Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyszerűen kiégek a sok bukástól, tippek?

Figyelt kérdés
20 éves férfi (de legbelül még egy kisbaba) vagyok, szűz, arcilag nem valami szép, picit fogyatékos, és kövér. De nagyon kedves, nyugodt, segítőkész és valamilyen szinten intelligens. 11 éves korom óta érdeklődök a lányok iránt, de nulla siker mai napig. Egészen 16 éves koromig nem igazán próbálkoztam, majd utána nagyon sok bepróbálkozás, de minden lány úgy küld el, hogy az összes önbizalmamat leküldi a padlóra. 17 éves koromban beleszerettem 2 évig egy lányba, plátói szerelem, semmi sem történt közben, majd mikor kiderült és egyik volt haverom benyúlta, teljes összeomlás. Egy idő után felálltam, de minden egyes pillanatban elbukok, egyszerűen úgy érzem, maga a párkapcsoalt, mint fogalom, nem létezik, nem nekem lett kitalálva, se józanul, se részegen nem sikerül, minden lány undorodik tőlem konkrétan. Nyilván várjak meg mindig próbálkozzak, de semmi. El kéne menni sportolni, leadni pár kilót de ez most nem játszik. Valami tipp?

2019. dec. 18. 22:48
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Miért nem lehet elkezdeni sportolni, fogyókúrázni? Az sokat javíthat a helyzeten. Nálam pl egy kövér ember szóba sem jöhet, lehet akármilyen szép a lelke, undorodom tőlük. Ha pedig sportolsz, azzal nő az önbizalmad, ami szintén fontos. Ha autista vagy, gondolom enyhe tünetekkel. Magadhoz való lányt ez miatt még találhatsz. Ezen nem lehet változtatni, de a többin igen.
2019. dec. 19. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Autista is járhat egyetemre.
2019. dec. 19. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 KJUsul ***** válasza:
77%

Az autizmusnak fokozatai vannak, jó néhány világhírú színész is enyhén autista, például Anthony Hopkins.


De még a tudósok közt is van. Például pályadíjas matematikus is volt autista.


De nálad nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy túlzottan komolyan veszed mások gonoszkodó megjegyzéseit és elkezdesz úgy viselkedni, hogy igazold őket. Ennek az önbizalomhiány és az önutálat lehet a gyökere. A tinikori önutálatból általában kigyógyulnak az emberek 20 éves korukra, de előfordulhat, hogy nem sikerül. Ezen csak te tudsz segíteni, meg kell erősítened magad lerázni a gúnyolódást és a helyes életet élni, azt amit te helyesnek gondolsz.


Egyébként manapság a nagyon hiszékeny és jóindulatú embereket, akik azokon is segítenek, akik kicsesznek velük, nyominak és ütődöttnek tekintik. Ha erről van szó akkor pláne legyél erős és ne hagyd, hogy lehúzzanak! Ha nem találsz megfelelő lányt, akkor legyél türelmes és elszánt, de semmiképp ne hagyd elúszni, amikor felvillan a lehetőség. Mert lehetsz bármilyen csúnya, kövér, meg autista, el fog jönni a megfelelő pillanat és a megfelelő lány, csak légy erős!

2019. dec. 19. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Utolsó érős kijelentés az hogy nem autista.

Autizmus rossz és jó is. Az orvos eldönti mi a gondja és úgy kezeli, segít hogyan kell beilleszkedni, hogyan kell élni autizmussal.

2019. dec. 20. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Na, az orvosoktól mentsen meg az úristen. Tapasztalatból mondom, egy (akár csak enyhén) autistával csak olyan tud megfelelően bánni, aki maga is autista (valamilyen szinten). Nyilván nem a súlyos, Esőember szintű esetekre gondolok.


A kérdezőnél is az lenne valószínű a megoldás, hogyha találna egy hozzá hasonló lányt.


Én a mindennapokban megtanultam viszonylag "normálisnak" lenni, vannak haverjaim, jó ismerőseim... Gyerekkoromban nem volt. Utólag visszagondolva szörnyű voltam, valóban.


... De hiába tanultam meg idomulni a társadalomhoz, beleőrülnék, ha otthon is meg kéne játszanom magam.

F

2019. dec. 22. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!