Miért fáj néha ennyire ha valaki olyan lép ki az életünkből aki fontos volt?

Nem voltam régen ilyen ember ,mármint a huszas éveimben nem érintett volna ez meg ennyire.

Adott egy nő akit megismertem, sokáig beszélgettünk ,több mint fél évig, de már előtte is ismertem, sajnos idővel beleszerettem ,nem is értettem magam mert nem is az esetem, mivel őszinte volt velem amikor dumáltunk én is azt éreztem hogy őszintének kell lennem vele, sokmindenről beszélgettünk,

Bevallottam neki hogy többet érzek iránta ,tudta addig is hogy bejön nekem mégsem szakította meg a kapcsolatot velem, amikor bevallottam hogy hogyan érzek iránta azt mondta hogy ne beszéljünk,

Persze megértem és nem is írtam azóta neki de nagyon hiányzik valamiért, nem tudom elfelejteni pedig már nem is láttam egy jó pár hónapja

Egyszerűen nem értem magam, hiányzik mint ember és mint nő, hazudok ha azt mondom hogy nem vonzódtam hozzá testileg is mert igen, de ez más, amikor a szemébe néztem mindíg éreztem egy kis megnyugvást ,szeretetet és odafigyelést,az őszintesége felém nagyon jól esett még akkor is ha olyan dolgot mondott ami nem kedves vagy kritikus

Folyamatosan hiányzik és féltem,ez jóval több mint szimpla föllángolás, én is azt hittem az elején ezért nem mondtam el neki hogy mit érzek,biztos akartam lenni benne hogy többről van szó és nem csak egy föllángolás.

Ismerősök maradtunk csak nem beszélünk, nincs semmi tiltás vagy hasonló

Nem tudom hogy mit kellene tennem, idővel ez elmúlik vagy töröljem ,esetleg próbáljam megbeszélni vele?

Ti mit tennétek?