Eletkozepi valsag, kiegettseg es hazastarsi biralat: hogyan reagaljak?

A negyvenes eveim vegen jarok, tudomanyos munkat vegzek. Az allasom egyik kovetelmenye a rendszeres publikalas. Kezdettol fogva nagyon szerettem a kutatomunkat, es mindig nagyon torekedtem ra, hogy a leheto legpontosabb, legobjektivebb modon irjak. Sikerult is sok irast publikalnom, de sokszor tapasztaltam, hogy a szakmabeli kutatok csak ritkan olvassak el oket. En sokat olvasom es illoen idezem is az o muveiket, igy meg tudom allapitani, hogy a sajat cikkeim miben hoznak ujat hozzajuk kepest. Mivel mindig igyekszem uj, addig kevesbe tanulmanyozott temakat talalni, lehet mondani, hogy eppen eleg uj, addig nem publikalt informacio szerepel a cikkeimben, megis ignoraljak oket. Azt meg tudnam erteni, ha valaki azon az alapon biralna oket, hogy hibak vannak bennuk, de erre joforman sohasem volt pelda. Most mar egyre kevesbe erzem, hogy van erteke a munkamnak. Nemegyszer honapokig, gyakori ejszakazassal dolgozom egy cikken, hogy a leheto legpontosabb legyen, es azutan mintegy eltunik a semmiben. A munkahelyemen megadjak erte a megszabott pontszamot (ami kizarolag attol fugg, milyen rangu folyoiratban jelent meg), es azzal vege, ok sem olvassak el.

Ez onmagaban is elegge stresszes szamomra, de a felesegem attitudje tovabb neheziti a helyzetet. O jelenleg haziasszony, azelott mas szakmaban dolgozott, igy nem erdekli a munkam, sohasem olvasta el egyik munkamat sem. (A temat meg tudta volna erteni, nem lett volna szukseg hozza specialis tudomanyos ismeretekre.) Ennek ellenere szilardan meg van gyozodve rola, hogy az irasaim jobbara ertektelenek, o ugyanis csak azokat a publikaciokat tekinti hasznosnak, amiert honorariumot lehet kapni (azt pedig csak keves tudomanyos folyoirat fizet). Igy ha csak utalast teszek arra, hogy bant, amikor figyelmen kivul hagyjak a publikacioimat, o reflexszeruen azt valaszolja, hogy "Ez egyedul a te hibad, miert irsz olyan rosszul?" Ha konkretan megmagyarazna, mi a hiba, annak hasznat tudnam venni, de minthogy nem olvassa el az irasaimat, a velemenye csupan abbol all, hogy en mindenestul selejtes vagyok.

Hogyan tudnek tuljutni ezen a valsagon, ha a felesegemtol csak kritikara szamithatok?