Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit rontottam el?

Figyelt kérdés

Tudni kell rólam, hogy már bőven 20-on felül vagyok, és még nem volt barátnőm. Ennek sok oka van, például, hogy kevés lánnyal ismerkedek, valamint az, hogy sosem kapkodtam, hogy legyen barátnőm, inkább olyan lányt kerestem, akivel személyiségileg összepasszolunk, akivel van közös téma és akivel egy hullámhosszon vagyunk.


Nemrég megismertem egy ilyen lányt az interneten egy társkeresőn, pár hétig beszélgettünk a neten, majd elmentünk randizni és ott is ugyanolyan jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, beszélgettünk egyetemi dolgokról, és úgy láttam, hogy ő is megnyílik, és én is teljesen feloldódtam, úgyhogy biztos voltam benne, hogy lesz folytatás.


Egyetlen kínosabb pillanata volt a randinak, amikor a lány viszonylag az elején nekem szegezte a kérdést, hogy hány kapcsolatom volt eddig, azok mennyire voltak hosszúak, miben csalódtam és mégis mik az elvárásaim egy új kapcsolattal szemben.


Erre csak ímmel-ámmal tudtam válaszolni, próbáltam terelni a témát, és nem nekiállni magyarázkodni, hogy miért nem volt eddig barátnőm, és egyébként is, ennyi idősen hogy lehet ez, stb.


Azért azt elmondtam neki, hogy én is a tartós kapcsolatokban hiszek és igyekszem ilyet is keresni. Miután a lány észrevette, hogy nem nagyon szeretnék részletesen beszámolni a "milyen-kapcsolatod-volt-és-meddig-tartott" kérdéssel kapcsolatban, át is tértünk más témára, kb 2 perc leforgása alatt, és jó hangulatban telt az este további része.


El is felejtettem a beszélgetésünknek ezt a részét, miután most, 3 nappal a találkozó után feltűnt, hogy a lány nem ír rám a facebookon, ma pedig egy terjedelmes üzenet várt egy letiltással együtt.


Ebben leírja, hogy tök jókat beszélgettünk, jól érezte magát, de zárkózott voltam, pedig ő csak azt szerette volna tudni, milyen kapcsolataim voltak és meddig tartottak. Ezért nem látja, hogy ebből bármi lehetne, úgyhogy további sok sikert és ennyi, puff, letiltás.


Mit rontottam el?


Jogos a lány reakciója? (mert szerintem elkapkodta ezt a letiltás-dolgot, nyilván megvárhatta volna a válaszomat, nem?)


Kiegészítés: azóta írtam neki levelet a társkeresőn, még nem válaszolt. A telefont meg nem vette fel.



2014. nov. 12. 22:25
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
24%
túl hosszű kérdést írtál ki.
2014. nov. 12. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
nem a kérdés túl hosszú, a válaszod túl rövid ;)
2014. nov. 12. 22:28
 3/17 anonim ***** válasza:
Szerintem: megérezte, hogy nem volt még kapcsolatod (illetve nem volt nehéz kitalálni gondolom, mivel zavarba jöttél a kérdésre), és ezért úgy gondolta hogy van valami defekted.
2014. nov. 12. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Az egyik nem zárja ki a másikat.
2014. nov. 12. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:

Valószínűleg nem az volt a baj, hogy nem volt még kapcsolatod, hanem


a) ahogy ezt prezentáltad

b) ahogy érezte, hogy ettől kisebbrendűségi érzésed van

c) ahogy elterelted a témát

d) teljesen más (pl. nem léptél felé semmit, csak dumáltál).


Ezek közül egy vagy több. Ha mégis az volt a baj, hogy nem volt kapcsolatod, akkor hidd el, hogy jobban jártál, hogy eltűnt az életedből.


Az egész hozzáállásból (utólag is próbálod "visszaszerezni") még arra is tippelnék, hogy látta/érezte, hogy túlzottan ragaszkodsz, beleéled magad, irreálisan látod a helyzetet stb.

