Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igazságos, hogy ebben a szituációban mindenki engem gyűlöl amiatt az egy pofon miatt?

Figyelt kérdés

A történet a következő.

A barátnőmmel kicsit több, mint fél éve költöztünk össze. Fél éven át nem talált munkát, mert válogatott, addig az én fizetésemből éltünk. Szereztem neki ügyfélszolgálatos melót, de neki nem felelt meg, mert nem akar diplomával ilyet csinálni és csak nettó 160 ezret kapott volna. Közben persze igényei voltak: kozmetikumok, külön kell arclemosó, tusfürdő, intim tusfürdő, 1000 ft-os fogkefe meg ilyenek, de megtanultam nemet mondani. Ruhát sem vettünk neki, mert csomó van, megfogtam a pénzt, ő pedig imádja szórni. Abban állapodtunk meg, hogy ha talál munkát, 3 hónapig, amíg próbaidős, nem fog venni semmi extra dolgot, mert még mindig spórolnunk kéne, meg kvázi szeretném, ha itthon is "próbaidős" lenne, kicsit belelátna, hogyan kell bánni a pénzzel, aztán ossza be a kis extráira, amikor belelát a dolog súlyába. Meg ugye ott van az is, hogy problémás, 6 hónapig nem jött össze semmi, válogat, szóval semmi garancia nincs arra, hogy tartós lesz neki a munkahely.

Nos, úgy alakult, hogy kapott egy állást, egyből többet is keres, mint én (hasonló végzettségünk van), egy multihoz került egy elég magas beosztású férfi mellé szakmai asszisztensnek. Ez már alapból nem tetszik, ugyanis én pontosan tudom, hogy semmi tapasztalata sincs, és a szakmaisága is soványka, nem túl jó jegyekkel, fél éves csúszással csinálta meg az egyetemet, és legalább 20 helyen volt interjún, és mindenhonnan visszadobták. Elég fura, hogy egy tesztoszteron bomba 40-es fazon veszi fel asszisztensnek, engem például az életben fel nem vennének ilyen pozícióba. Amióta elkezdett dolgozni, nagyképű lett, be van sózva, és esze ágában sincs tartani magát ahhoz, amit megbeszéltünk.

Az első fizetéséből egyből elszórt 10 ezer ft-ot a dm-ben pipere cuccokra, további 8 ezret kondibérletre, már ezen veszekedtünk. De tegnap jött el a töréspont, ugyanis 30 ezer ft-ot költött el ruhadarabokra és sminkekre. Nagyon összevesztünk, az lett a vége, hogy ordított velem, hogy nem rendelkezhetek a pénze felett, hagyjam békén. A szomszédok füle hallatára hordott le apáskodó, irigykedő szerencsétlennek, végül nem bírtam tovább, és elcsattant egy kisebb pofon és hozzá vágtam mellé azt, hogy azért kapta meg azt az állást, mert meg akarják d.ugni, más miatt senkinek sem kéne, erre körömmel esett nekem, össze-vissza karmolt, akkor meglöktem. Akkor abbahagyta, összecuccolt, és elment a közös lakásból, szakított, és követeli, hogy fizessem ki a lakásrészét minél hamarabb, különben megyünk a bíróságra.

Mindenkinek elmondta, hogy el akartam szedni a pénzét, leszóltam a munkáját és meg is ütöttem, egyik kollágámnak is elmesélte, aki elterjesztette a munkahelyemről még csomó embernek fél nap leforgása alatt. Mindenki engem gyűlöl, őt pedig ünnepelik.

Igazságos ez, rendben van ez így?


2019. júl. 20. 19:10
1 2 3 4 5 6 7
 1/61 anonim ***** válasza:
33%
Örülj, hogy megszabadultál tőle!
2019. júl. 20. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/61 anonim ***** válasza:
67%
A csaj nagyon következetlen, hogy szórja az alig kapott pénzét, de a pofonra soha nem léteik nyomós indok!
2019. júl. 20. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/61 anonim ***** válasza:
22%
Ez esetben kivételesen megérdemelte. Hajítsd ki, mint macskát carni.
2019. júl. 20. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/61 anonim ***** válasza:
85%

Te ezt valami kft-nek gondoltad, ő meg nem.

Látod, hova vezet az eszetlem féltékenység.

2019. júl. 20. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/61 anonim ***** válasza:
80%

Bántja az egodat, hogy többet keres.

Te sem vagy normalis, hogy hisztizel a kondi bérlet miatt.

Ezer éve nem vett ruhákat, most vett pár darabot. És?


Én is azonnal mentem volna, ha megutsz és közlöd, csak megdugni akarnak.


Igen, irigy vagy és irányítás mánias.

Mi az, hogy te kitalalod, hogy negyed évig semmit nem vehet magának?

2019. júl. 20. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/61 anonim ***** válasza:
28%

Nem kár érte ha ilyen természetű ,felnőtt nőként tobb esze lehetne mint rohan piperéket venni fizukor.

DE ettől még pofozkodni nem kellett volna!


31N

2019. júl. 20. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/61 A kérdező kommentje:

Nem tudom kihajítani, mert már ő tette meg, szakított és lejárat a kollégáim előtt.

Szerinte joga van költeni, mert fél éve semmit nem vett magának, volt egyetlen tusfürdője és dezodora és ennyi. Szerinte ha ő megkeresi a pénzt, akkor azt vesz, amit akar, ha a rezsi és az étel felét már állta.

2019. júl. 20. 19:23
 8/61 A kérdező kommentje:

"Én is azonnal mentem volna, ha megutsz és közlöd, csak megdugni akarnak."


Mert mire kellene egy vezető mellé egy szakmailag 0, hebrencs fiatal, pályakezdő lány? Mégis mire? Hasonló diplománk van, így tudom, hogy nem ért ahhoz, amit tanult.

2019. júl. 20. 19:25
 9/61 anonim ***** válasza:
100%

"Szerinte ha ő megkeresi a pénzt, akkor azt vesz, amit akar, ha a rezsi és az étel felét már állta."


Szerintem is. Ha férfi lenne, akkor is ezt mondanám.

2019. júl. 20. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/61 A kérdező kommentje:
Szerintem pedig egy párkapcsolat 2 emberről szól, és meg kellene tanulnia felelősséget vállalni előbb.
2019. júl. 20. 19:26
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!