Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerelmes vagyok egy osztálytá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerelmes vagyok egy osztálytársamba már három éve, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy van egy osztálytársam, aki kilencedikben mögöttem ült, és folyton piszkált, meg beszólogatott. Én meg visszaszóltam neki, szóval így elvoltunk. Aztán tizedikben jöttem rá, hogy szeretem, de akkor már nem mutatott felém semmiféle érdeklődést, még piszkálódás szintjén sem. Azóta (mármint 9. óta) egy kezemen meg tudom számolni, hányszor beszéltünk, és akkor is csak pár szót.

Most mindjárt vége a tizenegyediknek (még két év van hátra, mert ötévesen vagyunk), és már nagyon szeretnék tenni valamit, de félek. Ismerem a nyulas mondást, de mégis, nem tehetek róla, hogy szeretem.

3 hét múlva vége a sulinak (Nyáron mindketten "kiheverhetnénk" a dolgot. Ki ezért, ki azért.)Úgy gondoltam, hogy egyik nap félrehívnám, és elmondanám neki, mert már nem bírom tovább. Nem tudom ő mit érez, bár az a gyanúm, hogy semmit. Én mégis szeretném, hogy tudja. Ez így nagyon nagy hülyeség?


Elég félénk vagyok, de megpróbálhatnám. Vagy inkább ne?


17/L


2013. máj. 27. 20:03
 1/9 anonim ***** válasza:
Szia túlságosan sokat nem veszítesz ahogy mondtad lassan itt a nyár és ha el is utasít a nyáron ezt elfelejti meg szerintem te is ha nem lesz belőle semmi de tudod a mondást "Aki mer az nyer" :) Velem is már volt ilyen 3-4szer és 2ő be is jött igaz nem tartott nagyon sokáig mert teljesen másik oldaláról ismertem meg a lányokat és a végén már az agyamra mentek és ki szerettem belőlük :\
2013. máj. 27. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Azt csinálj, amit jónak érzel... Szerintem inkább hívd randizni, és ott mondd el, ha úgy adódik! :)
2013. máj. 27. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Azt hiszem, randira hívni nem fogom, de elmondom neki mindenképpen.
2013. máj. 28. 16:19
 4/9 anonim válasza:
Jaj... remélem, nem mondtad el neki. Ilyen direktben nem hiszem, hogy jó ötlet lenne...
2013. jún. 15. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Nem, végül nem mondtam el. Addig húztam halasztottam a dolgot, amíg már nem volt rá lehetőségem.
2013. jún. 17. 19:45
 6/9 anonim ***** válasza:
Félek, hogy egyszer én is így járok majd... :/
2013. jún. 18. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Remélem, hogy azért te bátrabb leszel. Mert, ki tudja? Nekem abszolút nincs esélyem, reménytelen, de neked attól még összejöhet. Bátorság! (mondjuk mondani könnyű...:) )
2013. jún. 19. 19:56
 8/9 anonim ***** válasza:
Szerencsére most nem vagyok ilyen helyzetben, vagyis van több kiszemeltem, de nem beszéltem velük, úgyhogy egyelőre csak az van, hogy tetszenek... majd ha legközelebb lesz valami buli vagy akármi, akkor majd legalább egy beszélgetéssel megpróbálkozok :)
2013. jún. 19. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
na mi van veled most? együtt vagy már vele vagy voltál együtt?
2015. jan. 10. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!