Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Egy 10-es skálán mekkora kamu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy 10-es skálán mekkora kamu szöveg az én csak nem állok készen egy kapcsolatra a férfi szájából?

Figyelt kérdés

Megismertem. Ki volt írva a tinder lapomon, hogy kizárólag komoly kapcsolatot keresek. Úgy is írt rám, hogy tetszik a bemutatkozás. Beszéltünk telefonon, több órát facetimeon, webcamerán is. Elhívott randizni mára. Csütörtökön eltűnt, azt mondta a fröccateraszon bulizott. És írta, hogy péntek délután meg levezette a csütörtökit a városban. Tegnap este pedig lemondta a mai randinkat, azzal a szöveggel, hogy elfelejtette, hogy az öccse névnapját most ünneplik a Balcsin, azt hitte jövő héten lesz, de anyukája szólt, hogy most hétvégén. Erre megkérdeztem, hogy hagyjuk ezt a dolgot egymás között vagy nem tetszettem. Erre írta, hogy nem arról van szó, hogy nem tetszem, ő csak nem áll készen egy kapcsolatra és úgy tűnt én inkább ebbe az irányba haladnék és nem akar hülyíteni. Én pedig odaaírtam erre, hogy a tinder lapom elég egyértelmű volt, olvastad, tudtad és az nem sertés egy nőnek, ha azt mondod nem tetszik vagy akadt más. Az sertés, ha hazudsz.

Mi a véleményetek a történtekről és a pasiról?



2020. júl. 4. 11:34
1 2 3
 21/21 A kérdező kommentje:
4. De tökéletes embert nem fog találni. Ő olyat akar, akivel semmit nem kell dolgozni egy kapcsolaton, mert tökéletesen passzol az igényeihez. Ilyen ember nincs. Mint megtudtam engem azért zárt ki, mert bár tetszem neki külsőre, érdeklődési körre, úgy gondolta, hogy nem passzolunk. De ez sem igaz, mert először azt mondta, hogy milyen sok közös dologban egyezünk. Ezer mondom, hogy nem tudja kit mit akar. Az én privát véleményem az, hogy fellángolt, átgondolta, megijedt. Neki eddig sem voltak komoly kapcsolatai. Amíg beszéltünk, ez kiderült.
2020. júl. 16. 08:32
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!