Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hasonló tapasztalatok?

Figyelt kérdés
Párommal boldog párkapcsolatban élünk, ritkán veszekszünk, ő (fiú) inkább a nyugodtabb típus, míg én az életvidám kategóriába sorolnám magam. Úgy tűnik, ez most kiütközött, ugyanis az elmúlt napokban kijelentette, én semmit nem teszek a kapcsolatert, érte, és hogy nem boldog mellettem. Ezen kívül soha egy rossz szót sem szólt, hogy bármi gondja lenne, szóval kissé hideg zuhanyként érintett a dolog. Mindig nézem a szükségleteit, mit szeretne csinálni, de a válasza mindig az, hogy maradjunk itthon, feküdjünk. Tudom, ő ilyen típus, de ha megyünk valahova, örömmel teszi azt, most pedig kijelentette, hogy mindezt csak érdekből tette. Szerintetek mit tegyek most? Nem gondol ő sem és én sem arra, hogy, legyen vége, komolyan gondoljuk egymással. Tudom, egy kapcsolat alapjahoz tartozik a kompromisszumkotes is, azonban ha nem mond soha semmit így kicsit nehézkes. Nem merek neki felvetni programokat, mert félek, mikor bántom meg, vagy éppen mikor jatsza el megint, hogy boldog. De egy kapcsolat nem állhat abból hogy 0-24 fekszünk. Szerintem.

2018. ápr. 9. 14:57
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
0%
A fiúcskád örül, hogy van kit dugnia, ezért cserébe lemondott saját magáról. Aztán most meg már kezdi únni. Ennyi.
2018. ápr. 10. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:
Hát én nem értem miért van szó szexről.. Mintha egy fiú csakis azt akarna egy kapcsolatban 😅
2018. ápr. 10. 16:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!