Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy nő akire nagyon féltékeny vagyok, hogy győzhetném le ezt magamban? Azt hittem sikerülni fog, kezdek nevetséges lenni.

Figyelt kérdés

Sziasztok, a kérdésem szánalmas, tisztában vagyok vele, nem gyerekek vagyunk, nem kéne ezen lovagolnom de teljesen kiborít. Igyekszem túltenni magam, megfejteni magamban, hogy vajon mit is érzek és miért, de nem megy...

Adott a Férfi az életemben, aki nagyszerű ember, hűséges is remélhetőleg, három éve vagyunk együtt, két éve költöztünk össze. És adott egy gyönyörű nő, akire teljesen megőrülök, ha meglátom. Két éve mikor összeköltöztünk volt az első nagyobb súrlódásunk ez miatt a nő miatt. Feltűnt, hogy lájkolja a képeit és megkerdeztem ki ő, honnan ismeri. Elmondta, hogy nem igazán ismeri, egyszer ült az autójában mikor oszkározott

Mivel ez amúgy nem volt szokása sem idegeneket bejelölni sem túlzásba esni a facebook reakciókkal bennem valami elindult amikor megláttam, hogy mennyi képét tetszikelt. Kérdeztem, ha ennyire bejön neki miért nem próbálkozott be nála? Hát mert jóval fiatalabb nála (a nő ugyanannyi idős mint én...) meg mert neki nem tetszik (kizárt, tényleg szép). Addig addig durvult a beszélgetés a buta kifogásoktól míg fogta és letörölte, mondta hogy úgysem érdekelte, nem számít ismerőse vagy sem. Majd tegnap összekaptunk (nem nő téma, csekkek, számlák, általános piti dolgok) és képzeljetek mit látok ma reggelizés közben, azt hittem megakad a torkomon a kaja. A nő lájkolgatni kezdte a képeit, visszamenőleg mióta nem volt ismerőse, mindet amin egyedül van és párat ami csoportkép... nézem az adatlapját, látom újra ismerősök. Kérdezem mi ez? Mondja a párom, hogy tegnap este feldühítettem a beszélgetésünkkel az anyagiak miatt és bejelölte hogy nekem is fájjon valami...

Emberek, én teljesen átmentem óvodába ezután, egyszerűen nem tudom helyén kezelni a dolgaim, érzem, hogy robbanni tudnék. Hiába csak facebook, meg mi ez már és egyéb gondolatok, mivel tudom, hogy gáz vagyok, de utána meg szétvet az ideg...


2019. jún. 20. 08:28
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
30%

Te bolond vagy... Megmondta, hogy senkije a nő de te addig nyúztad, amíg végül valakije lett. Ha eddig nem, most tuti beszéltek, a csinos szép nő eddig simán tudta lájkolgatni, aztán letörölte a pasid, majd bejelölte :D gondolod, hogy a nő nem kérdezte meg, hogy ez mi volt?

Gratulálok, segítettél nekik közös témát találni, a pasid eddig nem foglalkozott a szép nővel, most már hozzá fog menekülni előled... Fene azt a lepcses nagy szád, hát nem tudod mikor kell kussban maradni??

2019. jún. 20. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
46%

Erre a nőre te magad hívtad fel a pasid figyelmét. Ha eddig nem is, akkor most már biztosan felfigyelt rá úgy is, mint nőre.

Mostantól eheted, amit főztél...

2019. jún. 20. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
80%

Hát azért én nem hibáztatnám teljesen a kérdezőt. Ha jól értem régebben volt vita emiatt a nő miatt, és utána törölte is a párja.

Majd miután összekaptak otthoni dolgokon, amiknek semmi köze a nőhöz, a párja bosszúból ismerősnek jelölte a nőt. Én inkább ezt tartanám gyerekesnek.


Ha annyira nem érdekelte volna a párját ez a nő, nem jelöli ismerősnek újra, ráadásul más nőket is bejelölhetett volna, de ő pont azt a nőt, aki miatt kiborult a kérdező. Ha a pasi annyira elfelejtette volna azt a nőt, nem jelöli bosszúból ismerősnek. Szóval itt sántít a dolog.

