Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért nem tudom elfogadni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem tudom elfogadni a párom múltját? Egyfolytában ezen agyalok, és nem tudom abbahagyni, már úgy érzem, hogy beleőrülök.

Figyelt kérdés

Jelenlegi párommal 5 hónapja vagyunk együtt.

Előttem volt egy 4 éves kapcsolata, közben ennek vége lett, és mielőtt megismerkedtünk volt 1-1 rövidebb kapcsolata, ezt el is mondta nekem, hogy a 4 éves kapcsolata után szeretett volna picit élni, elfelejteni a gondokat.

Mostanában egyre sűrűbben gondolok ezekre a kapcsolataira, és nézegetem az exeit.

Amikor együtt vagyunk, egyből ezek az emberek ugranak be.

El is mondta nekem hogy, kb 17 éves kora óta voltak barátjai kb 12-t számolt össze de 20 évesen vesztette el a szüzességét.

25 éves én 26.

Nagyon szeretjük egymást, tervezzük hogy tavasszal össze költözünk mert sajnos távkapcsolatban is élünk.

Biztos bennem van a hiba. Egyszerűen mindig az ugrik be hogy akivel 4 évig volt mennyi mindent megéltek, csináltak, velem meg még 1 éve sincs együtt és lehet nem tudok annyi mindent nyújtani neki, mint az ex. Megfelelési kényszerem van.

Egyedül a szexre nem kérdeztem rá, hogy hogyan csinálták stb, már a gondolattól megőrülök...

Sajnos lehet az is a baj, hogy nekem sose volt komoly hosszú kapcsolatom, mindig pár hónap után vagy szakítottam vagy dobtak.

Nekem eddig ő az első akivel már lassan fél éve együtt vagyok.

Volt valaki hasonló helyzetben, és hogy tudta ezt elfelejteni?



2019. jan. 3. 15:59
 1/10 anonim ***** válasza:
84%

Orult vagy, es ennek meg meg fogod inni a levet.

Kit erdekel mi volt regen ? Ha te lennel a jovoje es vagy a jelenje..de igy nem leszel. Az ex nem veletlen ex..

Foleg amugy, h nem is 40 emberrel fekudt le elotted, hanem total korrekt multja van...

2019. jan. 3. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
96%
Nem csodálom, hogy nem volt még hosszú távú kapcsolatod, tönkre tetted azokat is ezzel az iszonyat féltékenységgel. Hiába mondom azt, hogy ne törődj vele, mert téged szeret úgy se fogod fel, mert fontosabb neked a múlton rágódni, mint a jelenbe élni. Menj el egy pszichológushoz inkább, ott talán kiderítik mi áll ennek a féltékenységnek a háttéreben.
2019. jan. 3. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 Rockarc ***** válasza:
64%

Kepzeld el magad 15-20 ev mulva, amikor keresgeled majd az akkori parod. Vajon milyen kilatasaid lesznek akkor? A mult az mar elmult.


42F

2019. jan. 3. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
90%

Nekem is voltak ilyen gondolataim amikor összejöttem a férjemmel, ő már addigra túl volt két elég hosszú kapcsolaton (4 és 5 évesek), nekem meg addig a leghosszabb az egy másfél éves járogatás volt, ahol kb hetente kétszer összejártunk egykét órára. Pont ugyanazon gondolkodtam, mint te, hogy ő már mennyi mindent átélt az exeivel, én már nem tudok semmi újat mutatni, mégis miért lenne neki érdekes velem lenni, főleg még amíg az elején voltunk. Ilyen mértékben mint téged, nem zavart, sem a szex, se semmi egyéb, felnőtt emberrel kezdtem, nyilván nem vártam el hogy én legyek az első az életében bármilyen szempontból is, de valóban egy ideig megfelelési kényszerem volt, hogy jobbnak bizonyuljak az elődeimhez képest.


Idővel ez elmúlt magától, de amikor eszembe is jutott az aggodalom, akkor mindig arra gondoltam, hogy nyilván az exeivel sem úgy kezdte, hogy már évek óta együtt voltak, a korábbi kapcsolatai is először egy naposan, hetesen, hónaposan, évesen kezdték, szóval csak azért összehasonlítgatni a két kapcsolatot felesleges, mert nyilván idővel eljuthatsz te is a pároddal oda, ahol az exével volt (sőt, még tovább is- a férjem pl előttem még egyik exével sem költözött össze, sőt, nem is vette feleségül egyiket sem). Másrészt meg nekem sokat segített, hogy igyekeztem olyan programokat szervezni és kitalálni, ami újat mutat neki is, olyan helyekre mentünk, olyan közös programokat találtunk ki, amiket nem csinált még korábban, megadva a saját kapcsolatunk különlegességét.

Nyilván az exeivel már tök sok mindent átélt és csináltak, de most rajtad a sor hogy közös, új élményeket szerezzetek, és ne azon őrlődj, hogy mások előtted milyenek voltak. Nyilván nem voltak elég jók, hiszen már veled van és nem a korábbiakkal, szóval hiába éltek át együtt csomó mindent, láthatod hogy ez nem sokat ért.

2019. jan. 3. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 peca1000 ***** válasza:
59%

Figyi kérdező!


Tedd azt amit én.


Ne foglalkozz vele!


Én magasról lesz...artam, hogy mennyivel gazdagabb, sportosabb, jóképűbb, exei voltak az asszonynak, és azt is, hogy tartalmasabb, gondtalanabb élete VOLT velük.


Most VELED van a párod, nem velük.


Valamiért TÉGED választott.


Ha kételyed ismét feltámad, szexelj vele egy hatalmasat, és már nem is agyalsz rajta. :)

2019. jan. 3. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Ha ezen asgyalsz, sose leszel boldog. Nem vêletlen lett vége az ex- szel, valószinű, valami nrm klappolt. Az már a múlt, most veled van, kész.
2019. jan. 3. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Ezért sem valo gyerekeknek a párkapcsolat. (Az évek nem jelentenek semmit!)
2019. jan. 3. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Nem az első számít, hanem az utolsó! És most úgy néz ki az te vagy és te leszel!
2019. jan. 3. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

te nem a párod múltját nem tudod elfogadni, hanem azt, hogy esetleg jól érezte magát másokkal is, vagy sokkal jobban, mint amennyire veled


erre az egyetlen megoldás, hogy ahelyett, hogy vadidegen embereket kérdezgetnél valami olyasmiről, amiről fingunk sincs, mondjuk leülhetnél a csajjal dumálni, és megkérdezhetnéd, hogy jól érzed-e


ha jobban érezte magát a gézával, akkor keress egy másik nőt, mert kár szerencsétlenkedni

ha nem érezte jobban magát a gézával, akkor meg engedd el szépen a témát a fenébe, és koncentrálj arra, hogy te viszont tudsz neki olyan dolgokat adni, amire tényleg vágyik, és amit mindig is keresett



a felesleges paranoia, és szenvedés helyett néha nem árt logikusan végiggondolni a dolgokat

2019. jan. 5. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Azóta jobb a helyzet?
2021. jan. 5. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!