Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek ebből lehet valami?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ebből lehet valami?

Figyelt kérdés

Ez nagyon bugyuta kérdés első ránézésre, bocsánat. :D


Most csinálom a második diplomámat. Holnapután leszek 24 éves. A szakon van egy lány aki tetszik. Jóban vagyunk, egyszer mellé ültem valamelyik órán és azóta állandó "padtársak" vagyunk. Ő még csak 19 éves, ahogyan a szaktársaim nagy része is. Elhívtam már egy-két helyre, volt hogy jött velem, de volt hogy nem ért rá. Nem tudom mit csináljak, mert szaktárs, szóval nem biztos, hogy szerencsés lenne konkrétan kezdeményezni. Úgy érzem, hogy én már küldtem neki egy-két jelet, jó volna ha ő is ugyanezt tenné és akkor bátrabb lennék. Mondjuk ha nem lenne szaktárs már régen elmondtam volna neki hogy mi a helyzet. Elég zárkózott típusú lány, én pedig pont az ellentéte. Lehet, hogy már azzal is jelez, hogy ő jelölt be facebookon és magától mellém ül? :D Mert ezeket nem vettem annak, de neki lehet hogy már ezek jelzésnek számítanak. Mostanában elég rosszul érzem magam emiatt a helyzet miatt.


Előre is köszönök minden választ!



2018. nov. 7. 12:31
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Felmerült az evés témája, megállapítottuk, hogy mind a ketten szeretünk enni. Én meg néha szoktam gondolkodni, hogy mi lesz, ha elhízom. Megkérdeztem, hogy ő nem fél-e ettől. Azt mondta nem, meg hogy több kiló mint amennyinek kinéz. Ekkor kérdeztem meg.
2018. nov. 7. 14:07
 12/16 anonim ***** válasza:
Kérdező, beletrafáltam, evészavarod volt/van?
2018. nov. 7. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 A kérdező kommentje:
Nincs evészavarom. Kicsit eltértünk a tárgytól.
2018. nov. 7. 14:19
 14/16 anonim ***** válasza:

Nem tértünk el, ha visszaolvasod, amiket írtál, a te életedben valszeg hangsúlyos az evés, a súlymegtartás és a fogyás, a külső, és a másik ember súlya, evési szokásai, külseje.


Nincs azzal gond, ha ilyen irányú problémáid vannak vagy voltak.


Szerintem ez meghatározhatja egy párkapcsolat esélyeit: testkép, önértékelés, egészség, mentális kiegyensúlyozottság.

2018. nov. 7. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Rendben, te így látod. Én nem értek veled egyet. Külsővel kapcsolatos kérdést tettek fel nekem, és úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban a súlynak nagyon fontos szerepe van, ezért fejtettem ki ennyire ezt a témát.
2018. nov. 7. 14:30
 16/16 anonim ***** válasza:
Összejöttek?
2020. ápr. 13. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!