2019. jún. 20. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
41%
Dilis vagy.Egyetértek,annyit hisztiztél,hogy felhívtad a figyelmét valakikre akivel eddig nem foglalkozott.Miért olyan hihetetlen,hogy egy nagyon szép nő nem tetszik valakinek? A külső egy tényező,megállapíthatja,hogy jól néz ki,de valami miatt nem,vagy azt hogy igen.Te meg teletömted a fejét,és ne lepődj meg ha lelép.Ha nem is emiatt a nő miatt,hanem más dolgaid miatt.
2019. jún. 20. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
34%

A féltékenykedéseddel a karjaiba hajtottad, ilyen egyszerű.

Jól látod, gáz amit csinálsz, és facebook függő vagy.

Én azért nem vagyok már fent, mert nem akartam úgy beleszopódni, mint te. Egy idegroncs lettél a közösségi médiától, és ráment a kapcsolatod is.

Nem vagy normális, és sajnálom a párodat, hogy még kínlódik melletted.

És ezek után még te állítod itt be magad szegény mártírnak, hogy értsük meg a te érzéseidet...

2019. jún. 20. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
65%

Azért álljunk màr meg, mielőtt máglyán elégetjük a kérdezőt!

Az én értelmezésem szerint ott kezdődött a sztori, hogy a pasi lájkolgatta a másik nő képeit, nem is egyet!!

Ez kinek nem tűnik fel, és ki nem kérdez rá???

És mit lájkolgatja sorozatosan egy idegen nő fotóit? Nekem se tetszene.

Aztán egy egyszerű vita miatt újra bejelöli bosszúból?? a nőt, hogy a barátnőjének fájjon.Ki is a gyerekes??

Nem te vagy a gáz, kérdező, hanem a pasid ezzel a viselkedéssel.

Voltam hasonló szituban, és megmondtam az exemnek, hogy ezt az ócska játszmázást sürgősen fejezze be, mert nem óvodában vagyunk, ha pedig ennyire érdekli a másik nő, zárjuk rövidre.

Azt tanácsolom, hogy próbáljátok felnőtt módjára megbeszélni.Ha pedig hárít, hazudozik, és ilyenekkel bánt, akkor dobd ki!

Nincs szükséged ilyen megaláztatásra szerintem.

2019. jún. 20. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
63%
Ja és mellesleg, akit ennyiből áll elveszíteni, hogy ráterelődik a figyelme egy másik szép nőre, az annyit is ér.Ezzel az erővel ne vegyen észre senkit, mert csak akkor marad hűséges??
2019. jún. 20. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
84%

Én teljesen igazat adok neked. Egy embert sem veszek fel ismerősnek aki nem jelent nekem semmit, vagy nem akarok tőle semmit a későbbiekben. Ha valaki ismerősön annak oka van. Ha pedig már véletlenül felvettem esetleg ok nélkül akkor sem fogom lájkolgatni a képeit. Ha lájkolok valakit azt jelenti hogy felhívom magamra a figyelmet.

Az utcán sem szólítok meg vad idegen embereket csak úgy.

Nem tudom mit szólna a pasid ha felvennél egy másik pasit, lájkolgatnád a képeit, csak azért mert együtt álltatok sorba a Lidlben a kasszánál.

2019. jún. 20. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
81%

"és bejelölte hogy nekem is fájjon valami..."

Na én kezdetnek ezzel a mentalitással kezdenék valamit,mert ez a legkevésbé normális itt.

A párod szánt szándékkal bátorító lökést adott ennek a nőnek, akiről mindketten tudjátok hogy akar valamit, pusztán azért, hogy téged bántson.

Probalhatsz te megvaltozni, ha közben ilyenek történnek nálatok...

2019. jún. 20. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
68%

Én teljesen megértem a kérdezőt, és nem értem miért őt savazzátok?!

A sztori ott indult, h.a párja erősen ráécsavarodott az idegen, gyönyörű nő oldalára, és dobálta lájkokkal... innen indult.


Ok-okozat, ezért lett féltékeny a kérdező, és nem a féltékenysége vetette észre a párjával a másik nőt.


Azzal, h. újra bejelölte a nőt, amaz meg lájkolgatja bőszen, azt jelenti, h. ők ketten érdeklődnek egymás dolgai iránr, és figyelik a másikat.


És ez épp elég alap a féltékenységhez.


A párodnak bejön a nő, a nő nyitott a párodra.



Ez tiszta sor!


És lehet ez gázabb is, szóval jogos az aggodalmad.

2019. jún. 20. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!