Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy volt képes az exem túllépni 1 hónap alatt rajtam?
"Mèg is hogy tud valaki ilyen szívtelen lenni azzal, akinek a vilàgot jelenti?"
Lehet, hogy már hónapok óta csak az érzelmi zsarolásod miatt volt veled. Egyáltalán nem szívtelenség az, hogy nem húzza-halasztja a dolgot, hanem le akarja végre zárni. Neked is könnyebb lenne, ha ezt elfogadnád.
Figyelj,amikor három együtt élős év után egyik napról a másikra elhagytak,utána kettő nappal már más férfivel szexelt .
Na,mit mondhattam volna? Már előbb kiszeretett belőlem,csak kötődési problémák és lakhatási gondok miatt nem mondta meg.
Nagyon kellemes volt ...
Nyugodjál le anyukám a 'csába! Másokra 20+ év után ugyanígy ráunnak, és akkor ott még van 1-4 gyerek, közös lakás, stb. általában. Azzal ne foglalkozz, hogy neked mit jelentett, mert ebből legfeljebb azt tanulhatod meg, hogy a legtöbb ember változik. Van aki egy szél fuvallatára, van aki egy viharra.
Van olyan is, aki a legpusztítóbb tornádót is megélheti az életében, a szíve akkor is érted dobog. Ezt az embert kell megtalálnod, mert akiről eddig ezt hitted, az nem ez az ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!