Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért tesz tönkre a párom?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért tesz tönkre a párom? Konkrétan megcsal

Figyelt kérdés
Egyszer már megcsalt mikor 7 éve össze jöttünk rá 2 hónapra amit magától valott be.Erre most úgy hogy már van egy 1,5 éves kisfiúnk megint megcsalt csak most lebukott mert múlthéten mentem haza és feltűnő volt hogy vizes a fürdő és ő is fürdött (együtt szoktunk) és rá tett hogy az én tusfürdöm is használva volt.Így mivel nagyon gyanúsak voltak a körülmények vettem 2 kis kamerát egyet a hálóba egyet a fürdőbe.Ma kíváncsiságból megnéztem konkrétan tegnap egy számomra teljesen idegennel töltötte a napot reggel 9-től délután 3 óráig.Azóta nagyon kivagyok, már anyámmal is beszéltem hogy haza költöznék és itt hagyom de ott a picur is.A párom konkrétan egy fillért nem keres így a gyereket se tudná ellátni. Mi tevő legyek? Ti mit cselekednétek?
2018. márc. 19. 23:11
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
58%
Szintiszta kapszaicint tennék a tusfürdőmbe.
2018. márc. 19. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Az meg mi?
2018. márc. 19. 23:25
 3/17 anonim ***** válasza:
51%
A paprikák csípősségét meghatározó alkaloid.
2018. márc. 19. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
66%

Ráadásul az a jó benne, hogy zsírban oldódik, így a víz nem viszi le.

31/f

2018. márc. 19. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Ennyit én már nem akarok velük foglalkozó
2018. márc. 19. 23:38
 6/17 A kérdező kommentje:
*foglalkozni
2018. márc. 19. 23:38
 7/17 anonim ***** válasza:
67%

Hát ha ennyire tudsz magyarul, akkor simán lehet, hogy nem értitek egymást.

Egyébként ha már megcsalt, akkor hülye vagy, hogy vele maradtál.

2018. márc. 20. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
39%

Ma kíváncsiságból megnéztem konkrétan tegnap egy számomra teljesen idegennel töltötte a napot reggel 9-től délután 3 óráig.


másfél éves a gyereked, mégis hol voltál, ha nem otthon 9-től 15 óráig?

2018. márc. 20. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
76%
Te most férfi vagy?
2018. márc. 20. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen mindegy hogy a kérdező nő vagy férfi.

Nagyot hibázott , mégpedig ott mikor az első megcsalásnál nem penderítette ki a párját! Most ennek issza a levét.

Aki egyszer képes megcsalni az másodjára is meg fog , sőtt harmadszor, negyedszer stb....


Végy erőt magadon kedves kérdező és legalább most ne cseszd tovább olyanra az idődet aki nem érdemli azt meg.

2018. márc. 20. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!