Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Barátnőm erősebb nálam, ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátnőm erősebb nálam, ezt hogy kezeljem?

Figyelt kérdés
Én elég vékony vagyok 185cm 65kg, de sportolok. Barátnőm meg kb. 10cmvel alacsonyabb nálam, súlyát nem tudom, de ő sem egy telt alkat. A lábai kicsit vastagabbak mint az enyémek, jó formás segge van. A válla elég széles,mert több évig úszott. A karjai kicsit vastagabbak ez enyémnél, de az övén több a zsír. Van egy kis hasa. Már évek óta nem sportol rendesen úgyhogy egyértelműnek gondoltam, hogy én vagyok az erősebb, hiába vagyok vékonyabb. Aztán az első szexnél hamar kiderült hogy elképesztő erő lakozik benne, próbáltam volna irányítani, de úgy letepert, hogy mozdulni sem bírtam, úgy kerekedett felém,hogy lehetetlen volt kiszabadulni. Amikor megismertem elég félénk lánynak tűnt, de igazából egyáltalán nem az, 2 bátyja van, mondta hogy velük szokott verekedni, aztán csak így poénból birkóztunk és simán lenyomott. Aztán kihívtam szkanderre, mindent beleadtam és legalább 20mpig tartottam, de lenyomott. Amikor társaságban megjelenünk ott adja a szendét, ő a kedves,cuki, törékeny barátnő. Otthon a 4 fal között viszont fitogtatja az erőfölényét, sokszor cukkol vele így viccesen. Gyakran játsszuk azt, hogy ráfekszem és meddig tudom a földön tartani, mindig simán kiszabadul, aztán amikor ő fekszik rám, én képtelen vagyok kiszabadulni, valahol élvezem ezeket a játékokat, de az önbecsülésemnek néha rosszul esik. Szoktunk beszélgetni erről, de általában elhülyéskedi a témát.
2019. jún. 14. 09:27
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:

Élvezi a szitut, amúgy valamennyire én is ,csak a sok hülye társadalmi kényszer tud néha lehúzni.

Én szép lassan elfogadom úgyis, hogy ő az erősebb. Ő meg rendes mert mások előtt nem cikiz ezzel, ez csak a mi kis titkunk. Házon kívül hagyja hogy én irányítsak, de a 4 fal között a hálószobában ő uralkodik fölöttem.

2019. jún. 14. 10:32
 12/25 anonim ***** válasza:

Van egy hasonló problémám, az én párom n sportol és magas, vézna fajta. Én is magas vagyok, de van rajtam rendes izomtömeg, mert súlyt emelek. Ő épp hogy 70 kiló, én 72 vagyok. Szélesebb a hátam, a vállaim, stb. Kezd egyre jobban zavarni, nem férfias nekem.


28n

2019. jún. 14. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:
Te szakítanál vele emiatt? Nálatok a szexben ez hogy működik, összemértétek már az erőtöket?
2019. jún. 14. 10:41
 14/25 A kérdező kommentje:

A barátnőmet nem zavarja, ő ezt élvezi, nem egy nagy darab egyébként. Mondta, hogy az eddigi pasijai mind erősebbek voltak nála és velük nem élvezte úgy a szexet, mint velem. Azt hitte korábban, h magát a szexet nem szereti, de rájött, hogy csak az volt a baja, hogy nem ő a domináns.

Nekem előtte nem volt barátnőm, ő vette el a szüzességem.

Nagyon sok bizalmas dolgot meg tudunk beszélni.

A külvilág felé azt mutatjuk, hogy én vagyok az erősebb. Mert nem látszik amúgy ő olyan erősnek.

2019. jún. 14. 10:48
 15/25 anonim ***** válasza:
Nekem ez nagyon fura lenne. Eleve a férfi szerep legyen már a védelmező, erősebb nem. Mi lesz ha bajba keveredtek? Majd ő véd meg téged? Vagy ha tényleg valami olyan szitu lesz ahol nagy fizikai erőre van szükség, pl betolni a kocsit? Majd ott is őt kéred meg, te meg állsz aztán nézed? Én is 185 vagyok és eddig vékonynak éreztem magam a 82 kilómmal..szóval el se tudom képzelni, hogy te hogy nézhetsz ki.
2019. jún. 14. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:

Cipekedésben jó vagyok, általában együtt szoktuk az ilyesmit csinálni. Olyan még sosem volt, hogy valaki ránk támadt volna, szóval nem kell aggódni.

Néha azért valamit ki kéne találni, hogy annyira ne érezze magát nyeregben, nagyon élvezi, hogy mennyire domináns és otthon mindig az van,amit ő akar.Nem tudom, honnan van benne ennyi erő, mert nem látszik rajta, egyáltalán nem izmos.

2019. jún. 14. 12:36
 17/25 anonim ***** válasza:
12-es vagyok: nem okoz gondot szexben, nem vagyok az a nagyon domináns fajta, nem akarom ledózerolni a másikat.
2019. jún. 14. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
23%

Fejeld néha orrnyergen, attól egy időre elgyengül. Amúgy szedj fel egy kis izmot.

32/f

2019. jún. 14. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

Nekem még nem volt kulcskérdés soha, hogy ki hány kiló, centi és hogy tud bírkózni.


Néha mondanak ilyen bölcsességeket, hogy 100 kg alatt nem férfi S fé

2019. jún. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
Hogy 100 kg alatt nem férfi a férfi, aztán a négy gyerekekre gondolok, és lelkesen bólogatok: hát nem is! :)
2019. jún. 14. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!