Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért viselkedik így az exem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedik így az exem? Miért nem tudunk semmit normálisan megbeszélni?

Figyelt kérdés
Elhagyott a vőlegényem. 6 évig voltunk együtt. Egy másik nőért hagyott el és még neki áll feljebb. Mindenkinek azt mondja, hogy én csakis én tehetek erről mert én mindig mindenért veszekedtem vele. Kiszeretett belőlem abba a csajba meg beleszeretett. Az elején nagyon labilis volt mondta, hogy azért szeret még és hiányzom neki. Először úgy váltunk el, hogy kicsit nem beszélünk aztán majd meglátjuk. Hát múlt héten beszéltem vele és elmondta, hogy nem akar velem se beszélni se találkozni, hogy én ne kavarjak bele az új kapcsolatába. Kiöltem belőle minden szeretetet amit érzett irántam és ezért teljesen közömbös vagyok neki. Hosszú távra tervez ezzel a csajjal. De majd talán kicsit később meg tudunk inni egy kávét vagy ilyesmi. Ezeket mondta. Egyszerűen nem is érdekli mi van velem. Nem is azzal van a baj, hogy nem akar velem beszélni mert egy ideig én sem akarok vele beszélni. De muszáj volt tegnap írnom neki mert a közös lakásunkban maradtak cuccaim. Írtam neki, hogy azokat majd juttassa el hozzám és nézze meg az egyik szekrényt mert nem találok 3 cipőmet és írja meg, hogy ott vannak e. Erre annyit bírt írni hogy megnézem szia. Aztán írtam neki, hogy utána írjon, hogy ott vannak e. Annyi írt megnézem na szia. Nem értem meg, hogy felnőtt ember létére ennyit nem lehet megbeszélni?! Miért kell így viselkedni? Miért nem akar ennyire tudomást sem venni rólam? 6 évig együtt voltunk. Fél éve még a csillagokat lehozta volna az égről? Lehetséges, hogy még érez valamit és ezért csinálja ezt? Már én sem szeretem egyáltalán mert nagyon csúnyán elbánt velem. És persze még neki áll feljebb, bocsánatot sosem fog kérni mert kissé nárcisztikus személyiség. Lehetséges, hogy mondjuk egy fél év múlva tudunk váltani pár szót? Azt mondta nem haragszik rám a sok veszekedés meg ezek miatt de szerintem igenis haragszik és azért is viselkedik így. Vagy miért akar ennyire elfelejteni?

2017. aug. 30. 08:00
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

De neked meg minek kellett olyan pasi, akivel ennyi gond van, és állandóan veszekedni kell vele? Tényleg olyan emberrel jegyezted el magad, meg tervezted a jövőt, aki olykor illegális dolgokba keveredik? Tökre nem illetettek össze, teljesen más irányvonalat képviselsz gondolkodásban.

Inkább örülj, hogy megszabadultál tőle, majd lesz más akivel sokkal jobban kijöttök egymással.

2017. aug. 30. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Mert szerettem azért. De ez már elmúlt és sokszor én is azt kérdezem magamtól miért ragaszkodtam ennyire hozzá. De egyébként nem rossz ember. Bármit elmondhattam neki, ő ismer a legjobban. Mindig mellettem állt. Csak a párkapcsolat nekünk nem ment.
2017. aug. 30. 23:04
 13/17 anonim ***** válasza:

Ha nárcisztikus, akkor nem lesz boldog a következő kapcsolatban sem, mert a nárcisztikus embereknek már van egy kapcsolata amivel boldog... még pedig saját magával. Abba pedig ritkán fér bele még egy ember.


De, hogy mondjak jó hírt is: a leírtak alapján nagyon fog ez neki fájni még mert ő most kegyetlen módon folyt el. Inkább dacot látok ebben és nem ésszerű szakítást. 6 évet nem lehet semmissé tenni azzal, hogy soha többet nem hallok/látok semmit a 6 éves kapcsolatom másik feléről. A tudat alattit nem veri át és ő gyász nélkül ment át egy másik kapcsolatba. Ha igazán ki szeretnél vele cseszni akkor gyászold meg korrekt módon és nézd végig, hogy max 1-2 éven belül hogy hullik szét az élete a hülyesége miatt.

2017. aug. 31. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
Sőt, igazából azt látom, hogy büntetni akar. Nem biztos, hogy te vagy az oka ennek... sőt. Gondolom 30 alatti a srác. A düh, harag, büntetés mind-mind elfojtásból jön és ha nem kapja meg a 'kielégülést' akkor előbb utóbb összeomlik. Szóval ezért is tedd meg neki azt a szívességet, hogy gyászolod...
2017. aug. 31. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Köszi szépen! Őszintén én is így gondolom, hogy ez büntetés, dac és harag. Én a szakítás óta kedvesen, normálisan beshélek vele ő pedig haraggal közelít felém. Hiába mondja, hogy nem haragszik. Aki nem haragszik az nem így viselkedik. Az internetről még olyan fotókat is letörölt vagy levette a jelölést ami még a kaocsolatunk elején készült, kb 20an vagyunk rajta barátokkal és nem us egymás mellett állunk. Ez csak egy példa volt de nekem ez is azt mutatja, hogy teljesen ki akar törölni az életéből mintha soha nem léteztem volna. Na de azért a dolgok szerintem egyáltalán nem így működnek. Egy felnőtt ember szerintem nem viselkedik így. Én is úgy érzem, hogy büntetni akar mert neki ugye mennyire rossz volt. Vagyis ő csak a rosszat látja. Amit látok az az, hogy ő boldog ezzel a lánnyal. Folyamatos képek posztolása, hazahozza magával Magyaroroszágra mindig mikor hazajön (mert mi Bécsben laktunk és ő ott is maradt, a lány pedig lengyel). Amit látok az az, hogy a lány családja befogadta őt teljes mértékben és az exem szülei is a lányt. Viszont az exem szülei egyáltalán nem ismerik őt. Soha nem beszélt velük őszintén mert soha nem vállalta fel velük a konfliktust. Tehát igazából foggalmam sincs igaz e ami látszik vagy nem. Hirtelen szerintem nem lehet átugrani egyik kapcsolatból a másikba még ha valakiért el is hagyok valakit. De én tényleg nem akarom az ő boldogságát megakadályozni. Csak mikor azt mondta, hogy nem akarja, hogy én bekeverjek neki az érdekes volt. Mert ha tudom, hogy van egy biztos kapcsolatom és vele tervezem a jövőt és szeretem akkor nem mondok ilyet. Én legalábbis nem. Szóval bármennyire is igyekszik 6 évet nem tud kitörölni ilyen dolgokkal. Elfelejteni sosem fog bármennyire is szeretné.
2017. aug. 31. 19:04
 16/17 A kérdező kommentje:
Hirtelen történt a szakítás is egyik napról a másikra. Egy csók után ami ezzel a lánnyal történt. Másnap szakított velem. Szeribtem besokallt a sok veszekedéstől. És mivel ez a lány nem cseszteti semmiérr csak mosolyog rá és teszi amit akar ezért oéyan boldog. Na de hát ez örökre nem lesz így. Egy idő után senki nem nézné el neki ahogy viselkedik. Az elején én is elnéztem ugye...
2017. aug. 31. 19:08
 17/17 anonim ***** válasza:

Miért nem tudtál minden cuccodat elhozni?


Nem írogatni kell neki - láthatóólag le sem szar -, hanem megmondani, x-kén megyek a maradék cuccomért, pakold össze, pls.

Ennyi.


MEllesleg mit bájcsevegjen veled? Nem érdekled, fogd már fel!

2017. szept. 4. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!