Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » A nagymamám szerint tiszteletl...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A nagymamám szerint tiszteletlen voltam a barátommal, mert két és fél év után szakítottam vele. Miért érzek bűntudatot és adok igazat neki, amikor nem voltam boldog?

Figyelt kérdés

Szerinte nem "illik" szakítani ennyi idő után, ha a barátom nem csalt meg és nem bánt velem rosszul, sőt a barátomnak már illett volna megkérni a kezemet. És így pártában maradok. Az ex-barátom már dolgozik, én még középiskolás voltam. Addig nem volt semmi baj, amíg egyetemre nem mentem, onnantól kezdve féltékenykedni kezdett. Nem is arra, hogy megcsalom, hanem, hogy új barátaim lettek és többet jártam el otthonról, nemcsak vele lógtam.


21 éves vagyok, biszexuális, pár hete egy lánnyal randizgatok, de ezt még nem mondtam el a nagymamámnak. Nem is a biszexualitásom miatt, hanem mert nagyon görcsöl azon, hogy "pártában" maradok. Tudom, hogy manapság azt nézik hülyének, aki 25 alatt házasodik, nem fordítva, mégis rosszul érzem magam. Nem szerettem a végére azt a fiút, úgy éreztem, kisajátít, és boldog vagyok azzal a lánnyal, élvezem amit tanulok, és úgy gondolom a házasság nem szükséges a boldogsághoz. Mégis visszhangoznak a nagymamám gondolatai a fejemben: "Lány ne menjen egyetemre, mert attól csak fennhordja az orrát és válogatósabb lesz és később megy férjhez" és "A legfontosabb, hogy menj férjhez"


2017. dec. 7. 07:34
1 2
 1/16 anonim válasza:
83%
Nem a legjobb tanács, de ne érdekeljen mindig mások véleménye. A saját életedet éld, ne azt ami nekik tetszik
2017. dec. 7. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
93%
Azért remélhetőleg érzed, miért világi nagy hülyeség egy beszűkült látásmódú idős emberre hallgatni. Náluk még szégyen volt a válás meg a szakítás és bőven leélték az életüket egy szar házasságban, nehogy már azért legyen bűntudatod, mert nem ezt az őskövület felfogást követed.
2017. dec. 7. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg azért mondta ezt, mert kedvelte a srácot és el tudta volna képzelni jó férjedül.

Mi 3 és fél után szakítottunk egy volt barátommal, akivel amúgy 26-28 évesek voltunk, tehát akár már össze is házasodhattunk volna. A családom nagyon kedvelte őt, viszont idővel éreztem, hogy nem tisztel engem eléggé, képtelen volt bocsánatot kérni, ha megbántott és ha probléma volt a közöttünk, akkor annak csak én lehettem az oka. Na, ezt nem bírtam egy idő után. Örülök, hogy nem házasodtunk össze, mert boldogtalan lettem volna mellette.

A házasság fontos és felelősségteljes dolog. Egy döntés a másik mellett egy életre. Mikor már nem csak járogattok, meg összeálltok, mint a nokedli csak úgy, aztán felelősség nélkül bármikor leléphettek, hanem megosztani a másikkal az életet. Éppen ezért kell jól választani és a házasság nem lehet kényszer. Mert aztán az jön, hogy a házasságok 60%-a válás...

2017. dec. 7. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
89%

Hallgass a beszűkült mamira, keresd meg a srácot, menj hozzá, szülj 5 gyereket segélyre és legyél egész életedben boldogtalan, mert a nagyi szerint 60 éve így volt a helyes.

Persze, a legfontosabb a férjhez menés. Sok gyerek, nyomor, gürcölj a konyhában késő estig, tedd az urad elé az ételt napi 5x, állj folyton a rendelkezésére, legyél modern rabszolga.

2017. dec. 7. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

1. Ez azért nem igaz. Apukám már idősebb, a bátyjai nagymamám korúak, és ők többször is elváltak, mégse szégyenkeztek. Bár ők városban laktak.

2. Tudom, hogy hülyeség, mégis rosszul érzem magamat.

2017. dec. 7. 07:59
 6/16 A kérdező kommentje:
A férj kiszolgálásával még nem is lenne bajom, de a parancsolgatást nem tűrném el. Az exem nem várta el, hogy kiszolgáljam, igazából ő szolgált ki engem (nem kértem rá), de egy idő után elvárta, hogy a rendelkezésére álljak, amikor neki "olyanja" volt, és tűrjem el a hisztijeit.
2017. dec. 7. 08:02
 7/16 A kérdező kommentje:
Az anyám is kiszolgálja az apámat, de ha az apám tiszteletlen lenne vele szemben, tuti kapna egy pofont.
2017. dec. 7. 08:03
 8/16 A kérdező kommentje:

Amúgy nem hiszem, hogy ők az a generáció, akiknél szégyen volt válni. Inkább úgy mondanám, hogy ők az a generáció voltak, akik többnyire üres kézzel mentek a házasságba, és együtt építettek fel mindent, és nem azért nem váltak el, mert nem illett, hanem mert nem volt elég pénz külön utakon járni és minden közös volt.

Főleg egy falusi htb nem tudott volna mit kezdeni magával férj nélkül.

2017. dec. 7. 08:08
 9/16 anonim ***** válasza:
12%

Nem a legfontosabb, de a többiben igazat adok nagymamádnak.

31/f

2017. dec. 7. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Azért érzel bűntudatot, mert nagymamád azt szeretné, hogy azt érezz. Ő nem gondol bele a helyzetedbe, egy dolog hajtja, hogy legyenek unokák. Kissé leegyszerűsítve ennyi. Ő elég maradi személy, az, aki a nőt kb élő háztartási robotgépnek tekinti.

Amúgy meg akkor cselekedtél volna rosszul, ha nem lépsz ki egy boldogtalan kapcsolatból. Teljesen mindegy, hogy most két hónapja, 2,5 éve, vagy 10 éve tart. Ami nem működik, azt felesleges erőltetni. Vagy jobb lett volna 60 évet boldogtalanul leélni? Csak hogy a nagymamádnak tetszelegj?

2017. dec. 7. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!