontból, hogy egyébként a tanulmányi+szociális ösztöndíjamból élek, nem kapok otthonról támogatást, úgyhogy ilyen szempontból számomra ez is kiesés.


20 évesen nem gondolom, hogy nekem kellene eltartanom. Édesanyám már azt sem akarta engedni az egyetem kezdetén, hogy összeköltözzünk, mondván fiatalok vagyunk még, korai az együtt élés 18 évesen, de kollégium hiányában ez a megoldás jöhetett csak szóba. A korunkból kiindulva nem tervezek jelenleg semmit, nem mondom, hogy ő lesz a férjem, de azt sem, hogy nem ő lesz.


Illetve végülis a legfontosabbat nem említettem, hogy olyannyira külön kasszán vagyunk, hogy egy mozizás alkalmával is mindenki a saját jegyét fizeti, ugyanis sosem szokott meghívni csak úgy, maximum szülinap alkalmával. Ezért is mondom, hogy számomra csak kiadás, mert cserébe én semmit nem kapok tőle. Legutóbb egyébként megemlítettem már neki, hogy rosszul esik amiért ő ezt már természetesnek veszi, és egy köszönöm az ebédet mondat sem hagyja el a száját..

2017. dec. 31. 18:51
 13/21 anonim ***** válasza:
100%
És te azon gondolkodsz h ő lesz a férjed. Aki még moziba se hiv meg,meg se koszoni az ebédet,alap h megkoszonom az ételt. Hát.. Menekulnék.
2017. dec. 31. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 omba ***** válasza:
100%
A nagyi aranyos ember, pasid meg egy ócska élősdi. Más szóvall: tetű
2017. dec. 31. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:
Ilyen szempontból egyébként nem neheztelek rá, szíve-joga eldönteni, hogy mire költi a pénzét, nem mondhatom neki, hogy igenis, fizesd ki az én részemet is. Neki sincs bevétele, csak amit a szüleitől kap. Nyilván ez az egész(mozi, kajálás) nem így működne, ha már tényleg kettesben élnénk, dolgoznánk és közös kasszán lennénk, tervezgetve a közös jövőnket.
2017. dec. 31. 19:05
 16/21 anonim ***** válasza:
100%
Mindenki a maga káran tanul. Boritékolom h ha most nem hiv meg egy sutire se,megse koszoni az ételt amit elé teszel. Semmit se kapsz tőle aproságot se,jo szot,akkor se fog változni ha hozzámész,kéznél vagy neki ennyi,én is voltam hézagtoltő pasi melett azért tudom h az ilyen nem változik.
2017. dec. 31. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%
Szép. 4 éve vagytok együtt, de semmi közös terv nincs még. Egymás mellett éltek, de nem vagytok egy csapat.
2017. dec. 31. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
86%
Mi az, hogy szidjuk a férfiakat? Ki szidja őket? A kérdező párjáról van szó. Ő egy darab férfi.
2017. dec. 31. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

1: a nagyid aranyos akart lenni, ő ahhoz van szokva, hogy a nők "etetik" a férfiakat.


2: nem tudja, hogy mennyire be kell osztania a pénzét egy egyetemistának.


N23

2017. dec. 31. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
Aki eltart,etet egy férfit ennyi időn keresztül,meg is érdemli a sorsát...
2018. jan. 1. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!