Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » A barátnőm belement, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm belement, hogy hármasban csináljuk, de kikötései vannak, ti ezt így elfogadnátok?

Figyelt kérdés

Belement, hogy 2 lány egy pasi felállásban csináljuk, de Ő azt mondta, hogy lelkileg nagyon megterhelő lenne neki, ha látná, hogy a szerelme egy másik lánnyal szeretkezik, nem tudná elviselni a tudatot, így azt kérte, hogy csak Ő csinálja a másik lánnyal, csók, nyalás, stb, és én nem szexelhetek a másik csajjal, max egy kis "simi", de már ennek a gondolatától is sír, és ki van borulva, mert azt mondja, hogy én az Ő szerelme vagyok és nagyon rosszul esne neki, és akárhogy is próbálja, nem tudja ezt a gondolatot legyőzni, mert nagyon szeret.


Mit gondoltok erről? Túl hisztizi a dolgot, vagy elégedjek meg ennyivel és inkább örüljek, hogy ebbe belement?

Ismerősöm szerint most elégedjek meg, és lehet, hogy ha "éles" lesz a helyzet, akkor majd jobban feloldódik, vagy ha esetleg lesz 2. alkalom, már rugalmasabban fog a dolgokra gondolni, ha neki is tetszik/tetszett.


Én nem szeretnék semmit rákényszeríteni, és fájdalmat okozni neki, szerintetek rendben van a kérése?

Ő 21 én pedig 22 éves vagyok.



2014. okt. 29. 18:09
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:

Nem ő akarja hanem én, csak Ő hozta fel, mert tudja h én is akarom.

Egyikünknek sem minden vágya, sőt ha nem történne semmi, szerintem ő lenne a legboldogabb ember a földön.

2014. okt. 29. 19:18
 22/32 anonim ***** válasza:
61%
akk is leszbi en hetero vagyok ugyh akarmennyire szeretek egy lanyt meg az o kedveert megcsak egy puszit se adnek egy masik pasi szajara nemhogy csokolozzak vele meg leszopjam
2014. okt. 29. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
40%

Ő kinyalhatja a másikat, Te meg nem?!

Add be, hogy Te is féltékeny vagy ;)

2014. okt. 30. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 A kérdező kommentje:
Nem akarok kinyalni egy másik nőt :D Sőt, szexelni sem igazán akarok másikkal. Izgalmasabb lenne őket nézni, mint egy "idegen" csajt húzni.
2014. okt. 30. 22:08
 25/32 anonim ***** válasza:
100%
Úgy gondolom szeret a csajod és cefetül féltékeny(mint mindegyik) Van benne egy kis "Bi" kíváncsi hajlam ami sok csajban megvan ettől ő még téged szeret csak izgatja a női szex ! Ettől még nem leszbikus... ennyi belefér... szeretni fog érte ha nem nyúlsz a másik csajhoz:D
2014. dec. 1. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:
100%

Utolsó, te olyan szánalmas vagy. 1) a csaj hozta fel, 2) a pasinak nem engedné, hogy bármit is csináljon.

Ez kb. egyenlő egy elhajlási engedéllyel a srác részéről, miközben a csaj jön ki jobban, mert hogy "beleegyezett" az egészbe.

2014. dec. 1. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 A kérdező kommentje:
Utolsó elöttinek igaza lehet, veled értek egyet, köszi.
2014. dec. 1. 16:42
 28/32 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez az egész nagy hülyeség és nem lepődnék meg ha később ezt a kapcsolatotok is rámenne. Természetesen én is kipróbáltam már a két lány egy fiú felállást, de nem a párommal. A párom a párom, vele vagyunk egy PÁR. Hárman vagy túl sokan vagyunk, vagy túl kevesen. Jelzem, egyáltalán nem akkora durranás, mint várná az ember.

Mindent összevetve tehát, ha ki akarod próbálni, azt két idegen lánnyal tedd.

2014. dec. 1. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 A kérdező kommentje:

Engem különösebben nem érdekel a téma. Nekem Ő egyedül is tökéletesen elég. Inkább csak gondolat szinten..... :)


Köszi a tanácsot

2014. dec. 2. 16:51
 30/32 nagyatádi zsolt ***** válasza:
100%

szerintem semmi gond ezzel.

mi is igy kezdtük bár lelki összetörésről nem volt szó.csak egy kis elgondolkozásról..de már másképp áll hozzá a párom.

2015. jan. 6. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!