Több, mint 10 év után is szerelmes lennék a volt tanáromba?

A középiskolában volt egy tanárnőm, akivel érzelmileg elég közel kerültünk egymáshoz, habár fizikailag sosem történt köztünk még egy csók sem. Bókok, érintések, egyértelmű mondatok... Ennyi jutott nekünk akkor.

"Olyan jó, hogy itt vagy...szeretek veled lenni."

"Ez az iskola nélküled nem lesz ugyanaz, hiányozni fogsz."

"...nekem meg te hiányoztál."

"Nem maradsz még egy kicsit? Szívesen töltenék veled időt, hogy felvidítsalak."

"A lányok biztosan a kisfiús bájod miatt szeretnek annyira."

Folyamatosan bókolt, és én viszonoztam ezeket. Az összes szüntet együtt töltöttük, tudta, hogy leszbikus vagyok, mégsem hagyta abba a flörtölést. Afféle kamaszos rajongásnak gondoltam a magam részéről 16 évesen, de az elmúlt 13 évben is gyakran eszembe jutott. Nem tudom kiverni a fejemből a mondatait, és a kérdéseimet sem tudom lezárni a válaszai nélkül...

Aztán idén találkoztunk az utcán, véletlenül. Meglepődött, szinte sokkot kapott, ahogy meglátott. Úgy akart tenni, mint aki fel sem ismer, de ráköszöntem. Aztán később egyre többször futottunk össze, és ezután az első sokk után már mindig mosolygott.

Egyik reggel megálltunk beszélgetni. Leszólítottam, megkérdeztem, emlékszik-e még rám. Azt mondta, természetesen emlékszik, örült, hogy jól vagyok. Megsimogatta a karomat, és mikor megkérdeztem, ihatnánk-e valamit együtt, beszélhetnénk-e valamikor, azt mondta, hogy nem akarja így kutyafuttában, és amint annyi időt tud szánni "erre a dologra", amennyit "ez a dolog", amennyit én érdemlek, meg fog keresni.

Rákérdeztem, hogy ezek szerint nem őrültem meg teljesen? Amire azt válaszolta, hogy dehogy, és széles vigyorral hagyott magamra az utcán még több kérdéssel.

Azóta találkoztunk még párszor futólag, a nyár végén megint váltottunk néhány szót, hogy jól van, jól telt a nyár stb. De sajnos azóta sem keresett meg. Úgy érzem, hogy fél velem beszélni és nem tudom hogyan zárhatnám le magamban ezt a dolgot a válaszai nélkül.

Miért álmodom vele folyamatosan, és miért zaklat fel minden alkalommal? Mitől fél ennyire? És vajon mi ez az egész, amiért nem tudok megszabadulni tőle?

Az évek alatt próbáltam elnyomni minden érzést, de időről-időre előjött újra, villámcsapásként a semmiből. Viszont most beszéltünk először 13 év után...

Nektek volt már hasonló "kapcsolatotok", ami nem teljesült be és sosem tudtátok lezárni végleg? Gyáva vagyok megszólítani, ő pedig nem lép. Nem tudom mi lehetne a következő lépés... Mindent, vagy semmit? Álljak elé és addig ne engedjem el, amíg nem beszélünk meg egy találkozót? :D Már fogalmam sincs mit tehetnék, mert április óta ez megy.

Ti mit tennétek a helyemben?