2014. nov. 12. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:

a) ahogy ezt prezentáltad


- mosolyogva ingattam a fejem, mint aki félig-meddig nevet a kérdésen, de közben azért húztam a szám, amiből láthatta, hogy nem akarok válaszolni. Ez viszont direkt volt - jelzés neki, hogy nem akarok válaszolni, de hazudni sem akarok - ha nagyon akarta volna, levehette volna ebből, hogy nem volt még senkim.


b) ahogy érezte, hogy ettől kisebbrendűségi érzésed van


- nem hiszem, hogy ezt érezte volna, nincs kisebbrendűségi érzésem. Az este során is elég magabiztos voltam, szerintem nem nagyon billentett ki ez a kérdés.


c) ahogy elterelted a témát


- az lehet. de vajon miért baj, ha terelek egy olyan témáról, amibe ha belemegyek rögtön az elején, olyan következtetéseket vonhat le belőle, amik nem helytállóak?


d) teljesen más (pl. nem léptél felé semmit, csak dumáltál).


- nem léptem felé semmit, de ő is mondta, hogy nem szereti elkapkodni a dolgokat, és ez rám is igaz. így jobbnak láttam, ha az elején "csak" ismerkedünk, és nem próbálok ráhajtani nagyon. De mikor elváltunk, direkt rákérdeztem, hogy van-e kedve még találkozni, amire igent mondott.


"Az egész hozzáállásból (utólag is próbálod "visszaszerezni") még arra is tippelnék, hogy látta/érezte, hogy túlzottan ragaszkodsz, beleéled magad, irreálisan látod a helyzetet stb."


Ritkán találkozom olyan lánnyal, akivel ilyen jól tudom érezni magam, valahol szerintem természetes, hogyha letilt egy jól sikerült első randi után, akkor beszélni szeretnék vele, mert lehet hogy csak félreértette a helyzetet.

2014. nov. 12. 23:04
 7/17 anonim ***** válasza:
A randi után nem is kerested 3 napig?
2014. nov. 12. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

Mindjárt másnap írtam neki, de nem nagyon válaszolt, elköszönt azzal, hogy nagyon fáradt. Nemrég kezdte az egyetemen, gondoltam ez érthető.


Másnap láttam, hogy fentvan facebookon, de nem ír, direkt nem írtam neki, gondoltam, hogyha fontos vagyok neki, úgyis írni fog.


3. nap meg már jött a levél és a letiltás.

2014. nov. 12. 23:24
 9/17 anonim ***** válasza:
Értem:( Reméljük, hogy a társkeresős leveledet elolvassa és új lappal tudtok indulni. Egyébként kicsit fura rögtön az első randin exekről faggatózni, szerintem az ismerkedésnek ebben a stádiumában még nincs túl sok köze ehhez... Tiszteletben kellett volna tartania, hogy még nem akarsz beszélni róla. Idővel úgyis jobban megnyíltatok volna egymásnak... De hát ez van.
2014. nov. 12. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

Szerintem rohadtul túlreagálta a dolgot! Ilyesmit nem így kellene intézni, véleményem szerint.

Szerintem csak kifogás volt, amit írt és egyszerűen csak le akart rázni, mert valami más problémája volt veled kapcsolatban (vagy ő gondolta meg magát, ki tudja...), aztán félt a reakciódtól, meg hogy akkor el kell kezdenie magyarázkodni, úgyhogy gyorsan tiltott is. Szánalmas! Legalább megbeszélni megbeszélhette volna veled, de hát ez már intelligencia kérdése.

Szerintem ne fuss utána, hagyd a fenébe, egy ilyen csajt ne akarjál, mert nem éri meg. (Főleg, ha esetleg tényleg azért rázott le, mert még nem volt barátnőd!)

Hidd el, hogy nagyon sok normális lány van (csak nehezebb őket megtalálni), de te is ki fogsz fogni egyet, mert rendesnek, intelligensnek tűnsz az írásod alapján! :)

18/L

2014. nov. 12. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!