Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogy lehetne ezt feldolgozni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehetne ezt feldolgozni?

Figyelt kérdés

8 évig voltunk együtt a volt párommal, van egy két éves kislányunk. Karácsony előtt 3 héttel elhagyott, bármiféle indok és magyarázat nélkül. (igaz, 3 éve volt egy eset, amikor gyanús volt, hogy félrelépett, de fogadkozott hogy nem történt semmi, én pedig megbocsájtottam. Talán nem tévedek, ha azt mondom, most is hasonló dolog történt)

Viszonylag hamar lett új párja, erről értesültem, persze nem esett jól, de mostanra úgy éreztem, nagyjából sikerült túltennem magam a dolgokon. Erre két napja látom, hogy eljegyezte a nőt, alig fél év után..


Én nem gondolom azt, hogy papír nélkül nem lehet boldog egy kapcsolat, de 8 évig együtt voltunk, és egy idő után valahol mélyen azért vágytam egy esküvőre, és egyébként olyan ‘17 nyár - ősz környékén úgy éreztem, neki sem lenne ellenére. Aztán nem lett belőle semmi.

Annyira fáj, hogy nem tudok aludni, csak az jár a fejemben hogy ő miben jobb, mivel érdemelte ki azt, amit én 8 év alatt nem. Azt gondoltam, túl vagyok ezen az egészen, de úgy érzem, ez most teljesen padlóra küldött.

Volt valaki esetleg hasonló helyzetben? Szívesen meghallgatnék tapasztalatot, tanácsot, kilátástalannak érzek mindent..


2019. máj. 28. 16:47
 1/5 anonim ***** válasza:
26%

Ne haragudj, de ha kozos gyereketek van, hogy lephet le indok nelkul? Mar csak a gyerek miatt is tuti van alkalmad megkerdezni, megis mi tortent, mikor romlott el a dolog, miert nem akart kuzdeni ertetek. Ha meg gyava es gerinctelen beszelni akkor annyit is er. Sajna rossz lehet igy rajonni erre. Bar en nem bocsatottam volna meg, foleg nem szulok neki utana egy gyereket, ha mar vmiert megingott az onbizalmam...


Az a no valszeg nem jobb mint te, a parod mar regota nem szerethet, ha kepes volt igy megpattanni. Nem voltal tul megbocsajto, elnezo, h azt gondolta barmit megtehet veled?

2019. máj. 28. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
53%
Sajnos annyi patkány van. Ne sirj ezért a féregért. Nem éri meg!
2019. máj. 28. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Kb. az összes novel azt tortenik mint veled tortent, aki ilyen 6-7-8 eves kapcsolatban el eljegyzes, majd hazassag nelkul aztan szakitas, szoval nem vagy egyedül. Ezert kell felnottkent, ha idealis a szituacio max. 2 evet varni.
2019. máj. 28. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Hasonló volt, bár nálunk nem volt gyerek. 5 évig voltunk együtt, de soha egyszer nem mentünk el nyaralni, és az eljegyzésről is mindig azt mondta, majd ő eldönti, mikor kell (nem nekem, haveroknak, akik viccelődtek, hogy mikor lesz már). Aztán nem lánykérés lett, hanem csúnya megcsalás az egyik barátnőmmel. Vele végül nem maradtak együtt, de egy héttel a szakítás után összejött egy pitsával. Nem mulasztotta el közölni velem a szakításkor, hogy ne lepődjek meg, de a követkz csaját fogja vinni nyaralni, mert tanult a kapcsolatunkból. Nos, ezt a második libát el is vitte valahova fél év után, és ha már kimozdultak az országból, megkérte a kezét is.



Pokoli szarul esett az egész. Aztán az idő segített.


Elvette azt a csajt. Azóta már el is váltak. Őt is megcsalta. Most mit mondjak? Nem a jó leckét tanulta meg.

2019. máj. 28. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ez baromi gyakori dolog, hogy sokéves kapcsolatban a férfi nem akar házasodni/gyereket, aztán szakítás után össze is jön valakivel, és elég hamar megtörténik a lánykérés. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom, de rengetegszer előfordul ez.
2019. máj. 28. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!