Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Komolyan csak én vagyok ennyire szerencsétlen? Mindig az történik velem hogy ha megtetszik valaki, akkor az illető mással jön össze? Létezik hogy ennyire szivat az élet?

Figyelt kérdés

Lány vagyok, igaz ugyan hogy még fiatal de rettenetesen szerencsétlen.

Már kislánykoromban is ez volt hogy ha megtetszett egy fiú pl akkor (konkrét eset) az adott személy a legjobb barátnőmnek kezdett "udvarolni", nyilván 10-11 éves gyerekek szintjén.

Középiskolában még asz elején szerelmes lettem egy srácba, persze a srác megint a legjobb barátnőmnek keztde el csapni a szelet, bár nem történt köztük semmi.

Aztán később lett volna valaki akivel komolyabbra fordulhattak volna a dolgok (nyilván ide is igaz hogy középsulis szinten) de aztán úgy tűnt a srácot nem érdeklem a továbbiakban hanem egy másik lány, vagy inkább mondjuk úgy ő jobban érdekelte.

Aztán már az egyetemen történt hogy volt egy rendezvény ami több napig tartott (nem, nem gólyatábor) és ott jóba lettem egy lánnyal. Persze a kiszemeltem is ott volt, aki ezt a csajt kezdte el fűzni ráadásul én ezzel a lánnyal voltam egy szobában így amikor mentem pl aludni a srác ott feküdt a másik csaj ágyában aki ugye akkor ott pont szobatársam volt. Akkor már kínomban csak nevettem magamon hogy ennyire nem lehetek szerencsétlen..

Aztán az utóbbi pár hónapban volt valaki aki tetszett, nem vagyok szerelmes de valamilyen szinten már érzelmek is fűznek hozzá. Az utóbbi egy hétben pedig egyfolytában rá gondoltam. Pont mostanában kezdtem el gondolkodni azon hogy kéne lépnem valamit, mert jól kijöttünk, miért ne alapon....erre ma hallottam egy ismerőstől hogy van barátnője. Szóba jött egy beszélgetés során.

És igazából már nem tudom mit tegyek...

Konkrétan azt érzem hogy az élet szándékosan babrál ki velem ilyen téren. Elkezdek gondolkodni valamin, hpogy de jó lenne ha egyről a kettőre tudnánk jutni, (nyilván nem élem magam bele nagyon ezekbe a dolgokba) erre mindig jön egy óriási pofon.

Nem vagyok csúnya se, most nemrég kezdtem el ráállni nagyon az edzésre, diétára hogy igazán jó alakom legyen (legalább hátha kicsit javítok az esélyeken) de nyilván ez nem 2 nap alatt történik. Járok társaságba, közvetlen vagyok, a humorom is elég jó (bár ezt így elég furcsa magamról kijelenti, inkább azt mondanám hogy a visszajelzések alapján), mégis mindig megszívom?

És a probléma az hogy már fejben is így állok hozzá ,mert ezt már nagyon sokszor tapasztaltam..

Mások is vannak hasonló cipőben? Hogyan tudnék ebből kilábalni?



2020. febr. 18. 20:26
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
46%
Nem azért de van olyan férfi akit a nyilt flörtölés taszít. Szóval lehetett az is probléma.
2020. febr. 19. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
50%
Nyugi, nekem is mindig levadásszák az állítólagos barátnőimet... Bár azok nem igaziak, értük nem kár. Meg az ilyen pasikért sem. Majd eljön a te embered is, türelem, figyelem!!! :-D
2020. febr. 19. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
100%

Harmincas éveim közepéig csak reménytelen szerelmek jutottak számomra, valamint olyan esetek, amikor az illető tudván mit érzek iránta, ezzel visszaélve megalázott az aktuális pasija előtt.

Bármikor összejöhet, az, hogy eddig ez volt, nem azt jelenti, hogy "ezután is ez lesz".

2020. febr. 20. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
Jon a shitstorm, az mindig jon, kiszagolja ha mar ugy egy par honapja minden sinenvan es jon beszaroz es tovabb all
2020. febr. 21. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!