Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet jól látom? Vagy nem lehet ezt megítélni?
Igazából azért írtam ebbe a kategóriába hogy hátha több választ kapok, bár a kérdés nem a párkapcsolatomra vonatkozik de a párommal nagyrészt kapcsolatos.
Szóval a barátommal egy éve vagyok együtt. Van egy lány barátja, akit ismer már 8 éve nagyjából. Évente párszor látja a barátom, a lány Budapesten lakik, mi vidéken. Általában akkor találkozik személyesen a lánnyal, ha annak van valami dolga, elintéznivalója és akkor a városba jön. A munkája miatt ismerte meg, dolgoztak is már együtt. A barátom azt mondja hetente kétszer beszélnek, főleg amúgy szakmai dolgokat, ez tényleg így van valószínű mert láttam én magam. A lényeg: úgy érzem fontosabb a barátomnak a lány mint ő a lánynak. Nincs köztük semmi, nem is volt sosem, ez biztos de most nem akarom bizonygatni mert nem ez a kérdés tárgya.Úgy tűnik, mintha nem lenne szimmetrius a barátságuk,barátom nem lenne fontos neki annyira mint gondolja. Például volt hogy a lány eljött mert dolga volt aznap a mi városunkban, valószínű több mindent csinált de a barátommal találkozni már nem jutott ideje. Szerintem ha valaki igazi barát, meg fontos valaki valakinek akkor meg tudja oldani a találkozót, csak akarni kell. Főleg ha nem is olyan nagyon gyakran jön. Vagy volt hogy aznap nem érezte jól magát, vagy fájt a feje, akkor azért nem jött de később se, pedig jöhetett volna másik nap. Volt, hogy azért nem jött, mert késtek a vonatok.Meg akkor jön ha amúgy is van itt dolga. Szerintem ez is olyan dolog, hogy ha valaki érdekel meg fontos akkor nem kell ahhoz ürügy, hogy menjek látogatni. A harmadik amit szeretnék említeni, hogy a barátom alkalmazkodik hozzá, hogy mikor tud jönni, mondván hogy ő jön messziről, de a lány meg simán elkezdi variálni a programot. A múltkor már megmondta neki a barátom hogy márpedig x napokon nem ér rá, mert velem is már megbeszélte a mi programunkat. De szóval szerintem ha valakihez megyek és fogad, és hozzám igazítja a többi programot, akkor az a minimum hogy nem variálok mindig. Elvégre ha ő megvariálja a programot, akkor borulhat miatta a barátomnak a többi napja. Meg mint írtam, szakmailag is sokat segített neki barátom, ez is eszembe volt, hogy lehet részben úgy van vele hogy szakmailag "kapóra jön" neki .
Bocsánat, ha hosszú de vélemény érdekelne. Szerintetek jól látom, vagy nem lehet ezt megítélni ennyiből?
"A barátod próbál egy határon belül alkalmazkodni, de nem tudom, hogy alapvetően ilyen figyelmes-e, vagy ez extra, amit a hozzá különösen közel állóknak tartogat."
Bocs, közben jöttek a válaszok. Ezek szerint másokkal is ilyen, erősen alkalmazkodó típus. A nő meg pöttyet egocentrikusnak tűnik. Az az érzésem, hogy másokkal is ilyen lehet. A pároddal meg pont ez hozta össze, kihasználná a figyelmes oldalát, mert látja, hogy lehet ugráltatni, ha nincs résen.
Szóval megpróbál annyi figyelmességet kihasználni a nő, amennyit csak hajlandó adni a párod. De nem nagy barátság ez a részéről. Viszont a párod részét nem tudom, remélhetőleg az övéről sem.
Ne hagyja magát, az a lényeg. Ha a csajnak ez nem tetszik, lehet hogy megsértődik, de akkor mi van?
A barátom részéről szerintem ez erősebb barátság, mint a nő részéről. Vagyis, nem azt mondom hogy nincsenek fontosabb barátai, mert vannak de szerintem ő ezt nem látja át, hogy ez a nő ilyen. Persze volt hogy ha más dolga volt, akkor is elment a barátomhoz csak hogy beszélgessenek (tényleg csak beszélgetés mielőtt félreérti valaki) de alapvetően mindig a "kellemest köti össze a hasznossal."
