Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Állítása szerint nem akar...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Állítása szerint nem akar semmit, mégis írogat szakítás után, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Én szakítottam, pont azért, mert nem igazán erőltette meg magát, hogy élőben találkozzunk, facebookon örömmel írogatott, és más pasikkal is beszélgetett, olyanokkal, akik nyiltan próbálkoztak már nála. 1 hete szakítottam, de minden nap ír, eleinte csak kis idióta indokokkal, de most már mindenről beszélgetne. Én meg még mindig szeretem és azért szakítottam, mert nem hiába próbálkoztam, hogy legyen több találkozás, nem érdekelte, csak azt nézte, hogy neki jó így és kész. De tegnap megkérdeztem, hogy miért írogat? Azt mondta, hogy már nem szeret úgy, mitn régen, nem akar semmit. Akkor miért ír? Azt mondta, hogy jól el van most így, én pedig közöltem, hogy, ha úgy tervezi, hogy most szabad és bepróbálkozik majd más csávóknál, aztán vissza akar jönni majd hozzám, akkor ezt felejtse el, ez nem fog megtörténni. Egyetértett vele.

Azt mondja később lehet, hogy akar majd valamit.. Ekkor azt mondtam, hogy oké és elköszöntem, hogy, majd keres, ha akar valamit.

Úgy érzem, hogy minden a régi, mivel kapcsolat alatt se láttam szinte, valahogy rávette magát kb 1,5 hetente találkozásra, hogy azért maga mellett tartson, mert nekem szükségem volt erre, ezt tudta ő is. Most fele annyit se beszélgetünk, de lazán ugyan az a hangnem, mint mikor együtt voltunk, csak nem veszekszünk, mert nem hozom fel, hogy többet szeretnék és ő pedig így nem gyárt kifogásokat, mert ugye nincs köztünk semmi elvileg. Szóval úgy érzem, hogy kihasznál. Én nekem, mivel hiányzik, ezért rossz, hogy beszélünk, tartom a kontaktot, nem tudom kiverni a fejemből. Volt nap, hogy napi 3x is keresett "Mizu?"-val, pedig mindig annyit írtam, hogy "Semmi." Valamikor pedig gyenge vagyok és elkezdek vele beszélgetni, mert egész nap rajta agyalok. Neki pedig gondolom megfelel így, mert nincs feszültség és végülis ugyan az megy, mint eddig volt.. Elüti velem az időt. Jól látom? Vagy mit gondoltok most erről, amit leírtam?


2017. máj. 1. 19:19
 1/5 anonim ***** válasza:
Unatkozik.
2017. máj. 1. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Napi 3x?
2017. máj. 1. 19:23
 3/5 anonim ***** válasza:
Csak szenvedni fogsz, ha ez így folytatódik tovább. Tudom, hogy nehéz de a helyedben vennék egy nagy levegőt és megszakítanék vele minden kapcsolatot. Legyen már méltóságod, biztos nagyon szép lehet a lány, de ne hagyd hogy szórakozzon veled. Vesd bele magad az ismerkedésbe, járj nyitott szemmel, millió nő van rajta kívül ne hülyéskedj, ne cseszd el az idődet mikor sokkal normális csajt találhatnál aki értékel is és megbecsül!
2017. máj. 1. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem azért írogat, mert részéről gyakorlatilag semmi változás nem történt, sőt már veszekednie sem kell. Szívesen beszélget veled, mint baráttal, vagy csak már megszokásból is ír. Ha nem akarod ezt folytatni, vegyél egy nagy levegőt és tiltsd le.
2017. máj. 1. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Utolsó, felnyitottad a szemem, köszönöm.
2017. máj. 1. 20:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!