Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Tegnap este meg akart verni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tegnap este meg akart verni a párom. Miért történik ez?

Figyelt kérdés

Pár héttel ezelőtt hozzám vágott egy fesüt. Utána részegen jött haza. Elaludt, nemsokkal később felkelt és lepisilte a gyerekem játékát az erkélyablak előtt. Akkor is nagyon csúnyán beszélt velem, h húzzal befelé, talarodjak innen, mert ő fáradt. Csak azért néztem rá, mert azt gondoltam hány.

Most tegnap este, megint elaludt a tvn, kimentem és be szerettem volna hívni magam mellé. Fogalmam sincs mit tettem rosszul de alpárian beszélt velem,. Erre a kislányom is felkelt(nem az ő gyereke). Kussoljunk el, takarodjunk innen az anyámba, különben megver. Ezt elmondta nagyon sokszor. Rám is emelte a kezét, csak sikerült magam elhúzni tőle. A lányom mondta, h ne bántsd anyát.

Tudom, h el kell költöznünk. Szerencsére szüleim bármikor szívesen fogadnak. Ebbe nem fog felnőni a lányom.

Két éve vagyunk együtt, mindig is viharos volt a kapcsolatunk. De ilyet még soha nem tett. Mi lett vele? Miért érdemlem ezt. Velem még soha egy férfi nem viselkedett így.

Köszönöm szépen


2019. jún. 4. 06:30
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
100%
Kedves kérdező! Így kezdődött nálunk is… Először csak ordított, és összetört maga körül mindent, bútor, Klaviatúra, ablaküveget, asztal, székek stb. Ez után következtem én pont akkor kb. három éve éltünk együtt. Első alkalommal úgy összevert, hogy tele lettem kék zöld foltokkal, és széttépte rajta. Nem volt hova mennem. Ekkor még bocsánatot kért, és mondta, menjek ha akarok. Én hülye, azt gondoltam, én lehetek a hibás. Ezután ha bármi nem tetszett neki, vagy nem akartam Elhallgatni akkor amikor ő mondta, Nekem esett. Volt olyan, hogy hátúról leütött, A földön rugdosom tovább. Volt olyan, hogy menekültem, és az utcán rohant utánam és ütött mások előtt. Több mint százszor vert meg Kisebb nagyobb mértékben. Tudod mit mondott? Ha nem szeretne, nem verne. Ezt csinálták ővele is gyerekkorában. Volt olyan, hogy elmenekültem egy ismerősömhöz, És ott be verte az ajtót. Persze, aztán meg is csalt többször. Most végre talán megszabadulok tőle, de sajnálom azt a nőt, aki most teljes nyitott szívvel és bizalommal fordul felé.
2019. jún. 4. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%
Az előző voltam. Elnézést a helyesírási hibákért, de diktálom a szöveget, és így írja le a telefonom. Nincs nálam a szemüveg :)
2019. jún. 4. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a segítségét.

Reggel már bánt mindent, jóvá akarja tenni és bizonygatja szavakkal h szeret. De tudom h ez csak ideig óráig tart. Sajnálom h mi is idáig jutottunk :(

2019. jún. 4. 09:29
 14/24 anonim ***** válasza:
100%

Így van. Csak ideig óráig fog tartani. Szerencsére, nekem nem volt gyerek, így könnyebb volt.

A verések után előfordult hogy hozott virágot, nem mondott semmit, nem kér bocsánatot, végül már mindig én voltam a hibás, én tehettem róla, hogy összevert.

Nagyon várom már, hogy megszabaduljak tőle. Nekem nincs hova mennem, ezért vagyok még itt, ma reggel is ordított velem,Fenyegetett, mert ő akarja megmondani, hogy nekem mi lehet a véleményem, és mit mondhatok az ő szavaira. Ha nem tetszik, amit mondok, jön a terror.

2019. jún. 4. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
32%

Hívd fel a gyereked apját, hogy azonnal menekítse ki tőletek a gyerekét! RÖGTÖN VIGYE EL ONNAN! Bár gondolom foggal-körömmel harcoltál szerencsétlenért, és akkor is ragaszkodtál hozzá, ha az apukánál jobb helye lenne.

Csak gratulálni tudok a magyar bíróságok munkájához...

Hogy te mit csinálsz, az a kutyát nem érdekli.

2019. jún. 4. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 érdeklődő63 ***** válasza:
100%
ha normális magára és önérzetére adó nő vagy délutánra kitakarítod a lakásból vagy ha az övé elköltözöl . ha a gyenge vagy és meghunyászkodó maradsz, este kapsz egy akciós csokit meg lop valahonnan valami hulladék virágot oda adja és részéről le van tudva az egész. te megnyugszol hogy helyre állt a béke. és itt követitek el azt a hibát amibe már sok nő belehalt. bíztok a vadállatba hiába üt meg elhiszitek a nyomorult önsajnáltató bocsánatkérő hazudozását. egyet örökre jegyezz meg! aki egyszer rád emelte a kezét 100 százalék bizonyossággal megismétli de akkor már le is csap hiszen megtanítottad neki hogy üthet nyugodtan úgyis megbocsátasz neki. ezek az állatok csak rossz irányba változnak és olyan nincs hogy egyszer meg akarta ütni a nőt de többet nem teszi. csak az azonnali eltakarításával reagálsz helyesen. menekülj a közeléből mert még nem késő. de segítség mindig legyen a közeledben. férfi vagyok de végtelen megvetéssel és undorral tudok beszélni az ilyen mocskokról. ennyi a tanácsom
2019. jún. 4. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
78%
15, honnan tudod hogy az apuka milyen a tortenetben, hogy mennyire tart igenyt a gyermekre es mennyire foglalkozik vele? Nem minden apa akkora nagy apa 😉 kerdezo, ha van hova menni, akkor a leheto leghamarabb tavozzatok onnan mert ez csak rosszabb lesz. Ne halogasd, ne hidd el neki amikor eppen szanja buneit mert az csak hazugsag. Elottem is irtak mar hogy mennyire eldurvulhat es azt inkabb ne vard meg, mar igy is kezet emelt rad. Kerlek szepen meg ma szolj a szuleidnek hogy jojjenek es segitsenek osszapakolni.
2019. jún. 4. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
81%
Alkoholista : naponta 2 naponta nagyobb mennyiségben iszik amitől agresszív is lesz. Szerintem olyan nincs, hogy valaki ennyire ne lásson bele egy függő életébe akár már az elején vagy ne tudjon következtetni , ha valaki ennyire le adja akkor ott valami a külsővel van , vagy lakhatóság talán esetleg egy mély depresszív ember. Mindegy is az oka , van akiknek kell a tanuló pénz , bár olyanok is vannak akik ezt élvezik ha kutyaként bánnak velük.
2019. jún. 4. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Szerintem ahogy lehet menekülj gondolkodás nélkül. Az ilyen nem férfi és ha jót akarsz a gyerekednek azonnal költözől. Itt senki más nem számít csak az a kisgyermek! Nincs mit jóvá tenni normális ember így nem viselkesik senkivel! Ennél már csak találsz különbet nem?
2019. jún. 4. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
100%

Sohasem szégyen segítséget kérni, sohasem szabad az agressziót bármilyen formában eltűrni. Nem lennének bántalmazott kapcsolatok, ha a nők/férfiak az első alkalomnál lépnének.

Költözz el azonnal, jön majd a virágcsokor, könyörgés, akár sírás. Nem kell hinni neki. Kutyából nem lesz szalonna.

2019. jún. 4. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!