Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lányok, ti mit tennétek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti mit tennétek a helyemben, lefeküdjek a nővérem exével?

Figyelt kérdés

A nővérem még középiskolás kora legvégén jött össze egy osztálytársával, akivel aztán egészen addig együtt maradtak, hogy befejezték az egyetemet, aztán viszont szakítottak, ennek egy éve már. A nővérem azt mondja, már túltette magát rajta, de ezt szerintem leginkább csak a büszkesége mondatja vele, látom rajta, hogy még bánatos.

Én most vagyok 19 éves.

Az exe egy helyes és értelmes pasi (most 25 éves), de nyilván amíg a nővéremmel volt, "tiltás" alatt volt mindenféle vele kapcsolatos gondolat. Azt korábban is sejtettem, hogy tetszem neki, mert néha elkaptam egy-egy pillantását...

Pár hónappal azután, hogy szakítottak a nővéremmel, úgy alakult, hogy találkoztam vele, nekem adta vissza a nővérem egy holmiját. Beszédbe elegyedtünk, ami elég jó hangulatú lett, és meglepetésemre elhívott egy estére vacsorázni, belementem, mert úgy voltam vele, ebben önmagában semmi rossz nincs. A vacsora során borozgattunk is, és amikor már elég jó volt a hangulat, tett egy elég direkt ajánlatot: elmondta, hogy a kapcsolata vége felé kezdte bennem észrevenni a nőt, és őszintén szólva vonzónak talál. Viszont nem állna készen egy új kapcsolatra, ezért csak egy barátság extrákkal-jellegű dologra, vagy egy alkalmi együttlétre gondolna. Mondtam neki, hogy ilyen ajánlatot még sosem kaptam (tényleg), úgyhogy erre msot nem tudok mit mondani, át kell gondolnom.

Eleinte úgy voltam vele, hogy ilyenbe nem megyek bele, egyrészt azért, mert a nővérem exével még csak így kavargatni is gerinctelen dolognak érezném, másrészt meg nem is csináltam még ilyet, egy barátom volt eddig, csak vele szexeltem.

Másrészt viszont ha csak ennyiben maradna a dolog, akkor végül is tudnánk diszkréten is kezelni a dolgot. És őszintén szólva minél többet gondolkozom rajta, annál inkább izgalmasnak tartom a gondolatot, hogy lefeküdjek vele, múlt éjszaka azon kaptam magam, hogy arról fantáziálok, miket csinálna velem, a nővéremtől ráadásul tudom, hogy tényleg szenvedélyes pasi... Na de persze attól is félek, hogy ha lefeküdnék vele, beleszeretnék.


Szerintetek belemenjek, vagy csak rosszul járok, rosszul járunk majd?



2020. júl. 9. 18:07
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
87%
Ne menj bele és ne mondd el a tesódnak. A csávót meg küldd el az anyjába azzal, hogy van elég barátod, akik még kihasználni sem akarnak.
2020. júl. 9. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
59%

Fú, nekem még a gondolat is elborzasztó, akármilyen jó pasi, aki már a nővéremmel lefeküdt, onnantól kezdve egyszerűen nem tudnék rá úgy nézni.

Ha fordított szituáció lenne, és a nővéred feküdne le a te exeddel, mit éreznél?

2020. júl. 9. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 peca1000 ***** válasza:
100%

Ne feküdj le vele!


Masztizz rá a zuhany alatt, oszt jó napot!


Mert ha lefekszel vele, és kitudódik, az gáz.


A tesódnak el ne áruld az exe ajánlatát!


Legfeljebb említsd meg a tesódnak, hogy szeretnél egy hasonló kaliberű pasit, mind az exe volt

2020. júl. 9. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 peca1000 ***** válasza:
35%
Hátha azt mondja, ha akarsz, járhatsz vele :)
2020. júl. 9. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!