Ezzel az érzéssel hogy lehet megbirkózni?

Tudom, hülye vagyok, de hiányzik az exem. Nem tudok az érzéseimmel mit kezdeni egyszerűen.

Irigylem azokat, akik szakítás után könnyen le tudják zárni magukban a dolgokat, de nekem ez nem megy.

Valószínűleg az én fejemben van gond, tudom.

A kapcsolat végén már nem voltam önmagam. Sokat hazudott, ami miatt folyamatosan kattogtam, nyugtalan voltam, féltem, hogy elveszítem és így is lett. Tudom, hogy ez nem volt nekem jó. A kattogásom nem volt alaptalan, mert rájöttem, hogy egy harmadik fél van a képben, akivel rögvest össze is jött, miután szakítottam vele.

Szóval tisztában vagyok vele, hogy egy perc figyelmet nem érdemel ezekután, de nem megy.

8 évig voltunk együtt.

Én úgymond még nem veszítettem el senkit. Nem tudom feldolgozni, hogy valaki ennyi ideig az életem része volt, és egyik napról a másikra megszűnik létezni.

Persze a saját érdekemben letiltottam őt mindenhol, nem keresem. Hosszú hónapok teltek el, de még mindig fáj. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá.

És a legrosszabb az egészben, hogy kb egy hónapja megkeresett. Igen, a közösségi médián tiltva van, de a száma nincs blokkolva. Bár, ha blokkolva lenne, akkor is megkapom az üzeneteket, már próbáltam. Ahogy a hívást is jelzi, hogy tiltott szám próbált hívni.. Na mindegy.

Szóval megkeresett, bocsánatot kért.

Azt mondta, nagyon megbánta, amit tett. Szerette volna, hogy legyünk jóban, mert ennyi év után nem megy neki ez, hogy nem tudunk semmit a másikról.

Nekem viszont ez ilyen formában nem megy. Nagyon nehéz volt, de megmondtam, hogy a történtek után nem kívánatos személy az életemben és ha még 1x megkeres, szólok az új barátnőjének.

Mire elkezdte magyarázni, hogy de ő semmi rosszat nem akart, csak elnézést kérni. De azon felül, hogy bocsánatért esedezett, flegma megjegyzéseket tett, hogy már biztos nem vagyok szingli. Meg kérdezgette, hogy tovább léptem - e már. Ez szerintem nem a bocsánat kérés része. Ezekre a dolgokra nem voltam hajlandó válaszolni és mondtam, hogy hagyjon békén és ne keressen többet.

Azóta nem is keresett. Tudom, hogy ez volt a legbölcsebb döntés, nekem viszont a szívem még mindig megszakad és nem értem, hogy miért. Volt már, aki próbált volna nyitni felém, adtam is neki esélyt, de nem ment. Úgy értem haza a találkozóról, hogy sírtam, hogy de te nem ő vagy. Így inkább lezártam még frissiben.

Egyébként nem itthon depizek egész nap, szinte itthon sem vagyok, munka után nagyon sok programot szervezek, lekötöm magam. De esténként nagyon nehéz. Sokszor csak állok kint az udvaron, nézem az eget és azt mondogatom, hogy remélem jól vagy és megtaláltad a boldogságot. És közben sírok, hogy mellettem nem volt az, pedig semmi rosszat nem tettem. És nem tudom megérteni, hogy ő hogy nem érzi ezt, neki hogy nem hiányzom? Közben meg eszembe jut, hogy annak ellenére, hogy én vagyok egyedül, neki meg boldognak kellene lennie a friss kapcsolatában, mégis ő keresett meg. Tehát nyilván gondol rám és valahol neki is rossz ez. Szívem szerint néha megkérdezném én is, hogy hogysmint van, de a sértettségem nem engedi a sok bántás miatt + a saját dolgom nehezíteném meg, soha nem lépnék túl rajta, ha beszélnék vele. Sehogy sem jó és úgy érzem, beleőrülök ebbe a helyzetbe már. :(

Mikor fog ez elmúlni? Mit tegyek még, hogy könnyebb legyen? Kizártam az életemből és igyekszem a leghasznosabban tölteni az időmet és mégsem javul a helyzet, mégsem vagyok jobban, pedig már hónapok teltek el...