Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Egy 10-es skálán mekkora kamu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy 10-es skálán mekkora kamu szöveg az én csak nem állok készen egy kapcsolatra a férfi szájából?

Figyelt kérdés

Megismertem. Ki volt írva a tinder lapomon, hogy kizárólag komoly kapcsolatot keresek. Úgy is írt rám, hogy tetszik a bemutatkozás. Beszéltünk telefonon, több órát facetimeon, webcamerán is. Elhívott randizni mára. Csütörtökön eltűnt, azt mondta a fröccateraszon bulizott. És írta, hogy péntek délután meg levezette a csütörtökit a városban. Tegnap este pedig lemondta a mai randinkat, azzal a szöveggel, hogy elfelejtette, hogy az öccse névnapját most ünneplik a Balcsin, azt hitte jövő héten lesz, de anyukája szólt, hogy most hétvégén. Erre megkérdeztem, hogy hagyjuk ezt a dolgot egymás között vagy nem tetszettem. Erre írta, hogy nem arról van szó, hogy nem tetszem, ő csak nem áll készen egy kapcsolatra és úgy tűnt én inkább ebbe az irányba haladnék és nem akar hülyíteni. Én pedig odaaírtam erre, hogy a tinder lapom elég egyértelmű volt, olvastad, tudtad és az nem sertés egy nőnek, ha azt mondod nem tetszik vagy akadt más. Az sertés, ha hazudsz.

Mi a véleményetek a történtekről és a pasiról?



2020. júl. 4. 11:34
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
77%
Igazad van, és felejtős a pasi.
2020. júl. 4. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:

Nálam pl. igaz lenne, mivel sem anyagilag, sem jellemileg nem állok olyan szinten, hogy sokáig működjön a dolog. Így nem lenne hazugság. De én nem is hülyítenék senkit, már az elején megmondanám, hogy lehet nem fog ez menni sokáig, hacsak te el nem viseled ezeket - és mivel jogosan nem - ezért vége is lesz hamar.


De mivel engem nem nagyon vesznek észre, így teljesen mindegy is :)

2020. júl. 4. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
#2 és te be akarnál húzni egy csajt, aki egyértelműen leírja, hogy komoly kapcsolatot akar?
2020. júl. 4. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:

Figyelj, szerintem korrekt volt. Elmondta, hogy hagyjátok inkább.


Az én őszinte véleményem az, hogy VELED nem akar komoly kapcsolatot. Találkoztatok, beszéltetek, nem vagy neki szimpatikus, de nem akart beléd rúgni, ezért inkább lelép egy szar kifogással.

Ne erőltesd ezt, hogy hazudott az elején, mert egyáltalán nem biztos, hogy így van.


Én is ennek híve vagyok. Inkább egy gyenge kifogás mint fölöslegesen páros lábbal taposni a másik ember önbizalmát.

2020. júl. 4. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
FÉLREÉRTED. Mi nem taliztunk! Ez lett volna az első randin!
2020. júl. 4. 11:50
 6/21 anonim ***** válasza:
#5 A lényeg nem változik ettől. Valami nem stimmelt.
2020. júl. 4. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:

3.


Ez nagyon komoly dilemma lenne a morális énem és az önző "használjuk-ki-a-lehetőséget" énem közt, nem tudom hogyan is döntenék. Lehet nem úgy, ahogy elvárnám magamtól, és még kifogást is tudnék rá (több lehetőségem úgysem lesz, mert sem addig, sem azután nem vesz észre senki többet, túl régóta tart ez az állapot stb.) - úgyhogy a fene tudja. Remélem sosem kell ebben a kérdésben döntést hoznom.

2020. júl. 4. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:

Ez a kijelentésed pedig kifejezetten vicces:

"nem sertés egy nőnek, ha azt mondod nem tetszik vagy akadt más"


Hogy a fenébe ne lenne....


Attól hogy azt mondod, hogy nem fáj neked ha úgy istenesen pofon váglak még nem foglak megütni. 😃

2020. júl. 4. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:
A barátaim szerint bepróbálkozott, mert a kiírtak ellenére megkart... Azért én nem vagyok gáz nő. Diplomás és csinos vagyok. Tisztában vagyok a képességeimmel. Több ezer matchem van Tinderen. Bárkit húzok jobbra, szinte mindig match.. 😫 És sajna ez a hátránya... Már érzem. Nem őszinték az emberek, pedig mindig reménykedem. 😔
2020. júl. 4. 11:57
 10/21 anonim ***** válasza:
92%

9 Jaj...

Oké, diplomás és csinos vagy, de ugye nem várod, hogy mindenkinek tökéletesen megfelelj?


Tinderen több ezer matched van, de nem találsz senkit, aki legalább eljutna addig, hogy komolyan gondolhass rá. Ez elmond valamit arról, hogy mit jelent a tinder és mit jelentenek ezek a számok.


Ez már lassan közismert axióma, de azért elmondom.

Azért van ez, mert ahogy nagy üzemet csinálsz az ismerkedésből annyival értékelődsz te is le.

Ahány matched van, ahány pasival beszélsz egyszerre annyival oszd el az értékét ezeknek az ismeretségeknek.

Ez nálad 1 az 1000hez.

Ezred része vagy te is az ő életének. Már rég beszélget a másikkal, ahogy te is a következővel.

2020. júl. 4. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!