Amúgy engem már néha baromira idegesít ez a nő, meg amit csinál. De ennyire részletesen még nem mondtam el a barátomnak, hogy ezt hogy látom. Mikor említettem, hogy neki ő fontosabb mint fordítva, láttam rajta, hogy elgondolkodik. Annak örülnék legjobban, ha megszakítaná vele a kapcsolatot.
Amúgy az is benne van a pakliban, hogy a nő elköltözik külföldre vagy legalábbis egy félévre kimegy. Ez egyrészt azért érdekes, mert azt mondta a barátom hogy akkor lehet úgyse látja már. Szóval emiatt, hogy ezt ezzel elintézi, nehezebb lehet beszélni a fejével. Ugyanakkor meg szerintem ha olyan igazi barátság lenne, akkor nem is mondaná, hogy esetleg nem látja már mert skandináv országban is lakik barátja, az mégis el tud jönni. Szóval ez is egy jel.
Persze ha tényleg elmegy, kérdés mennyire marad meg a barátság. Ez akár egy indok lehetne hogy rávegyem hogy fogja vissza a dolgot. Vagy hagyja a fenébe.
Azért idegesít, mert egyszerűen nem szimpatikus a nő egyáltalán. Sőt, egyre kevésbé. Úgy tűnik nekem, mintha azt hinné ő a tökéletes meg ő a világ közepe. Nem szeretném hogy egy ilyennel "barátkozzon" a párom meg nem szeretném hogy kihasználja. Mikor meg esetleg találkozik vele, akkor még jobban felhúzom magam, mert egyszerűen a tudat is zavar, hogy együtt dolgoznak vagy találkoznak és úgy érzem nem érdemli meg ez a nő, hogy a párom akár szakmailag segítsen neki. Meg, párom a tapasztaltabb és elismertebb a szakmában és engem felháborít, hogy még ő húzza fel magát mikor párom jelzi, hogy valamit elront.
Olyan is volt, hogy páromnál aludt, ezt még nem írtam mondjuk, de például engem ez is zavar mert én ezt már soknak tartom. Mondjuk volt hogy egy haverja páromnak egy hónapig lakott nála mikor külföldről hazajött. De nincs köztük semmi, ez biztos, meg nem is volt, szóval nem ez a lényeg. Most ismét, nem bizonygatom hogy nincs semmi, mert nem a kérdés tárgya.
És ami minden alkalommal felhúz, az az, hogy a nőhöz igazodik a párom mivel messziről jön. Ezt még elfogadhatnám valahogy, de mikor változtat 2x vagy 3x a programon attól kiakadok. Mint akinek eszébe se jut hogy a páromnak lehet más programja is rajta kívül. Sajnos egy ideig párom hagyta is ezt. Nemrégiben eléggé megmondtam neki a magamét, meg hogy én nem tudok ehhez a nőhöz mindig igazodni és nem is akarok. Ugyebár ha a nő variál, például nem kedden akar jönni hanem pénteken, vagy nem kedden hanem szerdán, akkor a párom többi napja is összeborul. Viszont, most legutóbb ezt megmondtam a páromnak, hallgatta is eleget tőlem, és megmondta kereken ennek a nőnek hogy bizonyos napokon nem fog ráérni mert velem van. Így nem is jött el a nő. Nem tudott jönni aznap amikorra ígérte, és a hét többi napja a páromnak a szüleire kellett meg rám, ezért a nőnek el kellett fogadni hogy ez van.
Amúgy aludt ez a nő másoknál is, ha erre járt és szállás kellett neki. Vagy a barátnőjénél vagy párom egyik kollégájánál vagy mikor kinél. Ez is érdekes, hogy ennyire mindenkivel jóban van...
Annak is szerepe van benne, hogy mások jobban el tudnak menni otthonról, párom kevésbé, családi okok miatt, legalábbis éjszakára, ezért nem nagyon van az hogy nincs otthon. Ez meg persze hogy egy jó lehetőség, mert van egy "biztos szállás". Szóval ha nem tud másokhoz menni, mert épp nincsenek otthon, megy hozzá ha úgy alakul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!