Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik, hogy valakiben ekkorát lehet csalódni?

Figyelt kérdés

Párommal mikor megismerkedtünk, elmondta, hogy többször csalódott már és számára a legfontosabb egy kapcsolatban az őszinteség. Rengeteget szoktunk beszélgetni, ő is tudja, hogy én már három óriási csalódáson vagyok túl. A páromat imádják az emberek, mindenki korrektnek, egyenesnek (sőt, néha bántóan őszintének) tartja. Teljesen bevont az életébe, ha valamire kíváncsi voltam és kérdeztem valamit, mindig elmondta őszintén, sőt legtöbbször ő kezdeményezi a nagy beszélgetéseket és kéri, hogy bármi bajom van, mondjam el és beszéljük át, ne maradjanak bennem kérdések. Most mégis azt érzem, hogy valami nem kerek. Túl sok furcsa dolog van az utóbbi hetekben, amiből az jön le, hogy van valakije vagy ha nincs is, rengeteget beszélgetnek. Az üzeneteket nem látom, de feltűnt, hogy amikor együtt vagyunk, akkor is nézegeti a telefonját és ha ír, elfordítja a telefont. Nem sűrűn, de naponta legalább kétszer. Plusz észrevettem azt is, hogy amikor elmegyünk valahova nyilvános helyre, azt mondja, hogy elmegy wc-re, de ahogy bemegy a mellékhelyiségbe, azonnal elérhető messengeren. Lehet, hogy ez mindig is így volt, nem tudom, én csak akkor fedeztem ezt fel, mikor elkezdett furcsán viselkedni és jött egy megérzés, hogy ránézzek a profiljára. Ha ketten vagyunk, ugyanúgy viselkedik, mint eddig, leszámítva, hogy a szexuális étvágya kissé alább hagyott. Ha külön vagyunk, sokkal kevesebbet kommunikálunk, mint pár héttel ezelőttig.

Fogalmam sincs, mit tegyek. Még mindig nehezen bírnám róla elképzelni, hogy megteszi velem. Azt is tudom, ha erre rákérdeznék, akkor kibukna, mert szerinte bizalmatlan vagyok vele az előző kapcsolataim miatt. (Pedig szerintem ő sokkal bizalmatlanabb, előfordult még a kapcsolatunk elején, hogy idegen profilról tesztelgetett, hogy hűséges vagyok-e és hajlandó vagyok-e más férfiakkal ismerkedni.)



2018. márc. 30. 17:11
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
76%

"Soha, senki telefonjába nem néztem bele, annyira szarul érezném magam tőle!"


1. mert még lehet, hogy soha senki nem vert így át, mint most a kedves párod.


2. most is szarul érzed magad, hogy azon kattogsz, megcsal-e, akkor nem tökmindegy, hogy belenézel-e?

mert akár attól meg is nyugohatnál, ha mégsem találsz semmit, bár azért az sem jelenti 100%, hogy nem csal meg.


3. ha így lezárja a telóját, akkor is, ha mondjuk egész nap otthon van (hétvége, ünnepek) az legyen gyanús.

valamit titkolhat is akár.

2018. márc. 30. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:
Borzasztó nehéz megtalálni a határvonalat a naivság és a túlzott gyanakvás között.
2018. márc. 30. 17:39
 13/21 anonim ***** válasza:
80%

Minden elképzelhető!

A helyedben a megérzésemre hagyatkoznék. Vondd kérdőre nyíltan. Vagy rejtetten nézz bele a telefonjába.


Egyébként a helyedben elgondolkodnék azon is, hogy vajon miért ezt a típust vonzod be folyamatosan?

2018. márc. 30. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
89%

hát, akkor szenvedj tovább.

akik pedig lepontoztak, azoknak kívánom, hogy egyszer jussanak hasonló helyzetbe.

na, és akkor is legyetek nagyon visszafogottak, és nehogy utánamenjetek,. mi áll a dolog hátterébe, pörögjetek ezen évekig, nehogy meg merjétek nyitni a párotok telefonját.

hagyjátok magatokat hülyére venni, légy szíves!

2018. márc. 30. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Kérdőre vonni? Felpattanna és itt hagyna, tudom.

Egyszer már hónapokkal ezelőtt megemlítettem neki, hogy folyton elérhető messengeren, de nekem alig ír. Akkor felkapta a vizet és közölte, hogy "Letörlöm magam a messengerről a p*csába!"


Hozzáteszem, az egyik exével ezért mentek szét, mert a lány nagyon féltékeny volt (állítólag) és mindig megkérdezte tőle, hogy kivel beszélget, ő meg besokallt.

2018. márc. 30. 18:21
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

"Kérdőre vonni? Felpattanna és itt hagyna, tudom."


semmi értelme kérdezgetni, merrt úgyis letagadná.


ezért mondtam, hogy légy okos, és járj utána mi a helyzet.


és ha lesz a kezedbe bizonyíték, kkor kérdőre is vonhatod.


az is árulkodó, hogy az előző párja is féltékeny volt.


nem vennék rá mérget, hogy alaptalanul.


aki engem vert át, arra is féltékeny volt az összes exe, és jogosan, mert utóbb kiderült, hogy az összeset megcsalt, amíg még együtt voltak, csetelt, mailezett a hátuk mögött más nőkkel.

2018. márc. 30. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
Pedig ebből nem lesz kiút. Ő őszintének mondja magát, te pedig gyanakszol. Ha rákérdezel nem fogja bevallani (ha van valami). Nyomozni nem tudsz és nem is szeretnél. Akkor? Hogy akarod kideríteni? Egyébként lettek új nőismerősei a facebookon? Van valaki akire gyanakszol?
2018. márc. 30. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
Az én barátom is ilyen dettó.... Ugyanezt mondja, hogy ő is törli magát,ugyanúgy ujjlenyomattal (sőt, még kóddal is zárolva van) a telefonja. Ha telefonozik,elfordítja a képernyőt, mikor rákérdezek, elkezdi,titkos a magánélete.
2018. márc. 31. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

Véletlenül nem ugyanaz az ember hülyít minket? :D


Utolsó voltam.

2018. márc. 31. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
Szerintem ott már elég nagy bajok vannak, ha párkapcsolatban létezik a "titkos magánélet"...
2018. márc. 31. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!