Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Rendes férfiak, mi a véleménye...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rendes férfiak, mi a véleményetek?

Figyelt kérdés

A párom korábban színész volt, ma teljesen mást csinál, 2 éve vagyunk együtt, jegyben járunk, nagyon szeretjük egymást. Tegnap meghívták egy színházi buliba, ahol az egyik barátjának lenne a szülinapja. Senki nem viheti a párját, de visznek a színházból nőket. Mivel én is színházi ember voltam, más területen, művészként, van némi fogalmam mi folyik ott, és korábban voltam is vele ebben a társaságban. Volt egy 24 éves "nő", aki felül levetkőzve, bugyiban vonaglott, közben három "férfi" simogatta. A páromat kérdeztem, hogy miért nem szól rájuk, hogy ezt nem itt kellene, hiszen bent alszik a négyéves kisfiúnk, bármikor kijöhet. Erre azt mondta, mert nem az ő dolga. De a nyálát tudta csorgatni.


Bevallom töredelmesen, egy önálló nő vagyok, el tudom magamat tartani és a gyerekemet, van kocsim, lakásom és nem függök senkitől. Apropó, nagyon félek, mert érzelmileg viszont törékeny vagyok, habár vannak elveim és értékrendem.


Tegnap végül is abban maradtunk, hogy nem megy el, vagy ha el is megy, csak velem együtt. Nem tudom, hogy szabad akaratából dönt így vagy én tettem rá nyomást...


Mégegy: Ezek a "nő" állatok, kifejezetten szeretnek ráhajtani, olyan elkötelezett, érett férfiakra mint az én párom.



2018. júl. 18. 12:14
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Az egész népes kompániát úgy raktam volna ki azonnal a helyedben, hogy csak lestek volna. Egyetlen percig nem tűrtem volna. Ráadásul az otthonodba.

Az otthonod a várad, ha ilyen jöttment senkikkel megosztod, akár egyetlen pillanatra is, szerinted az jó dolog?

2018. júl. 18. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
45%
25F vagyok a szememben ez prosti akiről beszélsz úgy is kell kezelni. Megkell neki mondani köszönöm a lehetőséget de nincs feles pénzem amúgy se izgatnak apa komplexusok lányok
2018. júl. 18. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
77%
Engem nem zavarna, ha a férjem ilyen helyre menne. 100%-ban megbízok benne, hadd lássa milyen nők vannak, majd még jobban megbecsül. Ettől függetlenül nem vonzzák az ilyen "lehetőségek", nem is hiszem, hogy elmenne.
2018. júl. 18. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

hát tudod mindenhez két ember kell, nekem úgy tünik hogyha ott történne valami akkor te azt a nőt hibáztatnád aki ráhajt a párodra.


Szerintem te gyakoroltál rá nyomást, néha el kell engedni a másikat egyedül bulizni de ebben az esetben inkább menj vele az a biztos.

2018. júl. 18. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
81%

2 éve együtt vagytok. Történt azóta bármi hasonló? Voltak már hasonló vita hőbörgés?

Vagy ezaz első ilyen eset?

Alapjáraton azt mondanám, hogy ő elmegy bulizni. Ez még nem garancia arra, hogy ő is k**úrvákat simogat majd.

Alapjáraton azt mondom, hogy nincs okod aggodalomra, de.... te ismered jobban , te tudod mire képes.

2018. júl. 18. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, szerintem jól gondolkoztok.

Bocsánat, hogy nem voltam elég egyértelmű, de nem a mi lakásunk volt, egy rendes lányé volt, az is igaz, ami ismét furcsa ebben a történetben, hogyan engedhette be a színház legnagyobb "nőjét"...


Én nem érzem odavalónak magam, de a párom, nagyon ragaszkodik hozzá, hogy ők a "barátai". Amit remélem kezd érezni, hogy nem úgy van. Mikor valamiért tanácsra szorul és megkérdezi a véleményüket, mindig azt a választ kapja, hogy papucs vagy, mert nem jösz el velünk bulizni és szakítson már velem. Remélem felnyílik a szeme, hogy egy fertő a felszínes haveri köre.

2018. júl. 18. 13:44
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Madarat tolláról, embert barátjáról.

Ha neki nem lenne igénye a félmeztelen lányok vonaglására, akkor nem járna ilyen helyekre. Biztos lehetsz benne, hogy nem csak a nyálát csorgatná, hanem ha nem vagy ott, tapogatja meg simogatja is őket. Ne aggódj, nagyon is szívesen menne, csak te erőltetted rá, hogy ne menjen.

2018. júl. 18. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Szerintem ha ki volt kötve hogy senki nem viheti a párját az nem véletlen. Hallottam róla hogy az ilyen színházi közeg teljesen más világ. Ha nem megy el a buliba akkor az azért lesz, mert tart tőled, de a következőn már biztos ott lesz. Nehéz dolog színész embert szeretni és azzal élni. Más az értékrend, szemlélet.... Az ilyen kapcsolatok nem szoktak tartósak lenni, ezt tapasztalhatjuk a médiából is. Hány éves vagy ha szabad kérdezni?
2018. júl. 18. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az már régen rossz, ha csak azért nem csal meg valaki, mert nincs rá alkalma vagy lehetősége.. Ilyen szempontból teljesen felesleges volt ráerőltetned, hogy csak veled mehet, ha nem bízol benne akkor ennek úgyis vége lesz előbb-utóbb. Arról nem is beszélve, hogy semmi értelme egy olyan kapcsolatnak, ahol egy utolsó kvapecérnek hiszed a párod és úgy gondolod, elég neki valami félpucér rbanc vonaglása ahhoz, hogy kísértésbe essen.. Egyébként egyetértek a 7. válaszolóval, madarat tolláról..
2018. júl. 18. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

A 9-esnél a pont. Ha ennyire tartod a párodat, minek vagy vele? Azt hiszed, hogy ha fizikailag ellehetetleníted azokat a helyzeteket, amikor véletlenül megcsalhat, akkor nem fog megcsalni? Ez így nem működik.

Vagy magadat tartod olyan kevésre, hogy nem érdemes melletted maradni?

Ne érts félre, könnyen lehet, hogy a barátodra tényleg rossz hatással vannak a barátai. De te nem ezzel foglalkozol, hanem a személyes féltékenységeddel. Először ezzel kezdj valamit.

2018. júl. 18. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!