Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez esetben mi lenne a jó megoldás?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Volt egy hosszabb párkapcsolatom, ami január elején véget ért, ráadásul már én a távoli jövőre koncentráltam vele, nagyon szerettem.

A sors úgy hozta, hogy hamar találkoztam utána vele. Nagyon szeretek vele lenni, tök élvezem a programokat. A probléma az, amit a lánynak is mondtam, hogy nem igazán dolgoztam még fel az előző kapcsolatomat, és én szívesen randizgatok vele, de még nem szeretném komolyan gondolni. Ő azt mondta ez nem érdekli, és folytassuk. Viszont folyamatosan nyomást helyez rám azáltal, hogy többször megemlíti, hogy ő mennyire szeret és mennyire jó velem stb, mintha nem is jutna el a tudatáig az, amit mondtam korábban. Hiába mondtam neki, hogy még én nem vagyok szerelmes belé (lehet nem is leszek, lehet idővel az leszek), nem jut el a tudatáig.

Kihasználni nem szeretném, de szeretek vele lenni. Jó ötlet ez esetben csak magammal foglalkozni, és amíg jól érzem magam egy lazább, elvagyok kapcsolatban, addig csináljam, aztán ha jön valaki akibe beleszeretek vessek véget neki, vagy inkább célszerű lenne ennek most véget vetni? Mint mondtam én őszintén elmondtam neki, hogy a jelennel akarok foglalkozni, de megsérteni nem szeretném.



2019. márc. 2. 11:21
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
itt az ideje felelősséget vállalni az életedért. A sors nem hoz semmit. Te hozol döntédeket, aminek vannak következményei. Döntsd el: szereted a barátnődet vagy nem?
2019. márc. 2. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 Rockarc ***** válasza:
100%

Ha nem allsz keszen egy kapcsolatra, akkor nem a langyos vizz a megoldas. Ugyis csak akadalyozni fog abban, hogy uj kapcsolatokra tehess szert.


42F

2019. márc. 2. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Ezt így ahogy itt leírtad, mond el neki.Hozd a tudomására, hogy nem vagy túl az exeden, nem vagy belé szerelmes és csak laza kapcsolatot tudsz vele elképzelni. Egyébként, ha korrekt akarsz lenni úgy igazán, akkor most vetsz véget ennek a "kapcsolatnak". Akármit is mond a nő hogy elfogadja ezt a helyzetet az nem így van, mert hidd el hogy folyamatosan reménykedik, beleéli magát a dologba. Ne okozz neki feleslegesen fájdalmat.
2019. márc. 2. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Megmondtam neki őszintén és inkább amellett voltam hogy ezt most hagyjuk.
2019. márc. 3. 13:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!