Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakítsak a barátnőmmel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítsak a barátnőmmel emiatt? 26/F Lent

Figyelt kérdés

Három hónapja vagyunk együtt, én nagyon szeretem, fontos nekem. De úgy érzem, korán jött az életembe.Anyagilag nagyon rosszul állok,(exemmel közös életet terveztünk, de mire berendeztük a lakásunkat ( ami az övé volt, a berendezést meg többynire én vettem) lapátra tett. Még a szüleimhez is vissza kellett költözzek, esélyem sincs elköltözi mostanában. Páromnak elmondtam ezt. Ő elsírta magát, és nem hiszi el, hogy ilyen miatt szakítani kell. Az elején is megmondta, hogy őt nem érdekli, hogy milyen helyzetben vagyok most, csak az , hogy milyen ember vagyok. Nem érti meg. A nővéremnek mondtam, ő is azt mondta, hogy tuti azt hinné a barátnőm helyébe, hogy kamu duma. Ez volt két hete, azóta írogatott a barátnm, de nem válaszoltam, annyira kétségek gyötörnek. Szeretnék vele lenni, de nem így, ilyen körülmények között ( ide még haza se hozhatom, mert szégyellem, hogy mindig veszekednek anyámék. Egyszer volt itt, akkor is kint veszekedtek, de azt mondta, most ez van, ne zavarjon ez nem az én gondom). Ő is szeretne önállósodni, és nem érti, hogy akkor miért nem találunk ki ketten valami megoldást. De én meg nem akarom visszatartani! Neki diplomája van, el tudna menni más városba több lehetősége lenne. Ezt is mondtam neki, de végképp kiakadt, hogy mondvacsinált az indokom, csak le akarom rázni, és nem is szeretem, biztos megint összejöttem az exemmel (nem jöttem).

Nem tudom,mit tehetnék, hogy megértse.


2016. jan. 19. 12:18
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Már megbocsáss, de ha képes vagy ezért szakítani vele, pedig ő megért és nem zaklat miatta, akkor egy nagy barom vagy... Ha ezért szakítasz, akkor még szép, hogy nem hiszi el, vagy azt gondolja, hogy kamuzol, mert a legtöbb férfi örülne egy ilyen lánynak... Igazad van, hagyd elmenni, hadd találjon magának egy igazi pasit, aki nem hagyja el csipp-csupp dologért, amit együtt kellene megoldaniuk...
2016. jan. 19. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Neked kene megerteni ot hogy szeret es orulj annak hogy ilyen lanyt talaltal aki tenyleg magadert szeret. Terj eszhez es ne uldozd el magad mellol. Bevsuld meg ot ne legyel idiota!
2016. jan. 19. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Szakíts vele, de ne azért mert olyan a helyzetedamilyen, hanem mert a párja képtelen kitartani mellette a rosszban. (és itt az a vicc, hogy te vagy a rosszban nem a párod)


Egy párkapcsolatban sokszor lesz fent és lent. 7 éve vagyok együtt a párommal. Mindketten csóró egyetemistaként jöttünk össze, semmit nem tudtunk adni a másiknak. Én végeztem a szakommal, lett jó munkám, ő tanult még és akkor szinte teljesen én támogattam anyagilag. Aztán fordult a kocka, én elbuktam a munkahelyet és csóri lettem, neki meg jó kis gyakornoki helye van és bár én is adok be némi pénzt, de az oroszlán az övé. És nem sajnáltatjuk magunkat, hogy milyen rossz, hogy mi tudunk semmit nyújtani. Az élet ilyen, össze kell szedni magukat és folyatni az életet. Egy megértő társsal 1000x könnyebb és jobb, szóval ritka szerencsés ember lehetnél ha kikaparnád magad az önsajnálat mocsarából ahelyet, hogy azon keseregsz, mint nem tudsz neki megadni, megadod azt amit egyenlőre tudsz, a többit meg kiépíted.


És az életnek is ez a titka dióhéjban. Bármi derékba törheti a jól felépített életedet, és míg azt fel lehet építeni addig az a társ aki az életedben jobbá többé tehet csak ritkán jön el. Azt nem lehet kiérdemelni, megdolgozni érte. Egyszer max kétszer felbukkan az életeben és vagy akkor megragadod, vagy hagyod, hogy elússzon.

2016. jan. 19. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon buta vagy ha ilyen okok miatt eldobsz egy olyan társat aki elfogad,kitart melletted s még lehetne sorolni.Ha tényleg képes vagy elengedni egy ilyen személyt akkor sajnállak.
2016. jan. 19. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Bocs, de emiatt szakítani? Komolyan??

Mi van akkor, ha anyagilag rosszul állsz? Majd egyenesbe jöttök. Én sem értem, hogy ilyen indokkal hogy lennél képes szakítani. Biztos vagy abban, hogy szerelmes vagy? Elvileg egy szerelmes férfi a csillagokat is lehozza az égről a másiknak, nem kidobja, csak mert épp nincs pénze.


Szerintem ezt a logikádat épeszű ember nem fogja megérteni. Teljesen normális, hogy a barátnőd azt a következtetést vonta le, hogy nem szereted.

2016. jan. 19. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem csak a kifogásokat keresed a szakításhoz. Szeret, elfogad, te meg elüldözöd.
2016. jan. 23. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!