Normális ha ennyi idő után sem tudom elengedni?

Én 5-6 éve szenvedek ettől.

Egy idő után elviselhetető lesz, de lesznek kritikus időszakok amikor megborulsz és atomjaidra esel szét miatta.

Enyhült, sőt elmúlt. Nekem is sok idő kellett. Ma már azt sajnálom, hogy nem vettem tudomásul hamarabb. Igazából csak annyit kellett volna tenni, hogy elfogadom a helyzetet, és továbblépek. Akkor nem hittem benne, hogy lehet más, ma meg már tudom hogy simán.

Elvesztegettem egy csomó időt fölösleges gyászra, és várakozásra… a semmire. Ez senkit nem hat meg, és az élet sem fog megkönyörülni ilyen miatt, hogy visszaadja a másikat.

Újat kell keresni. Ennyi. Lesz ilyen, lehet hogy még jobb is. Vannak ilyenek, mostanában is olvastam itt ilyen történetet.

Miért ne lenne normális?

Nekem is van hasonló. Mai napig tud könnyet fakasztani a szemembe, pedig baromira haragszom rá.

Hát...nem, nem normális.

Miért lett vége egyáltalán?

Sokszor ilyenkor az ember a jó érzésekhez ragaszkodik, nem is magához az emberhez. Arra emlékszel valójában, hogy abban az időszakban milyen jó élmények, pozitív érzések értek. Mivel akkor vele voltál ezeket hozzá kötöd, és a rossz tulajdonságaira már nem is emlékszel.

De ha akkor egy másik személlyel élted volna át ezeket a pozitív érzéseket akkor lehet hogy most ahhoz a személyhez ragaszkodnál. Nem árt ilyenkor átgondolni (önmagunknak nem hazudva) hogy milyen is valójában az a személy aki után áhítozunk (miket csinált még együtt voltatok, milyen negatív tulajdonságai vannak).

Nem véletlenül ért véget a kapcsolat, biztos hogy voltak olyan személyiségbeli különbségek ami miatt nem működött.

De mivel az agy "segíteni akar" rajtad, csak a szépre jóra emlékszel (így akarja csillapítani a lelki fájdalmadat), ezért esel bele a saját csapdádba. Hidd el más partnerrel is lehet jó, ha racionálisabban átgondolod. Csak nem kell mindenkit a régihez hasonlítani (akit az agyad kizárólag jó tulajdonságokkal ruház fel, a rosszat elfelejti).