Ezt is hozta a túlzott feminizmus ami manapság uralkodik? Nem lehet jól kijönni belőle pasiként?

A nő azt akarja, hogy a férfi olyan legyen, mint ő, de ez lehetetlen és ekkor jön ez a kioktató hangnem.

A férfi soha nem lesz nő, bármennyire is ezt szeretnék.

"Ha a férfi is vállal ún. női szerepeket (mosogat, takarít, esetleg főz), akkor egy idő után az lesz a nő baja, hogy "nem tudok felnézni a férjemre, hiszen egy papucs!"

Nagyon igazad van, kifejezetten szexi, amikor a nő mosogat a konyhában, a pasi meg döglik a tv előtt a nappaliban. Hihetetlenül férfias! Ettől felnéznek rá, hiszen nem engedi meg, hogy csicskáztassák!

Több hozzászólásban is előkerült, hogy hirtelen mennyi válás lett, mind emiatt a visszataszító állapot miatt... Mármint mihez képest lett több válás? Azokhoz az időkhöz képest, amikor egyenesen a Pápához kellett menni, ha el akartál válni valakitől, vagy ahhoz képest, amikor mindenki ferde szemmel nézett rád, ha elváltál a férjedtől (50es-560as évek) Azért van különbség, hogy "veled maradok holtomiglan" és a "megtűrlek, mert nincs más választásom" között...

Nyilván kényelmesebb lenne a pasiknak, ha egy akarat nélküli cseléddel élhetnének együtt, akinek minden vágya, hogy piszkos alsónadrágokat mosson, és akivel esetleg van pár közös időtöltésük, de sajnos a másik fél számára nem biztos, hogy ez az ideális életforma.

De kösz, most megtanultam, hogy egy férfi attól férfias, hogy nem segít a házimunkában (fujj női munka), és más módja nincs is, hogy kifejezze az erejét és megbízhatóságát.

Vicces, hogy a férfiak sírnak, hogy a nők már mennyire nem nőiesek, de ha egy kérdésben leírnám, hogy minden vágyam, hogy családanya legyek, aki a férjét meleg étellel várja, de nem akarok elmenni dolgozni, akkor a válaszokban a legszebb az ingyenélő r...banc megnevezés lesz a legszebb, aki csak a férjét akarja lehúzni.

Manapság a férfiak elvárása is, hogy a nő dolgozzon és tegyen is a családi kasszába. Oké, én szeretem is a munkámat, nincs ezzel gond. Na de ha ugyanúgy húzom az igát, akkor miért én csináljam az egész házimunkát és a gyereknevelést??? Férfimunka meg nincs annyi egy átlag lakótelepi lakásban, hogy azt lehetne mondani, hogy kiegyenlítődik.

Én is elváltam, a volt férjemnél háromszor annyit kerestem. Nem tehetek róla, az én szakmám olyan, hogy megfizetik, az övét meg nem. Néha még sokkal többet is dolgoztam, aztán amikor hazaértem, akkor könyörögni kellett, hogy legalább a szemetet levigye vagy valamit csináljon a gépezésen kívül.

Most néha felmerül bennem, hogy jó lenne összeköltözni valakivel - aztán rájövök, hogy mégsem. Ha többet keresek nála akkor azt nem tudja elviselni, ha kevesebbet, akkor az lesz, hogy persze, kihasználom. Most én irányítok mindent, a gyerekek nagyok és már segítenek, közösen összedobjuk a lakást. Megbeszéljük mi legyen a vacsi, megoldunk mindent. Nekem nem kell ide egy hisztérika aki nyafog, hogy főtt ételt kívánna, csináljam meg, nem pakol szét, hogy könyörögni kelljen, hogy a lábát tegye már odébb ha porszívózok, nem zabálja ki a hűtőből azt, amit egyedül én cipeltem haza a boltból.

Egy társ jó lenne, akivel megosztozunk a jón és nehézségeken (költségek, házimunka), de ilyet egyszerűen nem találok, a környezetemben sincsenek ilyen kapcsolatok. Amíg nem történik meg a csoda, addig maradok annál az elvnél, hogy egy kis kolbászért nem tartunk egy egész disznót.

34: "Játszod az öntudatra ébredt "independent woman"-t, közben pedig olyan magányos vagy, mint a hüvelykujjad."

Miért lennék magányos? "ARRA" megvan a lehetőségem, akkor látom amikor kedvem tartja, csak a jó oldalát kapom a hiszti, nyafogás és a mindennapi harc nélkül, hogy a koszos ruháját méltóztasson a szennyestartóban elhelyezni. Mivel nem otthon van, ő is tud viselkedni. Amikor becuccolnak a férfiak valahová akkor szépen hátradőlnek, hogy ráérünk arra még, jó helyen van két napig a padlón a koszos zokni, az asztalon a borospohár, stb...

"te is hibás vagy benne, hogy olyanhoz mentél hozzá, akivel nem tudsz hosszú távon együtt élni."

