Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit gondoltok az újrakezdésről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok az újrakezdésről?

Figyelt kérdés

Kb. egy hónapja ért véget a 3 és fél éves kapcsolatom. Nem volt egyáltalán felhőtlen kapcsolat, mert voltak nehéz időszakok, de mindig kibékültünk. Mivel én is nagyon szeretem őt és ő is engem.És a rossz időszakokat leszámítva boldogok voltunk.

Február elején azonban szakított mondván, hogy ugye nemrég kapott ajánlatot egy munkára külföldön és nem birná a távkapcsolatot. Illetve másik oka ami miatt szakított, hogy idézem "neki ez most nem megy, már nem érez úgy, mint az elején és nem szerelmes, de azt tudja, hogy nagyon szeret".

Azt hozzátenném még a dologhoz, hogy a külföldi munka számára nagy lehetőség és eleinte hiába fájt mondtam neki, hogy érte elviselem a távkapcsolatot. Illetve próbált itt munkát találni, de egyik sem fizetett úgy, hogy neki induljunk a közös jövőnek. Ezt látta megoldásnak mindenképp.

De a legmeglepőbb az volt, hogy azt mondta, hogy miattunk megy ki és a közös jövőért. Kérdezem én, hogy akkor miért hagy el? Azt mondta, hogy ő azt érzi, hogy arra van szükség, hogy most külön legyünk, hogy később jobban működjön. Mert a külön töltött idő segít tisztábban látni, hogy miben hibáztunk. Segít neki másképp látni a dolgokat.Illetve amióta megismerkedtünk azóta tudom és tapasztaltam is, hogy voltak vitáink abból, hogy lelkileg nincsen rendben. Szóval úgy gondolja, hogy időre van szüksége, hogy magát helyrehozza.

Közben én is rájöttem, hogy ez rám is igaz. Sok vitánk volt abból is, hogy én sem vagyok megbékélve önmagammal.

Úgy gondolja vagyis ahogy mondta azt érzi, hogy nekünk közös jövőnk lesz ha hazajön. De hozzátett még egy dolgot, amit nem értettem, hogy azt akarja, hogy ez idő alatt én ugyanúgy ismerkedjek stb. Mondtam neki, hogy de és mi van ha valakivel összejövök és jól működik stb. Erre azt mondta, hogy ő azt akarja, hogy boldog legyek és ha az a másik megbecsül es mellette leszek megérti. Na de mondom vele mi lesz? Erre azt kaptam válasznak, hogy "valami biztos".

Mondtam neki, hogy ez iszonyú kockázatos dolog, hogy ha van is esély rá, nincs semmire garancia. Sok mindentől függ hogyan alakul.Kérdeztem, hogy mi van ha változnak az érzései vagy ha megismer mást? Azt mondta nem fog. Dolgozni megy ki és csak célt látja maga előtt, hogy a biztos jövőert hajtson.

Mióta szakítottunk egyébként azóta is beszélünk. Illetve a szülei is úgy gondolják, hogy okkal lett most vége és ez az idő ahhoz kell majd, később jobban müködjön.

Egyébként én 20/L vagyok ő pedig 27/F.

Nektek mi a véleményetek? Valóban ha később úgy alakul lenne esély újrakezdeni?



2021. márc. 18. 01:30
 1/10 anonim ***** válasza:
86%
Nem fog működni.
2021. márc. 18. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
93%

Biztosat természetesen nem lehet mondani, de a leírásból nekem az tűnik valószínűbbnek, hogy a férfi részéről ez egy végleges szakítás, és azért mondta, hogy később még újrakezdhetitek, mert nem akart megbántani. Azt kérte, ne várj rá, ismerkedj másokkal. Fogadd el, hogy tovább kell lépned.

Okos, érett és hűséges lány vagy, biztosan találsz majd olyat, aki rendben van lelkileg, és akivel nem lesznek rossz időszakok.

2021. márc. 18. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
82%
Negatív
2021. márc. 18. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
83%

Igen, be lettél ettetve. Ha igazán akarna nem engedne el.

Amit az életben megtanultam, az az ha valaki felad, akkor ott fel is út le is út. Lehet reménykedni, húzni, halasztani, kierőszakolni az újrakezdést de mar ti sem lesztek ugyanazok, mert tellik az idő, és a kapcsolatban sem lesz soha az a potenciál.


Sajnálom, de ez egy végleges szakítás, csak szépen tálalva.

2021. márc. 18. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
74%

Van esély újrakezdeni, hiszen ha nem jön össze neki más lány és egyedül marad, akkor szívesen újra előlap.

Ébresztő, csak talonban tart!

2021. márc. 18. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Ez kb esélytelen. Ezek kb csak szánalmas, hitegető indokok, amiket felhoz.
2021. márc. 18. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

"A közös jövőért megy ki"

Ismerem ezt a mondatot és nem sok jó származik belőle.

Ne akarj azon aggódni mindennap hogy mit csinálhat,merre jár, miért nem keres.

Szomorú,de a legjob lenne ha elkezdenél szép lassan továbblépni.

2021. márc. 19. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy a többiek is írják, ez a továbbiakban nem fog működni. Mindkettőtöknek idő kell, hogy új kapcsolatot alakítsatok ki mással, de ez fog történni. Ne várj rá, lépj tovább.
2021. márc. 19. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Szerintem ne beszélj vele minden nap

Vedd úgy, hogy vége

2021. márc. 19. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2021. ápr. 20. 19:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!