Miért mondjék sokan azt, hogy nagy erőpróbája a kapcsolatnak/házasságnak a gyerekvállalás, hogy a gyerek érkezésével nehezebb lesz a pároknak? Miért és miben?

én évekig egy tanyán voltam otthon a kicsimmel.. tehát még egy szomszédom se volt akihez szólhassak.. az exférjemmel sem lehetett kulturális beszélgetéseket folxtatni..

az ivócimboráim nem jöttek, hogy ne zavarjanak..

nehéz volt.. nagyon magányos voltam..

ráadásul ha szerettem volna egy kis kimenőt az ex az agyamra ment, hogy mégis mit képzelek magamról?!?

a kicsivel vásárolni menni is borzalom volt.. mert mindíg hisztizett..

a síràs kiidegelt, ráadásul az ex nem fordított az intimitásra sem időt így abszoluth csak egy nagy darab szarnak éreztem magam, amit rendszeresen éreztetett..

van akinek nem való gyerek.. nem szabadott volna belemennem az egészbe..

Nálunk a legnagyobb krízist az hozta, hogy az unoka által anyós túlságosan bekerült a képbe. Ha közel lakik, én bediliztem volna. Így is ki tudott borítani a szoptatási tanácsaival (ne szoptassam agyon a gyereket, azért nem akar reggelizni - az anyatej tartotta életben, ami apadt és azért tettem sokszor mellre, mert szaporítani akartam a tejet, tápszert és lefejt anyatejet nem fogadott el, a hozzátáplálásban még nem tartottunk ott, hogy azon eléljen, szóval rettegtem, ha elapad a tejem teljesen, akkor éhenhal, erre még anyós minden nap elkárogta, hogy eltömítem a sok anyatejjel, hát egy idő után akkorát robbantam, hogy az volt az első nagy krízisünk a gyerek miatt), és persze a férjem nem állt ki mellettem, én meg gyávának kezdtem látni.

Aztán ott van a szexmentes időszak, egyrészt hormonálisan, másrészt a kialvatlanság miatt. Ahogy leszoktunk korábban a csókról és nem lehetett már visszaszokni, valami ilyesmi történt a szexxel is. Talán vissza lehetett volna hozni az életünkbe, de egy gyereken kívüli krízis után már nem is akartam.

Önmagában a gyerek nagyon nagy összekötő erő jó értelemben és mindketten úgy gondoljuk, életünk legszebb időszaka volt az ő születése és minden gond ellenére az az időszak, amit otthon tölthettem vele. Jó látni, hogy az apja mennyire szereti, mennyire rajonganak egymásért.

Az előttem válaszolókkal nagyrészt egyetértve, még annyit tennék hozzá, hogy sokan nem is a gyerek és a család megléte miatt vállalnak gyereket. Sokan észre sem veszik, hogy teljesen más motiváció áll mögötte. Például a karrier és nőiesség szempontjából megfojtott nő, aki mindenben kudarcot vallott és mindent feladott és most szerencsét próbál anyaként a férje árnyékában. Belőlük lesznek a tipikus okoskodó anyák.

Vagy például azok, akik 2-4 év együttlét után vállalnak gyereket. A szerelemben és a kezdődő kapcsolatban termelődő hormonok ekkor érik el a minimumot, ezért az emberek racionálisabb eszközök és a kapcsolaton való aktív munkálkodás helyett egy gyerekkel akarják feldobni/megmenteni azt. Jellemzően ez a hormonlöket is csak pár évig tart, a kapcsolat pedig az ujjabb nagy változás után ismét megromlik (vagy jön a következő gyerek). Erről amúgy vannak statisztikák is.

Szóval nem mindig a gyerek az ok, hanem inkább csak egy mellékterméke a szülők tudattalan érzelmi játékánakm