Ő döntött úgy félúton, hogy inkább bulizna meg csajozna akkor kezdett elkanászodni. Na meg tudta azt, hogy úgysem hagyom napokig rohadni a tányért a kajamaradékkal szanaszét. Nem az én ötletem volt a házasság sem, nekem nem kellett a papír, az ő fejéből pattant ki.

"Nem ez a természetes állapot, ezt te is pontosan tudod,"

Persze, mert azt sulykolják, hogy az idilli állapot az apa-anya-gyerekek felállás. Normális esetben igen, de a környezetemben egy kezemen meg tudom számolni a "normális állapotot". Aztán az ember rádöbben, hogy az ideálisnak beállított felállásban nem boldog, csak szenved, míg a nem ideálisban (anyu-gyerekek, kedves jópofa barát időnként meglátogat minket) meg jól érzi magát.

Persze, jó lenne megosztani a költségeket mert mind a ketten jól járnánk egy lakással, jó lenne megosztani a házimunkát mert egy emberre kevesebb lenne, csak az a baj, hogy ugyanoda jutnánk mint minden eddigi kapcsolatomban. A munka után ellátom a háztartást, mosok, főzök takarítok, foglalkozom a gyerekekkel, persze osztja mind az észt meg teszik a megjegyzéseket, hogy nincs elmosogatva (ja, bocs, bevásároltam, port töröltem, leckét átnéztem, főztem, na mosogatásra nem jutott még idő).

"Előtte kell gondolkozni, mikor összejövök vele, hogy nem minden a külső,"

:-DDD

Látnod kellene a volt férjemet.

Amúgy laktam náluk egy rövid ideig, a szülők szeretetben, de keményen fogva nevelték a gyerekeket. Nem is mentem volna hozzá, ha nem látom, milyen család. Csak az volt a baj, hogy nem az az ostort csattogtató domina vagyok, hanem az volt az elképzelésem, hogy demokráciában élünk.. Nem jött be, ahogy rájött, hogy nincs neki a gyeplő fogva, szépen elkényelmesedett, utána meg úgy gondolta, hogy ez neki jár. A válásunkkor az apja bocsánatot kért, hogy nem ilyennek nevelte....

Én örülök neki, hogy van feminizmus. Anélkül a nő még mindig szolga lenne. Persze a túlzott feminizmussal már nem értek egyet, vagyis a nősovinizmussal.

Mindkét nemnek szüksége van a másikra, egyszerűen képtelen lennénk egymás nélkül élni...Egy nő igenis tegyen meg mindent azért, hogy valamilyen szinten önálló legyen, végzettsége/állása legyen, mert egy átlag végzettségű férfi ebben az országban nem keres annyit, hogy egy négy esetleg öt tagú családot eltartson. Egyszerűen segíteni kell neki, különben a család éhezni fog.

De ha még keresne annyit is, valamilyen szintű önállóságra akkor is szüksége van egy nőnek, mert ha teljesen aláveti magát a férfinak, akkor egy szép napon azt veheti észre, hogy kidobták otthonról és nincs semmije és senkije.

Igenis egy nő is tudjon villany körtét kicserélni és igenis a férfi se kezdjen hisztizni ha a párja megkéri rá, hogy azt nyomorult szemetet ugyan vigye már ki a nagy kukába. Nem kell diploma sem kitudja mekkora muszkli hozzá, hogy ez a cselekmény végbe menjen.

Igenis egy nő is tudjon autót vezetni, ezt-azt megjavítani ( nem nagy dolgokra gondolok) és igenis néha a férfi is elmosogathat, nem fog leesni a keze, sem a férfiassága.

A szüleim kapcsolata ilyen szempontból tökéletesen működik...mind a ketten dolgoznak, de anyum is tud barkácsolni és apum is tud főzni, sütni. És nem kezd el panaszkodni meg picsogni, jaj most be kellett tennem négy darab tányért meg némi villát a szekrénybe, ó, most mi lett a férfiasságommal!?

A két félnek egy kapcsolatban egyenlőnek kell lennie! Néha kell hozni bizonyos áldozatokat a másikért.

Számomra és a legtöbb nő számára pedig az a férfi a leginkább férfi a szemünkben, aki nem sz*rja telibe otthon a párját és bánik vele szolgaként, hanem, aki szereti, tiszteli és néha néha részt vállal a családi fészek rendbe hozatalában.

Most komolyan valaki attól nagyobb hímnek érzi magát, hogy amíg a felesége/párja a házat nyalja fel, addig ő a gép előtt tankokat robbantgat? Szégyen az ilyen...

A papucs férfi pedig nem az a férfi, aki hetente egyszer felemeli a porszívót és végig húzza a szobán, hanem az, aki teljesen aláveti magát egy nő akaratának és nincs saját döntése.

Azért ne magyarázzuk már túl a dolgokat és ne hárítsunk az ilyen ostoba beszólásokkal, mert ezzel csak saját magunkat minősítjük és azt sugalljuk, hogy nem tudunk jól érvelni, de csak azért is beszólunk valami bunkót, hogy miénk legyen az utolsó szó.