Már nem vagyok fontos a barátomnak?

Egyetemen az utolsó rendes vizsgáimat csinálhatom, nem maradhat pótvizsgám, ezért többet tanulok, mint általában. Emiatt kevesebb időm jut a barátommal találkozni. De úgy érzem, neki nem is hiányzom.

Múlt szombaton lett volna pár szabad órám, csak fel kellett volna jönnie Pestre (mindketten a fővárostól azonos távolságra /kb. 1 órára/ lakunk, csak más-más irányban). Nem jött fel, mert beteg volt, ezért inkább pihenni akart. Megfázott, bár még csak hőemelkedése sem volt, de jól van, megértettem. Akkor már majdnem egy hete nem láttuk egymást.

Tegnap felutaztam Pestre, hogy egy órácskára láthassam őt este, miután végzett a munkájával.

Szó volt róla, hogy mivel szombaton vizsgázom 10-től, ezért jöjjön fel délre, mert addigra biztosan végzem. Igaz, hogy sietnem kell haza tanulni, de a vizsga után egy-két órát még rá tudnék szánni egy találkozóra. Erre ma azt mondta, hogy még meggondolja, mert jó lenne szombaton tovább aludni, mint hétköznap szokott.

Nos, hétköznap valóban 5-kor kel, de szombaton nyugodtan alhatna 10-ig, ami alapvetően 5 órával több pihi, mert ráérne a 11-es vonattal jönni. Nem tudom, meddig akar aludni, de én várjak rá még mondhatni üres járatban Pesten, miközben tudja, milyen fontosak a vizsgáim?

Ezen kívül abba a városba akar költözni, ahol én lakom, hogy több időnk jusson egymásra. Tavasz elején költözne, de ahhoz képest, hogy ilyen tervei vannak, még mindig nem tett félre kaucióra. Most pedig nekiállt magánkórházba járni, ahol szintén eltapsolja a tízezreket olyan dolgok miatt, amik eddig évekig nem zavarták az egészségét, szóval várhattak volna még pár hónapot nyugodtan.

Lehet, hogy csak a vizsgák miatti stressz váltja ki ezt belőlem, de nyugtalan vagyok.