Ezen az egész fiatalságom múlhat. Tényleg csak az nézzen be aki komoly választ tud adni, mert lassan már nem látok kiutat. Mit tehetnék?

Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de kérem aki megértő és szeretne segíteni az olvassa végig!

Ez nem egy "16 centi a farkam az elég nagy?" kérdés, hanem egy bajbajutott lány utolsó reménye.

Szóval az az eset történt velem, hogy kb. 2 éve nagyon megbántottak és azóta sem tudom helyretenni magam. Teljesen porig rombolták az önérzetem, a gondolkodás módom mindenem. Értem ezt úgy, hogy csak rosszat látok mindenben, nem hiszem el, hogy tényleg szerethet/bírhat valaki, utálom magam, nem tudom elfogadni a külsőm, rondának gondolom magam és még sorolhatnám. Ezt nem egoizmusból írom (mert mint írtam korábban is anti-egoista vagyok, ha létezik ilyen kifejezés) de belsőre rendes, kedves és okos vagyok. Talán még átlag feletti is a gondolkodásmódom, iskolában is jól tanulok és más területeken is voltak sikereim. Eddig még rendben is lenne, nem születhet mindenki szépségkirálynőnek..

DE:

Megismerkedtem egy fiúval. Ez volt kb. 1,5 éve, nagyon jóban lettünk, és én beleszerettem. Teljesen elvakultan szerettem, viszont amikor egyszer ezt elmondtam neki, akkor csak annyit mondott, hogy nem lehet köztünk semmi és megszakadt a kapcsolat, nekem már kedvem sem volt vele beszélni, ő meg nagy ívből tett rám. Mivel az Ő iránta táplált szerelmem kiutat jelentett a depressziómból amiben voltam kicsit javult a közérzetem, úgy éreztem van még értelme annak, hogy itt vagyok és próbálkozom. Miután vele összevesztem újra visszazuhantam, újra ugyanazt éreztem mint elötte, hogy semmit sem érek, nem kellek senkinek, minek vagyok. Sokat sírtam. Aztán jött a nyáriszünet, nem beszéltünk elfelejtettem őt, de az állapot maradt. Aztán 2 hónapja körülbelül (szóval már jártunk suliba jópár hónapja, egy suliba járunk, évfolyamtársak vagyunk) összetalálkoztam vele és a haverjaival egy szórakozóhelyen, úgy éreztem, hogy nekem már nem számít semmit Ő. Aztán elkezdtünk beszélgetni és kezd visszajönni ez érzés. Úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy nagyon megbántott újra belé tudnák szeretni, Ő is bír engem, de legfeljebb mint barát, és sose lehet több. Ennek ellenére még mindig szeretem, úgy érzem nem tudok nélküle élni, úgy érzem, hogy nem tudok mással ismerkedni, mert annyira szánalmas vagyok, a 2 éve történt incidens még mindig itt kering bennem és nem hagy nyugodni. Félek, hogyha ez tovább folytatódik akkor eltelik az egész tinikoromnak lőttek, tudom, hogy én is tehetek a dolgokról, meg gondolkodjak pozitívan, de egyszerűen nem tudom, hogy hogyan csináljam. Az élet minden más területén megállom a helyem, minden okés körülöttem, semmi okom nem lehet panaszra, egyedül ez a párkapcsolat dolog. Sajnos versenytáncoltam korábban és semmi időm nem volt pasizásra, aztán jött az a fiú... és most itt tartok, hogy nem találom önmagam ismét.

Kérlek segítsetek, hogy ki tudjak ebből kecmeregni és elfogadjam magam. Nagyon félek, hogy sosem találom meg a kiutat.. annyi kudarc ért már, hogy kezdem elveszíteni a reményt.

15,5 éves boldogtalan lány