Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lányoknak melyik fájna jobban,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányoknak melyik fájna jobban, lelkileg (gyerekes pasibosszú, tudom, de jogos! )?

Figyelt kérdés

Mindketten 24 évesek vagyunk. Megpróbáltam összejönni egy lánnyal, egyformán, tehát nem egyoldalúan kerestük egymás társaságát, egy két randi sikerült is, jól elvoltunk, jól éreztük magunkat. Később, amikor egy következő randi alkalmával megpróbáltam volna elmondani, hogy többet akarok kezdeni magunkkal, mindig elutasitotta, mondván hogy most utazik, táncol, dolgozik, felszolgál, nemérr rá, majd azzal zárta le, hogy levélben érintkezzünk, mert nem lesz ilyenekre ideje. Sajnos ez bennem nagy nyomást okozott. 3 hónap huzavona után elmondtam, hogy miért akarok találkozni. Kicsit körbe is udvaroltam, elmagyaráztam hogy miért mondtam igy el (pl azért, mert ugye amig én várólistán vagyok, addig simán összejöhet valakivel, és akkor már mit mondok?!) Tehát el kellett mondanom, addig is könnyitettem magamon.


Aztán eltelt 6 hónap, és nem válaszolt. Nagyon rossz volt, hogy még annyit se akart mondani hogy "bocsi nem". Szerettem volna legalább egyszer megbeszélni ezt a dolgot, kértem is erre. Időközben összejöttem valaki mással, kb. 1 hónapja.


Most irt ez a "munkamániás" lány, hogy sajnálja ami történt, és szeretné megbeszélni (iwiwen folyik a kommunikáció, nem állitottam kapcsolatbanra magam)


Sajnos én mint pasi, pokoli kinokat élltem ezealatt meg. Éjszakákat sirtam, hogy reménykedtem, hol szitkozódtam. Ha azelött minden olyan jó volt, miért fordult igy a viszájára? Miért nem lehet egyszerüen lezárni a dolgot, igy szépen a szépséges szerelemből értetlenség lett, majd kételkedés, csalódottság és harag. Mindketten jobban jártunk volna, ha időben elrendezzük, igy azonban megtorlást kiván meg a dolog, mert egyszerüen nem érdemel mást.


Mit csináljak ezzel a nővel? Összejönni persze nem akarok. De melyik lenne neki a legfájóbb? Egyszerüen azt akarom hogy érezze, mekkora hibát követett el, hogy szégyelljen a tükörbe néznie.


- irjam meg levélben, hogy "bocsi elkéstél, találtam valakit, akinek volt és van rám ideje, te meg maradj a munkáddal" (persze hosszabban, és részletesebben)

- ugyanez, csak találkozó keretében

- kapásból töröljem a levelet

- ne töröljek, de nemis válaszolok

- tegyek ki magunkról közös képet?


2010. okt. 2. 02:16
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
A találkozóra szavazok.
2010. okt. 2. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
"bocsi elkéstél, találtam valakit, akinek volt és van rám ideje, te meg maradj a munkáddal"- sztem ennyi épp elég,és jobban fáj,mintha kertelnél.Légy őszinte,az igazság sok embernek fáj.:)
2010. okt. 2. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
100%
Én a helyedben levelet írnék csak neki, és belefoglalnám azt is hogy azért nem személyesen mondod el, mert "sajnos nem érsz rá". Meg azért megkérdezném tőle hogy mit képzel magáról...majd jóhogy nem éveken keresztül várat téged.. Nem érdemel meg téged és tök jó hogy felnyílt a szemed és most amikor hazaér, nem szaladsz utána. Sok sikert! (ja és a mostani barátnőddel meg sok boldogságot) :)
2010. okt. 2. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
60%
Bocsi, de akkor most neki nincs párja? Azt írtad, h kb. egy hónapja összejött valakivel. Mert, ha van, akkor itt szóba se jöhetne veled egy kapcsolat (amit már persze, hogy nem akarsz). Írd meg, h nincs időd válaszolni sem..sajnos..
2010. okt. 2. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:

Azt írta,hogy ő jött össze valakivel...szövegértelmezés. :P

Amúgy szerintem is levélbe írd meg,meg hogy sajnos nem érsz rá,aztán kész.Ne foglalkozz már vele,ott a mostani barátnőd,szeresd őt. :)

18/L

2010. okt. 2. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
nahát, azthittem fejmosást kapok :P
2010. okt. 2. 10:48
 7/25 A kérdező kommentje:
szerintetek ha aztis megirom, hogy fájdalmas volt, és hogy éjszakákat sirtam át, az növelné a hatást?
2010. okt. 3. 01:05
 8/25 anonim ***** válasza:
ilyet le ne írj h sírtál miatta! A férfiúi büszekség azt kívánja hogy szimplán írd a "bocsi, elkéstél...előbb kellett volna gondolkozni.." szöveget. És slussz. Nem éri meg a talit.
2010. okt. 3. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim válasza:
Szeirtem az se megoldás ha ilyet teszel vele... miért jó szenvedni látni? Tudom ő is megszenvedtetett, de én akkor se tennék ilyet.. Ez csak az én véleményem!!!!!!
2010. okt. 3. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
Nincs az az isten hogy én ezt végigolvassam. De azért a másodikkal értek egyet.
2010. okt. 3. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!