Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek miért viselkedett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek miért viselkedett így velem?

Figyelt kérdés
Néhány éve majdnem minden nap ingázom két város között,kb. 2 órás útról van szó. Ezen a távolsági buszvonalon ugyanazok a buszvezetők váltják egymást, így arcól kb.már mindegyiket megismerem. Egyikükkel mostanában történt, hogy reggel mikor mutattam neki a bérletemet, valami olyasmi megjegyzést tett (vagy kérdésnek szánta, nem tudom)hogy milyen kevesen vagyunk,de mivel nem értettem miért közli ezt velem, így nem is mondtam rá semmit, mentem hátra leülni. Aznap hazafelé szintén ő volt, akkor meg azt jegyezte meg, hogy milyen hamar végeztem, erre egy-két szóval válaszoltam, és mentem hátra. Következő napokban megint ő jött, és akkor is hozzám szólt miután mutattam a bérletet. Évek óta járkálok így, utaztam már vele elég sokszor ezalatt, de ilyeneket soha nem csinált. Mindig annyi volt, hogy köszöntünk egymásnak és kész, illetve előfordult párszor, hogy a köszönésnél mosolygott. Ezek alapján szerintetek ez most mi akart lenni a részéről?
2017. máj. 19. 16:00
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Ha még valaki olvassa: azt hiszem félreértettem őt, valószínűleg tényleg nem akart tőlem semmit. Azóta tegnap találkoztunk a buszon, csak mosolygott a köszönésnêl, dr semmit sem szólt :/
2017. máj. 30. 12:50
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!