Normális, ha ingyenélőnek érzem magam?

Külföldön élünk, itt adóosztályok szerint alakul a nettó bérezés. Tavaly házasodtunk, így a férjem most majdnem akkora adókedvezményt kap, mint az én részmunkaidős fizetésem.

Én eddig tanultam, de nem jött össze, így egy évet kell várnom, ameddig újra elkezdhetek valamit.

Ha ezidő alatt maradok részmunkaidős, neki továbbra is jár az adókedvezmény. Ha elmegyek dolgozni heti 12 óránál többre, akkor nekem is alacsonyabb lesz a fizetésem (mert elviszi az adó), illetve neki is csökkentik olyan 3-400€-val.

Úgyhogy azt mondta, a közös költségvetésünk érdekében nem szeretné, ha valaha is többet dolgoznék 12 óránál hetente, ameddig nem szerzek képesítést, mert nem szeretné, hogy olyasmit dolgozzak, ami nem okoz nekem örömet, nem hoz szakmai fejlődést, és minimálbért fizet.

Eddig azért sem dolgoztam több órában, mert kötött a tanulmányi szerződés (heti 20 vagy 25 óra felett elvesztettem volna a diákkedvezményem), meg időm se lett volna heti 24 óra oktatás mellé bevállalni heti 40 óra munkát.

Most viszont, ha nem fogok tanulni, és maradok heti 10 órát dolgozni, hiába csinálom majd a teljes háztartást és van szó mindössze egy év üresjáratról, mégis olyan ingyenélőnek érzem magam, aki kihasználja, hogy a férje jól keres.

Tudom, hogy neki van igaza, és nem érdemes megszakadnom valahol minimálbérért a mekiben vagy a vendéglátásban, hogy végül ne 450€-t heti 10 óráért, hanem mondjuk 600€-t kapjak kézre heti 40 óráért, és még az ő fizetése is csökkenne 300€-val.