Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért nem tudok teljesen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem tudok teljesen rossz fiúvá válni, ami kell a lányoknak?

Figyelt kérdés

Utálom, hogy bár titkolom, de mélyen belül még mindig egy boldog párkapcsolatra vágyom, állandóan szerethetnékem van, legszívesebben állandóan ölelgetnék egy aranyos, kedves lányt, de mivel erre nem buknak a lányok, kénytelen vagyok rideg, érzéstelen arccal élni a hétköznapjaimat, közben tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok jó pasi, így csak a nem szép lányoknál szoktam próbálkozni, most is lenne egy, akit simán megdughatnék, de valahogy nem visz már rá a lélek, hirtelen kezd visszatérni a jó fiús énem, pedig egész sokáig sikerül kiölnöm, csak a szexre hajtottam egy ideje már és hazudtam, becsaptam a lányokat közben mindig csak arra gondoltam milyen szívtelenek és kegyetlenek voltam velem, csak, mert nem vagyok jó pasi külsőre, ahogy ők is elbántak velem én megpróbáltam visszaadni nekik, de ez a lány nem érdemli meg. Szóval most ismét egy szánalma, nyálgombóc lúzer énem jött elő, amit szívből kiakarok ölni, mégsem tudok. Szóval inkább maradok szex és barátnő nélkül boldogtalanul, magányosan, úgy látszik, aki csúnya és olyan, mint én, az nem érdemli meg a boldogságot.

Belefáradtam, hogy a külsőm miatt sosem lehet vonzó és egyben személyiségre is lenyűgöző barátnőm. Mostantól feladom és prostizni fogok. A lányok úgyis csak lerondáztak, elutasítottak, én nem fogok többé náluk próbálkozni, jobb lesz ez így, ezt a lányt sem akarom kihasználni csak a szexért, jobb fiút érdemel.

Nem tudok rosszá válni, nem tudok igazi rossz fiú lenni, a színészkedésbe is belefáradtam, úgy látszik erre is születni kell. Ha jóképű, magas gyerek lennék már rég boldog lehetnék, de így ez lehetetlen.


2012. nov. 27. 22:25
 1/7 anonim ***** válasza:
91%

Van egy srác, a múltkor majdnem elájultam, mikor olyan 1méter közel sikerült kerülnöm hozzá. Fantasztikusan gyönyörű, egész nap tudnám ölelgetni és csókolgatni, tényleg a legszebb lény, aki valaha belépett az életembe.

Mikor megmutattam a barátnőmnek, csak ennyit mondott: Hát, ez ritka ronda egy pasi ._.

Ennyit arról, hogy ki kinek jön be. Hidd el, biztosan van valaki, aki minden éjjel gondol rád, mielőtt elalszik és legszívesebben mindent megadna neked. Én is így vagyok azzal a fiúval, csak kár, hogy mivel foglalt, sosem fogom megkapni :c

Légy erős! Csúnya pasi nincsen!

2012. nov. 27. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 ASOT ***** válasza:
Mert te alapból ilyen nyugis kis csendes gyerek vagy. Ezen csak úgy nem változik át az ember rosszba hogy most ő húúde f@szagyerek.
2012. nov. 27. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Az egyetlen és egyben rohadt nagy baj Veled az,hogy egy kis szerencsétlen lúzernek látod saját magadat a tükörben.Amíg Te saját magadat ilyennek tartod,ne csodálkozz,ha a külvilág is ilyen képet alakít ki magában Rólad.Holott vagy te,az átlagos,érző lelkű,szeretethiányos,jószívű srác.Én komolyan nem értem,mi ezen a szégyellnivaló.Nem értem,miért kell eljátszani egy ,,kemény csávó" szerepet,ami valójában nem Te vagy.Holott adhatnád önmagadat,lehetne önbizalmad,kimutathatnád,amit gondolsz és érzel,no meg persze simán boldog lehetnél.Számos előnytelen külsejű embert ismerek szép karrierrel,boldog párkapcsolattal a háttérben.Nyilván ők,azok,akik nem mások véleménye után mennek,hanem a saját elképzeléseik után,nekik van önbecsülésük,önbizalmuk.Szerintem csak ennyi a titkuk.
2012. nov. 27. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Panaszkodni jottél, vagy tanács kell?

Látom utánanéztél, mi kell a lányoknak. Képzeld én is hasonló cipoben jártam/járok. Tobb mint egy éve nincs barátnom, de egyre tobbet tanulok arról, hogy hogyan kell alfahímnek lenni, hazudás és karakerváltás nélkul. Ajánlom, hogy kutass, keress tovább, és rájosz, hogy a kulso nem minden. Ez nem olyan,hogy bekapcsolsz valamit és bukni fognak rád a lányok. Ne rosszfiú légy, hanem alfahím. Legyen benned ero, de ne használd, csak sugározzon rólad, hogy veled nem lehet packázni bunhodés nélkul. Gondolom tudod milyen az, amikor ránézel valakire, lehet nem is értesz vele egyet, de nem akarsz veszekedni mert RESPEKTálod ot. Légy te is ilyen.

2012. nov. 27. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Gondolj arra mielőtt elmész bulizni hogy te fogod rendezni a legnagyobb jelenetet :D Csapj rá a legjobb csaj popsiára és mondd meg neki hogy "megbaszlak te szuka!" Az a baj hogy nem vagy elég rossz fiú mert már gondolkozol ezen. Én sosem gondolkodok ilyeneken mert leszarom másoknak az érzéseit (kivéve családom, legjobb barátaim). Mert ők a legfontosabbak nekem
2012. nov. 27. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Nézz sok Eddie Murphy filmet!toljad, ahogy a csövön kifér.

Onnat lehet trógerodni.

Prostizz nyugodtan, az való pl. neked is. Semmivel nem leszel hátrébb ,mintha emezekket nyüstetnéd, akik amúgyis szarnak a te nyakadba magasról. Prostilány lehet simán a barátod is, egy jó lelki társ. A pénz bár a beugró, de ő utána motivált lesz,hogy ismerkedjen veled, neki elmodhatsz sokmindent. Az átlag lányok meg semmilyen szinten nem motiváltak, teljesen szarba se néznek, így közel sem tudsz kerülni hozzájuk, hogy ki tudj bontakozni nekik. Gondold át!

2012. nov. 27. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Csak az idióta lányoknak kell egy bunkó hapsi. A normálisaknak nem.

Nem a lányok a hibások azért, mert ronda vagy, neked se kéne olyan, akihez nem szívesen érnél hozzá. Saját magaddal bántál el a hülye gondolatokkal, amiket kitaláltál.

Menj k*rvázni, legalább nem szívod a vérünk, neked ez jut, kit érdekel?

Nem egy helyes hapsi szenved magányban, mert meg se tudnak nyikkani és semmi férfias nincs bennük a külsejükön kívül, csak nyervogni tudnak, mint te.

2012. nov. 28. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!